Bár arra törekedtem, hogy a történelmet minél inkább úgy adjam át, ahogyan az megtörtént, mindvégig tisztában voltam vele, hogy a vállalkozásom lehetetlen. Nem csak a történéseket nem lehet teljes valóságukban bemutatni, de a környezetet és a kort sem. Választanom kellett, hogy mire helyezem a hangsúlyt, mit érintek csupán, és mi az, amiről egyáltalán nem veszek tudomást.

Szigorúan fókuszálnom kellett azokra az eseményekre és hátterükre, melyek a regény cselekményét adják, mert így is nagyon hosszú lett a kötet (másfélszer olyan hosszú, mint azt eredetileg gondoltam - de a határidőm maradt 😱). Így éppen hogy csak egy pillantást vetünk a magyar baloldal tevékenységére, a belpolitika szövevényes viszonyait szinte teljesen kihagytam, és még a zsidóüldözés is csak mellékszál a regényben. Biztosan lesz olvasó, akinek emiatt hiányérzete támad, mert a történelem valamely aspektusáról többet szeretett volna olvasni. 

A kibontakozó hátteret meghatározták a szereplőim is, így mivel alapvetően főúri, politikusi és tiszti közegben játszódik a regény, ezért az ő világukat mutatom be jobban. Így szerepel vitorlásverseny, operaelőadás vagy fogas vacsora a regényben, de nem olvasunk a fronton szolgáló katonák megpróbáltatásairól vagy az otthon maradt asszonyok küzdelmeiről. Kénytelen voltam a fókuszt szűken tartani, mert annyira eseménydús volt ez a pár hónap, hogy nem fért bele több figyelem más területekre, életekre.

Ennek a szűken vett körnek is kihívás volt az életét bemutatni. Az egyik legalapvetőbb problémám a tegezés-magázással volt. Görög Ibolya, etikett szakértő segített nekem az alapvető társasági formákban eligazodni. Sokszor egy-egy visszaemlékezés is támpontot adott, mivel többen idéztek párbeszédeket is. Ilyen visszaemlékezett beszélgetések alapján az az érzésem lett, hogy Horthy Miklós hangulatától függően tegezett vagy magázott sokakat, míg őt nagyon kevesen tegezték, szereplőim közül talán csak Bethlen István.

A valóságban a beszélgetések gyakran idegen nyelven zajlottak, főleg németül, de angolul és oroszul is, esetleg franciául. Természetesen a regényben mindenhol magyarul halljuk a szereplőket, idegen nyelven csak olyankor szólaltattam meg őket, ha annak értelmet nem zavaró hangulatfestő hatása volt. A nyelvhasználatra akkor tértem még ki, ha az kifejezetten érdekes volt, amikor például a magyar gróf és az ukrán partizán németül értett szót.