Ilyék jelenetének forrásai:

"Magdamamával itt, az első emeleti ablakból, a függöny mögül néztünk ki a Dísz térre. Velünk szemben volt a 12-es szám, édesapám háza, ahol születtem. A hajnali szürkületben dübörgő harckocsik sora vonult el előttünk. Lövöldözést lehetett hallani…

Alig telt el fél óra, amikor német katonák dörömböltek a nunciatúra kapuján. Az apácák gyorsan levezettek minket pinceóvóhelyünkre, és mondák, hogy maradjunk csendben. Egy kis résen át láthattuk, hogy miközben egy apáca kaput nyitott, a többiek imádkozva sétáltak az udvarban. Német kiabálást hallottunk, és azt is hallani lehetett, ahogy a katonák végigmentek az egész épületen.

De kár, hogy a nuncius most nincs itt - gondoltam - , ő elállhatta volna a németek útját, mert a nunciatúra exterritoriális, mint bármely követség. Persze lehet, hogy az sem segített volna. Lejöttek a pincéhez, és követelték, hogy az apácák nyissák ki az ajtót. Bejött három német katona, bennünket jól megnéztek, és két fegyveres őrt visszahagyva a nunciatúra kapuja előtt, elvonultak.

Kisvártatva megjelent Veesenmayer - Lakatossal együtt - a nunciatúrán, ahol minket még a pincében találtak. Magdamamával mindketten nagyon hűvösen fogadtuk őket. Mintha előre megbeszéltük volna, nem fogtunk kezet Veesenmayerrel, rá sem néztünk, és Lakatosnak minden kérdést és feleletet le kellett fordítania németre, mert mi csak magyarul beszéltünk. Veesenmayer, aki nagyon fáradtnak látszott, és törölgette a homlokáról a verítéket, röviden tudtunkra adta, hogy Miklóspapa jól van a Hatvany-palotában, a délután folyamán meg is látogathatjuk, és holnap, 17-én megyünk vonattal, apósommal együtt Németországba. Ezért német kísérettel átmehetünk a várba csomagolni. Lakatos közvetítő viselkedése nekünk akkor érthetetlen és felháborító volt, mert nem ismertük az előzményeket (hogy ő úgy tudta, elfogadtuk a német védőőrizetet). Amikor eltávoztak, felmentünk a szobánkba, és Magdamamával megtárgyaltuk, mi lenne, ha egyszerűen kijelentenénk, hogy nem hagyjuk el a nunciatúrát. Igaz, Veesenmayer nem kérdezett minket, azt mondta, holnap mindannyian utazunk. Megtárgyalva minden lehetőséget, Magdamama elhatározta, hogy bármi történjék, ő Miklóspapával akar menni. Mi történne velünk, ha István és én Ilus nővérrel itt maradnánk? Hosszas latolgatás után beláttuk, nincs választásunk, és elhatároztuk,  hogy a  családnak feltétlenül együtt kell maradnia, mert elviselhetetlen lenne, ha nem kapnánk hírt egymástól. Ezután Ilus nővérrel megbeszéltem, hogy ő nyugodtan menjen ki a nunciatúráról, miután minket elvittek, mert őt biztosan nem fogják keresni. De a mi Ilánk nem tágított, azt mondta, bármi lesz is, ő minden körülmények között velünk marad.

Megint az ablakhoz léptünk, kinéztünk a Dísz térre, ahol a Honvéd-szobor előtt nyilas tisztek gyülekeztek, nyilaskeresztes karszalaggal, büszkén mosolyogva. Hát lehetséges ez? Fogalmuk sincs, hogy mit tesznek? Láttam a Dísz téri házunk portását, a mi Kelemenünket, aki a földszinten lévő lakásából felment az emeletre, és onnan, a nyitott ablakból nézte az eseményeket. Nem mosolygott, csak mereven bámult el a térre. Persze fogalma sem volt, hogy mi a szemben lévő ablakból - a függöny mögül - figyeljük az eseményeket."

"...az SS-katonák a nunciatúrára is behatoltak, ahol minket az apácák egy pincehelyiségben dugtak el, a katonák azonban mindent átkutattak és megtaláltak bennünket. Ezután a kapunál őrséget hagytak hátra, tehát foglyok lettünk. Sajnos, a Nuncius akkor éppen nem tartózkodott Budapesten, így nem tudott megvédeni bennünket."

"Velünk a németek nem sokat tárgyaltak, annyit közöltek csupán, hogy másnap, tehát október 17-én apósommal együtt Németországba visznek bennünket, vonattal. Anyósommal megtárgyaltuk, hogy mi lenne, ha egyszerűen nem mennénk, de ő azt mondta, hogy bármi is történjék, ő a férjével akar maradni. Ekkor elhatároztuk, hogy legjobb, ha a család nem szakad szét. Így tehát a németek vittek minket másnap az állomásra a nunciaturáról és apósomat pedig egyenesen az SS főhadiszállásról a Hatvany palotából."

"— Ki közölte önökkel és mikor, hogy Németországba kell menniük? — Amikor a német katonák megtaláltak bennünket a nunciatúra pincéjében, mint mondottam, őrséget hagytak hátra. Nem sokkal ezután megjelent Lakatos miniszterelnök és Veesenmayer, a ők közölték velünk, hogy vonaton Németországba visznek mindnyájunkat."

"Megtudtam, hogy a Horthy-család hölgytagjai az apostoli nunciatúrán vannak biztonságban. Mivel a kormányzó aggódott értük, vállalkoztam, hogy felkeresem a hölgyeket. Veesenmayer helyeselt. A hölgyeket és Horthy István árváját és annak gondozó személyzetét a nunciatúra pincéjében biztonságban találtam. Így megnyugtató jelentéssel térhettem vissza a Hatvany-palotába. Feltűnően bántó volt Horthyné szemrehányó megjegyzése. Ezt mondta a kormányzó hitvese: „Éppen ezt akartam elkerülni!" Nem értettem, mire gondol, ezért nem is válaszoltam."