Nem történészi munka ez a regény, ezért megadatott számomra az a szabadság, hogy nem kellett a pontos kronológiához ragaszkodnom. Úgy alakítottam az időrendet, ahogy egy életére visszaemlékező ember memóriája teszi ezt, az emlékezet összes hibájával és erényével együtt. 

Néha összekevertem eseményeket, szereplőket. Például elvittem Richter Gedeont és Ninát moziba 1913-ban, de a regényben egy olyan filmet néztek ott meg, amelyet 1914-ben forgatott Kertész Mihály Kolozsvárott. Így működik az emlékezet is: az első mozilátogatás élményét összekapcsolja a legfontosabb filmmel. Fontos, hogy nem így történt? Nekem nem. A lényeg átjön belőle. 

Egy másik eset, amikor a regényben Stern Miksa kísérletezik a gyapjas gyűszűvirággal. Az ebből származó szívgyógyszert, az Adigant, már 1912-ben piacra dobták, míg Stern csak 1913-ban csatlakozott a céghez. Megint két fontos elemet kapcsoltam úgy egybe, ahogy sosem történt meg, mégis bemutatja a lényeget.

Regényírás közben figyelnem kellett a narráció ritmusára, a feszültség folyamatos hullámaira. Nem feltétlen úgy meséltem el, ahogyan ténylegesen megtörtént, hanem ahogy az életére visszaemlékezik egy ember: a fontos elemeket felnagyítva, a teljes életnek egy értelmezését adva.