1849. januárjának eseményeiről részletesebben írtam a Kossuth Zsuzsanna regényes életrajza c. könyvemben, hiszen ott játszódott több fontos epizódja annak a regények. Többek között az is, amikor Kossuth és felesége megtudják, hogy kicsi unokaöccsük menekülés közben meghalt. Erre utalok, amikor Kossuth mélabújáról írok ebben a regényben.
A harci helyzet kedvezőtlenre fordulásával a kormány, az országgyűlés és az azokhoz kötődő emberek mind Debrecenbe menekültek.
"Mivel a schwechati csatavesztés után, az országgyűlés nem tartotta megoldhatónak Pest-Buda védelmét, így a főváros visszafoglalásáig 1849. január elejétől május 31-éig Debrecenben ülésezett az országgyűlés."
Nehezen tudtam elképzelni a jelenetet, melyet így írt le Kerényi:
"JAnuár 6-án a költő csaknem tettlegességig összeveszett anyósával, aki férjével ezt követően az első lehetséges alkalommal visszaköltözött Erdődre, így a gyengélkedő Júlia és Zoltánka asszonyi segítség nélkül maradt volna Debrecenben."
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 431. old.
A kihajtott fehér inggallérnak, ahogy Petőfi öltözött, komoly hatása lett.
"...Petőfi fölkereste Debrecenben Vetter Antal helyettes hadügyminisztert, hogy szabadsága leteltével februárra tőle, miután Kossuthhoz írt levelére választ nem kapott, harctéri beosztást kérjen. ... A télen-nyáron kihajtott ingnyak afféle divatvédjegye volt Petőfi megjelenésének ... Ebben az egyenruhában jelent meg kihallgatásra is. Vetter, aki szemlátomást tisztában volt Petőfi szabadságolásának függelemsértési ügyével is, azonnal megrótta a szabálytalan egyenruha miatt (valószínűleg kardot sem viselt), amire Petőfi replikázott, majd dolgavégezetlenül távozott."
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 431. old.
Petőfi nem hagyta annyiban, újra egyből Kossuthnak írt.
"Január 13-án Petőfi újabb levelet fogalmazott az immár Debrecenben lévő Kossuthnak, Józef Bem erdélyi hadseregéhez kérve áthelyezését ..."
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 431. old.
"KOSSUTH LAJOSHOZ
Debrecen, januárius 13. 1849.
Tisztelt Polgártárs!
Bocsásson meg Ön, hogy másodszor is alkalmatlankodom; másodszor és utójára. Mindenekelőtt arra kérem Önt, legyen szives levelemet egészen végig átolvasni, mert az igen fontos nemcsak rám, hanem talán a hazára nézve is. Iparkodom, hogy minél rövidebb legyek. Kérelmem inkább Vetter tábornok elé tartozik tán, mint Ön elé, de azzal az emberrel egyszer beszéltem és többször nem fogok beszélni, nehogy hamisnak tapasztaljam azon hitemet, hogy a bakonyi kanászok a legcivilizálatlanabb emberek a világon. A história bizonysága szerint némely emberek arra vannak kárhoztatva, hogy minél többet tesznek a hazáért, annál több lealáztatást és méltatlanságot szenvedjenek, s én ezek közé tartozom. Ugy hiszem, van jogom némi öntudattal tekinteni vissza pályámra, mert (nem pretenziót, hanem tényt mondok) a magyar köznép között az én dalaim voltak a szabadság első leckéje, megjelenésem előtt hírét sem hallotta ennek az eszmének, amelyért most harcol; és ezért nem volt egyéb jutalmam, mint a folytonos megalázások, de soha még csúfabbul senki nem bánt velem, mint Vetter. Windischgraez különben viselte volna magát irányomban. Azért Önhöz fordulok; ha meghallgat Ön, jó, ha meg nem hallgat, ugy az isten sem kivánhatja tőlem, hogy még tovább is járjak házról házra avégett könyörögni, hogy legyen szabad karom és fejem erejével a hazának szolgálni. Nem előléptetést kérek többé, nem is fogadom el mindaddig, mig hadi tetteim azt követelni nem fogják; csak arra kérem Önt, tetessen át a 28-dik zászlóaljtól Bem táborához; ha dicsőséggel nem harcolhatok, gyalázatot sem akarok nevemre hozni, s mostanában, véleményem szerint, gyalázat nélkül csak Bem oldala mellett lehet az ember. Ha ez sem teljesíthető, ha példaul ott nincs üres kapitányi hely vagy más efféle, akkor még egyet: a demokraták a legszegényebb emberek Magyarországban, s én valamennyi között a legszegényebb vagyok, mert a legrendületlenebb demokraták egyike voltam első föllépésem óta; még arra sincs pénzem, hogy a hazának tegyek ebbeli áldozatot; azért adjon nekem a nemzet nevében a kormány egy kicsiny összeget, csak annyit, amennyit legalább megérnek költeményeim, melyek szerénytelenség nélkül mondhatom, nem legutósó kincse a hazának. E kis összeget is nem díjul vagy ajándékba, hanem csak kölcsön kérem, hogy vele Bemhez menjek, s mellette mint magánember tanulhassam a katonáskodást, s ha megtanultam, le fogom róni tetteimmel e kölcsönt, mert nekem meggyőződésem, hogy egyike leszek a haza megmentőinek. Meglehet, hogy e hit őrültség bennem, de ha az, ugy olyan szent őrültség, melyért legalább is kíméletet érdemlek minden igaz hazafitól. Legjobban szeretném, ha szóval végezne Ön velem, s rendelne órát megjelenésemre; különben amint Ön akarja. Isten Önnel!
tisztelő polgártársa
Petőfi Sándor
[Címzés:] Kossuth Lajos polgártársnak tisztelettel helyben
Kossuthnak kisebb gondja is nagyobb volt ennél, hát gyorsan döntött.
"Kossuth, aki tisztában volt Petőfi költői talentumával, ugyanakkor a poétát fölöttébb gyarló és izgága embernek tartotta ... ezúttal államférfiúi bölcsességgel döntött, miután január 16-án — a levélbeni kérésnek megfelelően — fogadta őt. Még aznap délután útra kelt Székely Márton honvédszázadossal, aki 50 000 pengőforintot vitt Bemnek."
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 431. old.
Vörösmarty nem haragudhatott meg nagyon Petőfire az ellene írt versért, mert sokat segített neki a debreceni időkben.
"Az eredeti terv helyett, hogy Szalontára kíséri családját Aranyékhoz, Júlia és Zoltánka Debrecenben maradtak, de átköltöztek Vörösmartyék Csapó utcai házába, akikre rábízhatta családját."
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 431. old.