1849. július 31.

A segesvári csatáról sok helyen lehet olvasni, én elsősorban az alábbi forrásokat használtam:

"A segesvári csata.

1849. július 31-én.

Moldvai eredménytelen vállalata után Bem Székely-Udvarhelyen át Marosvásárhelyre sietett, ahova július 28-án érkezett meg. Itt hihetetlen gyorsasággal ismét 6000-nyi hadat szedett össze, mely részben a magával hozott csapatokból, részben Damaszkin alezredesnek Beszterce felől és Papp ezredesnek Szebenből Marosvásárhelyre vonult hadaiból telt ki.

További erősbítésül Gaál Sándornak Csikszeredánál álló hadát is a székelyudvarhelyi útra rendelte, melynek azonban, mint fentebb láttuk, előbb még az osztrák hadtesttel gyült meg a baja. Rendelkezésre álló maroknyi és már eddig is annyi megpróbáltatáson átesett seregével Bem nem csekélyebb feladatot tűzött ki maga elé, mint Nagyszebennek és a Vöröstorony szorosnak visszafoglalását.

Mihelyt Lüders hírét vette, hogy Bem moldvai vállalata után ismét Erdélybe tért vissza és hogy a magyarok Clam-Gallassal szemben újból támadólag léptek fel, azonnal elhatározta, hogy rendelkezésre álló összes hadait Bem ellen összpontosítja, kire a Székelyföldön döntő csapást szándékozott mérni. Ecélból a közvetlen parancsnoksága alatt álló hadnak Segesváron át Udvarhelyre, Grotenhjelm hadoszlopának egyelőre Marosvásárhelyre, az osztrák hadtestnek s vele egyetértőleg az Ojtozi szoroson át betörendő Dannenberg-hadoszlopnak Csikszeredára s végül a Fogarasnál Dyck alatt visszahagyott csapatoknak Köhalmon (Reps) át kellett előnyomulnia, hogy aztán a szükséghez képest vagy az egyik, vagy a másik főoszlophoz csatlakozzék.

Clam-Gallas műveleteiről már megemlékeztünk, most tehát lássuk Lüders oszlopának további viselt dolgait. Szeben és a Vöröstorony szoros biztosítására Lüders Hasford altábornagy alatt 6 zászlóaljat, 4 kozákszázadot és 2 üteget hagyott hátra, a többi, 10 zászlóaljat, 8 lovas- és 6 kozákszázadot és 32 löveget számláló haddal, melynek létszáma kereken 12.000 főre tehető, július 24-én indult el Szebenből és 25-én Szelindeket (Stolzenburg), 26-án Nagy-Ekemezőt (Gross-Probstdorf), 27-én Szászvárost, 28-án pedig Segesvárt (Schässburg) érte el s itt egyelőre leginkább azért állapodott meg, hogy Dycknek kellő térnyerést engedjen.

Bem július 30-án indult el 5500 főnyi gyalogsággal, 500 huszárral és 12 ágyúval Marosvásárhelyről Székelykeresztúron át Udvarhely felé, ahol hadát a szándékolt hadművelethez még jobban kiegészíteni szándékozott. Miután azonban útközben Lüders közellétéről értesült, Székelykeresztúron Udvarhely helyett Segesvár felé tért le és így július 31-én délelőtt 10 órakor Ördögfalva (Teufelsdorf) és Szászfehéregyházánál (Weisskirchen) Lüders előcsapataira bukkant, melyeket nyomban visszaszorított Segesvár felé.

Lüders arra a valóban meglepő hírre, hogy Bem megelőzi őt a támadásban, csapatait, azalatt a feltételezés alatt, hogy Székelykeresztúr felől csak tüntetéssel leend dolga és hogy a főtámadás Marosvásárhelyről, honnan Bemet egyenes irányban Segesvár felé előnyomulni vélte, fog bekövetkezni, - következőleg állította csatarendbe: 5 vadászzászlóaljat, 3 utászszázadot, 4 lovas- és 3 kozákszázadot, továbbá 16 nehéz- és 4 könnyű löveget a marosvásárhelyi út mindkét oldalán, ellenben 5 vadászzászlóaljat, 1 utász-, 4 lovas és 3 kozákszázadot, továbbá 8 löveget Segesvár keleti kijáratánál a székelykeresztúri út mindkét oldalán. Ez utóbbi csoport kijelölt helyén részletesebben véve következőleg fejlődött: 3 tömegbe alakult zászlóalj az országút és a Nagy-Küküllő között, 1 zászlóalj az úttól jobbra a hegylejtőn, az ötödik zászlóalj végre tartalék gyanánt a város keleti kijáratánál; a tüzérség a középen, az összes lovasság pedig Dimidov tábornok parancsnoksága alatt a balszárny mögött, a Küküllő egyik nagy kanyarulatában vonult fel. A keresztúri csoport fölötti parancsnokságot Lüders Ivin altábornagynak adta át, míg ő az általa fontosabbnak tartott marosvásárhelyi csoportnál tartózkodott.

Miután Bem az orosz előcsapatok visszaszorítása után az ellenséges haderőt csatarendbe állani látta, ő is felvonultatta a maga hadát, még pedig igen előnyös állásban. Jobbszárnya Fehéregyházára, a bal pedig egy igen meredek lejtű és tetején szintén megszállva tartott hegykúpra támaszkodott; a középhad ugyanezen hegy szelídebb lejtjén, az ütegek a jobbszárny és középhad előtt foglaltak állást.

Az ütközetet mindkét részről a tüzérség vezette be, mely csakhamar igen élénkké vált s amelynek folyamán Skariatin tábornok, Lüders vezérkari főnöke, már az első golyók egyikének esett áldozatul. Bem törekvése már kezdettől fogva az ellenség jobbszárnyának átkarolására irányult s egyízben már sikerült is egy honvédzászlóaljnak az e szárny által megszállva tartott magaslatra feljutni, de ezt Ivin a tartalékból kirendelt erősbítések segítségével ismét visszavetette.

Ennek megtörténte után a kivált tüzérségi tűz által táplált harc döntő eredmény nélkül hullámzott ide-oda, mígnem délutáni 2 óra tájban egyszerre hatalmas fordulat állott be a dolgok állásában; ekkor tért ugyanis vissza a Marosvásárhely irányában kiküldött járőr azzal a jelentéssel, hogy arrafelé ellenséges csapatoknak sehol még nyomát sem látta. Erre Lüders a marosvásárhelyi harccsoport fölötti parancsnokságot Engelhardt tábornoknak átadva, ő maga, az egyidejűleg magával vitt 2 zászlóaljjal és 1 üteggel együtt a már harcban álló csoporthoz sietett s annak harckörletén belül az országút mentén mindenekelőtt a magával hozott üteget vonultatta fel és az ekként fokozott tüzértűz alatt 2 zászlóaljat a középen, egyet pedig a jobboldali erdős magaslatokon állított újonnan harcba, mely utóbbi ellen Bem újabb ellentámadást kísérelt meg, de eredménytelenül. Miután időközben Bem tüzérsége is leküzdetett hatalmasabb ellenfele által, Lüders döntő tényezőül Dimidov tábornok alatt álló lovasságának adott parancsot a közbevágásra, melyhez egyidejűleg 2 löveg is csatlakozott. a megindult lovas lökem elsősorban a Fehéregyházánál a magyar jobbszárny fedezésére felállított 2 huszárszázadot találta, melyek a több mint háromszoros túlerővel szemben nem sokáig tarthatták magukat. Az ellenséges lovastömeg ezután a szintén közelben, Fehéregyháza mellett a jobbszárnyon álló honvédzászlóaljnak vette irányát, mely legott négyszöget alakított. Ez ellen Dimidov elsősorban 2 ágyúját vonultatta fel s csak miután ezeknek kartácstüze a honvédek sorában a rendet felbontotta, indította ellenük vérszomja lovasait, akik részint a helyszinén, részint futásközben csaknem az egész zászlóaljat felkoncolták.

Erre az újonnan összeszedett huszárok még egyszer szerencsét próbálnak, elszántan nekivágva az ellenséges túlerőnek, fáradozásuk azonban hiábavalónak bizonyul. A jobb szárnyon beállott zürzavar és rendetlenség mihamar átterjed Bem derékhadára is és így már mi sem állhatta útját az egész magyar had általános futásának, miközben azt a kozákok és dsidások egészen Ördögfalváig üldözték. Bem maga is megsebesült és igen közel járt az elfogatáshoz, miután menekülése közben süppedékes helyre jutván, ott ragadt lovastúl s csak az utána kutató huszárok mentették meg kellemetlen és veszélyes helyzetéből. Ugyane csatában látták végleges eltünése előtt utoljára szabadságharcunk lánglelkű lantosát, Petőfi Sándort is, mint rendesen legelsőnek a küzdők sorában. Hogy hazájáért hőn lángoló szíve hamvai hol és melyik sirhant alatt porladoznak, azt még most is – és talán örökre – titok fátyola fedi.

Bem vert hadának roncsaival Marosvásárhely felé tartott, ahova augusztus 2-án érkezett meg; julius 31-iki vesztesége állítólag 1300 halottra és sebesültre rúgott s azonkivül 8 ágyú és 2 zászló, nagymennyiségű lőszer, az összes társzekerek, köztük Bem málhakocsijával, melyben sok fontos iromány is volt, mind az ellenség kezébe kerültek. Az orosz veszteség halottakban, Skariatin tábornokon kívűl, 41 ember; sebesültekben 205 ember, köztük 7 tiszt."

Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme / 21. Magyarország 1848/49. évi függetlenségi harcának katonai története / V. A nyári hadjárat • Az osztrák-orosz szövetséges hadak támadó hadjárata (1849. június elejétől a háború befejezéséig). / HARMINCNEGYEDIK FEJEZET. A délvidéki események. 1849. május közepétől augusztus elejéig

Kerényi Ferenc könyvéből idemásolom a Petőfire vonatkozó részeket (457-463. oldal)

"Reggelijét, akár az előző napi estebédet, a Gyárfás-kúriában költötte el. Négy alkalmatosság állt a vezérkar rendelkezésére, köztük Gyalokay fedeles kocsija, amelyen a költő Marosvásárhelyről ideérkezett és most újra igénybe vette."

"Eltérnek a vélemények, hogy Petőfi aznap milyen ruházatban volt.  Ami biztos, nem viselt egyenruhát és rangjelzést. Az emlékezők zöme említi vitorlavászon zubbonyát ... és fekete pantallóját. Hogy a zubbony alatt azt a fehér, hímzett inget hordta, amit Petrics Soma megörökített a mezőberényi festményen, csupán föltételezhető. Szíjon hordott válltáskát láttak nála, mivel többen említik a nap folyamán ismételt jegyzetelgetését, valószínűleg olyan noteszt és ceruzát is tartott benne, ami korábbról, 1848-ból fennmaradt."

" ... Bem huszárjai 8 óra tájban beleütköztek Fehéregyházán az előörsbe. ... Petőfiék ekkor még úton voltak ..."

"Gyalokay áthajtatott a Sárpatak hídján és a túlparton állította le, nem messze Bem hintajától, kocsiját. Petőfi viszont "a csata első jelét meghallva, üléséből izgatottan felpattant, a kocsiból búcsúzás nélkül leugrott, és sebesen előreszaladt."

" ... a balszárnyon megindult a magyar gyalogsági támadás az Ördögerdőn át. Petőfi holléte ekkortájt bizonytalan. Haller Ferenc a Monostor-dombon látta, jegyezgetve ... Valószínű egyébként, az altábornagy környezete felé sietett, hogy a csatát átláthassa. Hogy a nevezetes mondat Bemtől, amellyel elküldte az ágyúállásoktól ("Herr Petőfi, Sie haben hier nichts zu suchen, gehen Sie zurück!"), mikor hangzott el, ekkor-e vagy déli egy óra tájban, mint Dienes vélte, nem tudható. ... Mindenesetre nem sokkal ezután Petőfi váratlanul megjelent a Sárpatak mellett a csatát néző Gyalokay mellett.  ... Ezután a magyar jobbszárny felé indult. Gamerra Gusztáv százados, a székelykeresztúri térparancsnok dél tájban ismét a Monasztéria környékén látta. Ezután délután fél 3 óráig nincs újabb szemtanúnk."

Fél háromkor Petőfit Haller Ferenc még mindig a Monasztériánál látta, jegyezgetve. Délután három után, amikor a magyar jobbszárnyra egy kijavított löveg érkezett, Petőfi szemközt jött vele, a Sárpatak hídja felől, majd betért a kocsma udvarára, ahol Lengyel és Matskási kapitány, Bem parancsőrtisztje látta, sőt utóbbi egy kulaccsal is megkínálta. A következő órában a romfalu szélén "Petőfi egy sütőkemencére ülve, belemerült a csatatér és a táj szemlélésébe. — Mi lőtávolon kívül valánk. — Többször láttam őt helyéről távozni, de mindig visszakerült s gyönyörködni látszott, miként szedik össze a székely fuvarosok a nem messze lecsapott golyókat. — Délután 4 óra felé (...) Petőfi mellettem elhaladott, s a Fejéregyházán alól elfolyó  patak hídjának karjához dőlt. — Itt állott mintegy félóráig elmerengve."

" ... egy golyó Petőfitől alig 30 lépésre ütött a földbe, a felvert föld és por őt is ellepé, s hihetőleg szemébe is jutott, mert azt zubbonya szárával hosszan törölgeté. Ekkor helyét megváltoztatá, felénk közeledett, s hátát a falu kapuzábjához vetve nézte a csatát..."

"Ismét Lengyel a krónikás, aki a Sárpatakon túlról, négyszáz méterről, a költővel együtt láthatta Bem és a táborkar menekülését az ágyúállásoktól: "Én rámutaték a balszárnyra, hol a tábornok is futott. Petőfi szemét odaveté, szó nélkül megfordult és futni kezdett. Ezen a ponton ismét van szemtanúnk, Gyalokay Lajos, aki Petőfit délelőtt óta nem látta. Ő az összeomlást észlelve az országút felé sietett, hogy a futókat próbálja megállítani és rendbe szedni, de azok ügyet sem vetettek rá, sőt őt is menekülésre biztatták. Az ellenséges lovasság láttán Gyalokay sem tehetett mást: "Igen rövid távolságra haladhattam akaratlan versenyfutásomban, midőn alig néhány lépésre előttem látom Petőfit hajadonfővel, kezében tartott sipkával, az úton keresztül szaladni. 

Reákiáltottam, s ő elborult, sötét tekintettel reám nézve, szótlanul megállott.

— Jöjj velem — mondám kezét megragadva —, kocsimat innen nem messze állítottam fel, azon menekülhetünk, gyalog vagy levágnak vagy elfognak.

— Azt hiszed — felelé ő —, hogy van olyan bolond, ki ebben a pokolban megállani merné helyét, kocsisod is elfutott, mint a többi."

"Petőfi menekülési útvonala ... csakis a falun át vezethetett. ... A költő emlékezhetett rá, hogy a kocsmaudvaron lovak és szekerek álltak, hiszen a délután egy részét itt töltötte. Nyilván efelé vehette az irányt, és feltehetően talált is valami alkalmatosságot, amivel kijutott a faluból. Fehéregyháza keleti, Héjjasfalva felé eső részén ... a táborkar tagjai közül hárman is látták. ... ekkor látta Petőfit vászonzekében egy fedeles bricskáról leugrani s az országútról oldalra térve gyalog tovább menni ..."

" ... látta Petőfit, amikor Bemék az országútra tértek, már túl a falun. A kb. 15 méterre lévő költőre rá is kiáltott ("Sándor, jer ide!"), hogy nyergébe emelje, ám dzsidások vágták el őket egymástól. "

" A költő halálának szemtanúja a szétzilált seregből, ahol mindenki a maga túléléséért futott, érthetően nem volt."

Petőfi halálának pontos körülményeit nem ismerjük. Nehezíti a történész helyzetét az, hogy a csata után mindenki emlékezni akart Petőfire, mindenki magának akart egy kis rivaldafényt azzal, hogy látta, vagy segített neki. Bőven akad egymásnak ellentmondó emlékezés — ezek egy része természetes, más részüket a hiúság hívta életre.