Újabb futárszolgálat és egészségügyi szabadság következett.
"Másnap futárként indította Kossuthhoz Debrecenbe, majd a már fölszabadult Pestre, jelezve, hogy ezt tisztje "egészsége helyreállítása végett" is teszi. ... Bemtől ajándékba kapott hátasán lovagolt, huszár kísérte; Szalontától feleségével utazott tovább, fiát egyelőre a keresztszülők gondjaira bízva."
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 442. old.
Debrecenben nem az várta, amire számított.
"Debrecenben, aznap tudja meghogy Pesten apja meghalt, a sietős utazás célja most már anyja fel kutatása lett."
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 442. old.
Így számolt be erről Petőfi barátjának:
ARANY JÁNOSHOZ
Debrecen, május 6. 1849.
Kedves barátom,
nekünk innen egyenest Pestre kell mennünk, holnap korán reggel megyünk. Sok okunk van rá, legfő az, hogy szegény jó apám meghalt, s édesanyámról semmit sem tudok. Rendbe kell hozni földúlt családi ügyeimet. Szedjétek össze holminkat, s tartsátok készen, mire visszajövünk vagy valakit küldünk. Nem szükség, hogy kérjelek benneteket, hogy legyetek szülei kis fiacskámnak, míg ismét szülei kezébe kerül. Körülményesebben majd szóval értekezzünk, ha Pestre jöttök. Verd a vasat keményen, de hirtelen, nehogy elkéssél. Tőlem igen kevés telik ügyedben, de amennyi telik, azt megteszem, elhiheted. Isten veletek!
barátod
Petőfi
De másban is csalatkoznia kellett.
"Kossuth Lajos kormányzó elnök a futárt hidegen és röviden Klapka György helyettes hadügyminiszterhez utasította. A hadsereg legfiatalabb, Petőfinél mindössze három évvel korosabb tábornokát a költő 1848 nyaráról, a pesti Radical Körből ismerte és akár barátjának is gondolhatta. Ezért most fokozódó elképedéssel hallgatta vádjait: a Bem-levél szerzőségéről, önhatalmú sajtóközléséről, az őrnagyi rang viselésének jogosulatlanságáról, a betegségét bizonyítandó orvosi igazolás hiányáról. "
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 443. old.
Így válaszolt Klapka sértéseire:
KLAPKA GYÖRGYHÖZ
Szolnok, Május 8-án, 1849.
Hadügyminiszter úr!
Ön 1) nem tartotta elegendőnek az én becsületszavamat bizonyos dologban; ön 2) föltette felőlem, hogy kineveztetés nélkül viselem az őrnagyi ruhát; ön 3) csak orvosi bizonyitvány mellett akart szabadságra bocsájtani, s ön 4) megtiltotta, hogy ne irjak; mindez röviden ennyi: 1) Petőfi nem becsületes ember, 2) Petőfi szemtelen s hiu világcsaló, 3) Petőfi rossz hazafi, mert távozik a csatatérről s betegséget hazud, 4) ön Petőfinek korlátlan ura, mint voltak a Nemzetnek a Habsburgok, kik azt előleges cenzúra alá vetették.
Uram!
Ezek olyan dolgok, amelyekért békés időben személyes elégtételre hivtam volna s tán lelőttem volna önt, mint a verebet, mert én meglehetősen lövök; most azonban, miután nem magunkkal, hanem az ellenséggel kell küzdenünk, választottam a második utat, melyre hazafiságom ösztönzött, némán, szerényen otthagytam azon hadsereget, melynek minisztere nem hisz saját tiszteinek becsületszavában, holott pedig az elfogott schwarzgelb tisztek becsületszava is érvényes.
Ez eddig rendén van: de itt vége nem lehet a dolognak, ha a közvélemény előtt magamat tönkretenni nem akarom, s ez nem szándékom, mert nekem szebb nevem van, hogysem azt csak úgy könnyedén sárba hagyjam dobni. Hát én most hallgatok, a lemondásomról csak a kósza, ferde hírek által értesített közönség reám - az igazat nem tudva - kígyót-békát fog hányni; hogy tehát ez ne történhessék, nekem meg kell írni a magam igazolása végett, egész találkozásomat és beszélgetésemet önnel, s ha megírom, igen élesen fogom megírni, mert az én tollam oly éles, mint akármelyik kard a hadseregben, és ha ezt teszem, én istenemre mondom, nem tudom, mi következése lesz, de ha legkisebb lesz is, lesz annyi, hogy ön elveszti a magyar nemzet előtt minden igényét a humánus és illedelmes ember címre. Én ezt nem felhevülve, hanem nyugodt megfontolás után írom, s ha ön magába száll, át fogja látni, hogy úgy lesz.
Énnekem írnom, nyilatkoznom kell okvetetlen a közönség előtt. Egy esztendeje múlt, mióta a nemzet teherhordó napszámosa vagyok, mióta mindennapi kenyeremet, boldogságomat, családomat és mindenemet feláldoztam a hazának, s egy esztendő óta áldozataim jutalma folytonosan csak a legégbekiáltóbb méltatlanság, egy esztendeje, hogy lábbal tiporják az én büszke és méltán büszke fejemet. Tűrtem eddig a haza javáért, de tovább tűrni minden emberi erőm összeszedése mellett sem vagyok képes; szólnom kell, szólni fogok, megbántott lelkem minden keserűségével s lángjával, s ha kortársaim nem hallgatnak meg, fölállok a história tribünjére s onnan kiáltom le vádaimat az igazságos utókor fülébe.
Akarja ön ezt? Ha igen, úgy jól van, ha nem akarja, van egy mód reá, hogy e szomorú dolgok nyilvánosságra ne kerüljenek: iktassa ön a "Közlöny"-be őrnaggyá kineveztetésemet, küldje meg a kineveztetési diplomát s szabadságra menetelem engedélyét, mert fölbomlott egészségem miatt egy ideig semmi esetre nem tehetek szolgálatot, ha végképp elpusztulni nem akarok. Minden ember, még azok is, kikkel oly összeütközésbe jöttem, mint önnel, lesznek oly méltányosak irántam, hogy az őrnagyságróli lemondásom visszaadását nem azért kivánom, hogy ismét őrnagy legyek, mert amily kevéssé vágytam erre, oly könnyen nélkülözöm; ezen kivánságom oka egyedül az, hogy ha ön ezt teljesíti, nékem erkölcsi elégtételt fog adni: mert ez annyi lesz, hogy irántami - kiméletesen szólva is - igen-igen kemény szavait visszavonja ön. Ez esetben a hozzám szóló iratokat kezeimbe juttatni Irányi Dániel pesti kormánybiztos által kérem, ellenkező esetben a másik útra fogom magam kényszerítve látni.
Hadügyminiszter úrnak
alázatos szolgája
Petőfi Sándor m. k.
Beszélgetését Klapkával Bemnek így írta le, egyben beszámol apja és anyja haláláról is:
BEM JÓZSEFHEZ
Fogalmazvány
Pest, le 17 mai, 1849.
Monsieur le Général!
Permettez moi, que je Vous racontes les jours noirs et amères qui sont passés sur ma tête depuis ce temps, où je me trouvai dans la triste nécessité de Vous quitter, Vous qui êtes l'objet de ma plus haute éstime et de mon amour filial.
Arrivé à Debrecen je me presentais chez monsieur Kossuth avec Vos lettres. Il m'a reçu très froidement et peutetre plus que froidement. J'en étais étonné, parceque je ne comprenais pas cette conduite étrange envers moi qui fus accoutumé d'être toujours accueilli par lui avec bien de douceur. Je lui demandais qu'est ce qu'il aura la bonté d'ordonner quant à mon avenir? II donna la reponse laconique: ce n'est pas lui, qui concerne la chose, que je m'adresse au ministre de la guerre.
Je m'en allais, et avant que je me fusse présenté chez le ministre pour ma cause, j'ai recu l'ordre de comparaitre devant lui; c'est que je fesais. Le ministre provisoire de la guerre, le général Klapka, était plus froid encore... que dis-le? froid? mais incivil, impertinent, revoltant! Jugez, mon Général, je Vous prie. Je prends la liberté d'écrire un part de notre dialogue mot à mot.
- Qui a publié la lettre du général Bem concernant la cause du gén. Vécsei dans le journal Honvéd?
- C'est moi.
- Et comment osiez Vous faire cela?
- Parceque l'on m'ordonna.
- Qui l'a ordonné?
- Le général Bem.
- C'e nest pas vrai!
- C'est vrai, Mr le ministre, je n'ai pas l'habitude de mentir ni devant Vous ni devant un autre, qui que ce soit.
- Mais tout le monde dit, que vous avez publié cetté lettre de Vous même sans un ordre du général Bem.
- Ce n'est pas ma faute, qu'on babille dans les rues.
- Vous resterez à Debrecen jusqu'à ce qu'arrivera la reponse du général Bem sur cette chose.
- Je resterais volontier, mais j'ai des affaires importants à Pest, et je dois partir demain. Je crois, qu'il sera assez de donner mon parole d'honneur...
- Pas assez! etc. etc.
C'est ainsi, mon Général, qu'on me traita, et ce n'est pas l'unique et la moindre injure du ministre de la guerre. II parla dans cette manière plus d'une heure et je n'aurais pas eu la force de rester tranquille, se je n'eus pas souffert pour Vous, mon bienfaiteur et sauveur de ma patrie!
Après une telle scène l'unique chose, qu'il me restait à faire, c'était: abdiquer de nouveau, car je ne voulais et je ne pouvais pas être le membre d'une armée, dont le ministre ne croit pas la parole d'honneur d'un officier. Il accepta mon abdication. De Szolnok j'ai lui écrit une lettre convenante à sa conduite, déja comme un homme civil et pas comme militaire; pourtant il me laissa arreter ici, il était assez impudent pour nier l'acceptation de mon abdication, affirma que consequemment j'appartiens encore sous sa jurisdiction, et si je ne serais pas Petőfi, à cause de ma lettre il me ferait pendre dans vingt quatre heures! etc. etc.
Ce sont les recompenses, que je reçois de ma patrie pour mes travaux continuels de sept ans! et qui me les donnent? des parvenus miserables, qui n'étaient encore rien, quand déja je fus quelque chose, et qui ne seront déja rien, quand je serais encore quelque chose!
Je ne sais pas, qu'est ce que je ferai désormais, car mon ame est tout troublée, tout bouleversée, d'un part par ces injures criantes, d'autre part par la mort subite de mon père vénéré et de ma mère bien-aimée, qui étaient tous deux l'objet de ma plus ardente adoration. Il y a une semaine seulement, que j'ai appris la mort de mon père et c'est aujourdhui, que ma mère cessa de vivre. Pauvre poéte! Vous m'avez dit quelquefois; pauvre poéte, vraiment!
Pardonnez moi, mon Général éstimé, ces détails, qui ont peutêtre peu d'interesse pour Vous, mais dont l'effusion soulage mon coeur brisé. C'est Vous, qui m'avez traité toujours avec tant de bonté; à qui devrais-je, à qui pourrais-je adresser des mots sincères, si non à Vous?
Dieu Vous bénisse!
Je ne Vous oublierais jamais, comme je Vous prie de ne pas oublier ma pauvre patrie, dont Vous êtes le principal et peutêtre l'unique soutien. Adieu, mon Général, adieu, mon pére!
Votre fils reconnaissant
Alexandre Petőfi
Petőfi nem időzött tovább Debrecenben.
"Petőfi május 9-én Pestre érkezve, anyját még életben találta, ő özvegyen a rokon Révész családnál húzta meg magát ... Mivel fia és menye Zoltánkát nem hozták magukkal Szalontáról, unokáját — nagy bánatára — nem láthatta. "
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 445. old.
Klapka György sem hagyta annyiban a vitájukat.
"Klapka ... följelentette Petőfit május 10-én Görgeynél, sőt Pestre érkezve, május 14-én le is fogatta őt."
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 445. old.
A történtek hatására másodszor is lemondott tiszti rangjáról, de most még a hadseregtől való elbocsáttatását is kérte —. bár ez nem Pesten történt a valóságban, hanem Szalontán, és pár nappal később, mint a regényben.
LEMONDÁS
[Nagyszalonta, 1849. május 28.]
Alólírott a katonai pályáról a polgári életbe lép át s őrnagyi rangját ezennel a t. c. hadügyminisztérium kezeibe teszi le, mely lemondás elfogadásáróli oklevelet kiadatni kéri.
Szalonta, május 28. 1849
Petőfi Sándor
őrnagy