1944. október 16. 

Budapest – Pápai Nunciatúra, Hatvany-palota

Ilyék jelenetének forrásai:

"Magdamamával itt, az első emeleti ablakból, a függöny mögül néztünk ki a Dísz térre. Velünk szemben volt a 12-es szám, édesapám háza, ahol születtem. A hajnali szürkületben dübörgő harckocsik sora vonult el előttünk. Lövöldözést lehetett hallani…

Alig telt el fél óra, amikor német katonák dörömböltek a nunciatúra kapuján. Az apácák gyorsan levezettek minket pinceóvóhelyünkre, és mondák, hogy maradjunk csendben. Egy kis résen át láthattuk, hogy miközben egy apáca kaput nyitott, a többiek imádkozva sétáltak az udvarban. Német kiabálást hallottunk, és azt is hallani lehetett, ahogy a katonák végigmentek az egész épületen.

De kár, hogy a nuncius most nincs itt - gondoltam - , ő elállhatta volna a németek útját, mert a nunciatúra exterritoriális, mint bármely követség. Persze lehet, hogy az sem segített volna. Lejöttek a pincéhez, és követelték, hogy az apácák nyissák ki az ajtót. Bejött három német katona, bennünket jól megnéztek, és két fegyveres őrt visszahagyva a nunciatúra kapuja előtt, elvonultak.

Kisvártatva megjelent Veesenmayer - Lakatossal együtt - a nunciatúrán, ahol minket még a pincében találtak. Magdamamával mindketten nagyon hűvösen fogadtuk őket. Mintha előre megbeszéltük volna, nem fogtunk kezet Veesenmayerrel, rá sem néztünk, és Lakatosnak minden kérdést és feleletet le kellett fordítania németre, mert mi csak magyarul beszéltünk. Veesenmayer, aki nagyon fáradtnak látszott, és törölgette a homlokáról a verítéket, röviden tudtunkra adta, hogy Miklóspapa jól van a Hatvany-palotában, a délután folyamán meg is látogathatjuk, és holnap, 17-én megyünk vonattal, apósommal együtt Németországba. Ezért német kísérettel átmehetünk a várba csomagolni. Lakatos közvetítő viselkedése nekünk akkor érthetetlen és felháborító volt, mert nem ismertük az előzményeket (hogy ő úgy tudta, elfogadtuk a német védőőrizetet). Amikor eltávoztak, felmentünk a szobánkba, és Magdamamával megtárgyaltuk, mi lenne, ha egyszerűen kijelentenénk, hogy nem hagyjuk el a nunciatúrát. Igaz, Veesenmayer nem kérdezett minket, azt mondta, holnap mindannyian utazunk. Megtárgyalva minden lehetőséget, Magdamama elhatározta, hogy bármi történjék, ő Miklóspapával akar menni. Mi történne velünk, ha István és én Ilus nővérrel itt maradnánk? Hosszas latolgatás után beláttuk, nincs választásunk, és elhatároztuk,  hogy a  családnak feltétlenül együtt kell maradnia, mert elviselhetetlen lenne, ha nem kapnánk hírt egymástól. Ezután Ilus nővérrel megbeszéltem, hogy ő nyugodtan menjen ki a nunciatúráról, miután minket elvittek, mert őt biztosan nem fogják keresni. De a mi Ilánk nem tágított, azt mondta, bármi lesz is, ő minden körülmények között velünk marad.

Megint az ablakhoz léptünk, kinéztünk a Dísz térre, ahol a Honvéd-szobor előtt nyilas tisztek gyülekeztek, nyilaskeresztes karszalaggal, büszkén mosolyogva. Hát lehetséges ez? Fogalmuk sincs, hogy mit tesznek? Láttam a Dísz téri házunk portását, a mi Kelemenünket, aki a földszinten lévő lakásából felment az emeletre, és onnan, a nyitott ablakból nézte az eseményeket. Nem mosolygott, csak mereven bámult el a térre. Persze fogalma sem volt, hogy mi a szemben lévő ablakból - a függöny mögül - figyeljük az eseményeket."

Gróf Edelsheim Gyulai Ilona: Becsület és kötelesség 1. kötet, 386-387. old, Európa Könyvkiadó, Budapest 2018

"...az SS-katonák a nunciatúrára is behatoltak, ahol minket az apácák egy pincehelyiségben dugtak el, a katonák azonban mindent átkutattak és megtaláltak bennünket. Ezután a kapunál őrséget hagytak hátra, tehát foglyok lettünk. Sajnos, a Nuncius akkor éppen nem tartózkodott Budapesten, így nem tudott megvédeni bennünket."

Gosztonyi Péter - Kanyó András: Nem sikerült kiugrani, Magyarország, 27. évfolyam, 31. szám, 1990.08.03. 

"Velünk a németek nem sokat tárgyaltak, annyit közöltek csupán, hogy másnap, tehát október 17-én apósommal együtt Németországba visznek bennünket, vonattal. Anyósommal megtárgyaltuk, hogy mi lenne, ha egyszerűen nem mennénk, de ő azt mondta, hogy bármi is történjék, ő a férjével akar maradni. Ekkor elhatároztuk, hogy legjobb, ha a család nem szakad szét. Így tehát a németek vittek minket másnap az állomásra a nunciaturáról és apósomat pedig egyenesen az SS főhadiszállásról a Hatvany palotából."

Gosztonyi Péter - Kanyó András: Nem sikerült kiugrani, Magyarország, 27. évfolyam, 31. szám, 1990.08.03. 

"— Ki közölte önökkel és mikor, hogy Németországba kell menniük? — Amikor a német katonák megtaláltak bennünket a nunciatúra pincéjében, mint mondottam, őrséget hagytak hátra. Nem sokkal ezután megjelent Lakatos miniszterelnök és Veesenmayer, a ők közölték velünk, hogy vonaton Németországba visznek mindnyájunkat."

Gosztonyi Péter - Kanyó András: Horthyt eltávolították, Magyarország, 27. évfolyam, 32. szám, 1990.08.10. 

"Megtudtam, hogy a Horthy-család hölgytagjai az apostoli nunciatúrán vannak biztonságban. Mivel a kormányzó aggódott értük, vállalkoztam, hogy felkeresem a hölgyeket. Veesenmayer helyeselt. A hölgyeket és Horthy István árváját és annak gondozó személyzetét a nunciatúra pincéjében biztonságban találtam. Így megnyugtató jelentéssel térhettem vissza a Hatvany-palotába. Feltűnően bántó volt Horthyné szemrehányó megjegyzése. Ezt mondta a kormányzó hitvese: „Éppen ezt akartam elkerülni!" Nem értettem, mire gondol, ezért nem is válaszoltam."

Lakatos Géza: Ahogy én láttam 181. old. Európa Könyvkiadó Budapest 1992

Horthy és Szálasi jelenetének forrásai:

"A délelőttöt e közös szobába zárva töltöttük: a kormányzó, Vattay, Brunswik útimarsall, Tost alezredes és én. Hangulatunk a nehéz helyzetben nyomott volt, jobbára szótlanul ültünk. Úgysem lett volna mód bizalmas eszmecserére; őrizetünkre egy fegyveres SS-tisztet ültettek be. Közvetlenül előttünk volt a széke, melyen helyet foglalt. Feltételeztük, hogy ért nyelvünkön, ezért ha elkerülhetetlen volt, franciául váltottunk pár szót. A szomszéd szobában ágyat találtunk. Rávettük a kormányzót, aki öregkorára ilyen izgalmakat volt kénytelen átélni, hogy pihenje azon ki magát. Tekintettel az álmatlanul töltött éjszakára, Horthy több mint két órát aludt. Ezalatt megért bennem a meggyőződés: a németek a kormányzóval együtt engem is Németországba visznek."

Lakatos Géza: Ahogy én láttam 182. old. Európa Könyvkiadó Budapest 1992

"Lakatos miniszterelnök, Vattay altábornagy és Tost alezredes voltak velem. Bizonyos idő múlva egy német tiszt jött be, és jelentette, hogy a „miniszterelnök" kér kihallgatást. Nagy csodálkozásomra a másik szobában Szálasi Ferenc állt előttem. Hitleri köszöntéssel tisztelgett, és megkért, hogy nevezzem ki miniszterelnökké! Hogy valaki saját kinevezését kérje, még nem fordult elő életemben. Azt ajánlottam neki, neveztesse ki magát a németek által, ha ez ugyan már amúgy is meg nem történt. Aztán hozzáfűztem: „Én itt fogoly vagyok, tehát semmiféle hivatalos működést nem fejthetek ki. Különben is ön volna az utolsó, akinek kinevezésére hajlandó lennék!”

Horthy Miklós: Emlékirataim 279. old.,  Európa Könyvkiadó, Budapest, 2019

"Hallottuk továbbá, hogy Szálasi kétszer is járt ott. Először bejelentették, hogy a miniszterelnök kér a kormányzótól kihallgatást - holott Lakatos miniszterelnök a kormányzó mellett ült. Amikor Miklóspapa átment a szomszédos szobába, ott találta Szálasit, aki Hitler-köszöntéssel tisztelgett, és kérte, hogy a kormányzó nevezze ki minisztereInöknek. Miklóspapa azt ajánlotta, hogy neveztesse ki magát a németekkel, bár úgy látja, ez már meg is történt. Megmondta neki, hogy ő itt fogoly, és  semmilyen hivatalos tevékenységet nem fejthet ki, de különben is: Szálasi lenne az utolsó, akit kinevezne."

Gróf Edelsheim Gyulai Ilona: Becsület és kötelesség 1. kötet, 390. old, Európa Könyvkiadó, Budapest 2018

"Néhány nappal később megfogalmazta Horthy lemondási nyilatkozatát, amit Horthy méltatlankodó szeme elé tárt október 16-án, egy fellengzős és patetikus dokumentumot, amelyben a Kormányzó élemedett korára és megrendült egészségi állapotára hivatkozik (a valóság az volt, hogy az öregúr makkegészséges volt). Majd megköszöni a magyar nemzetnek a bizalmat és Isten áldását kéri a nemzet jövendő elhatározásaira és cselekedeteire (ez, mint látni fogjuk, a papírkosárnak íródott, mert Horthy megtagadta az aláírását)."

C.A. Macartney: Október tizenötödike - A modern Magyarország története 1929-1945 II. rész 460. oldal Gede Testvérek Bt. Budapest, 2006

"Déli 12 óra lehetett, midőn egy német tiszt lépett be, és egyenesen a kormányzóhoz menve, jelentette neki: „A miniszterelnök úr kívánna beszélni." A törvény és az alkotmány értelmében még mindig én voltam a miniszterelnök. A kormányzó mellett ültem éppen. Horthy megkérdezte a németet: „Miféle miniszterelnök?" „Szálasi úr" - volt a válasz. A kormányzó egy másik helyiségbe távozott. Mindössze pár percig volt távol. Utána halkan érdeklődtem. „Semmi - mondta a kormányzó. - Szálasi azt kívánta, hogy a hatalmat adjam át neki és erre kidobtam."

Lakatos Géza: Ahogy én láttam 182-183. old. Európa Könyvkiadó Budapest 1992