A Várpalotában zajló jelenet forrásai:

"A délután folyamán Feine követségi tanácsos kísérte át Miklóspapát a várba, hogy becsomagoljon az utazásra. Apósom akkor, közvetlenül az esemény után, úgy mesélte mindezt nekünk, ahogyan később emlékirataiban leírta."

"A várpalotából távoztamkor semmit sem hoztam magammal, s így szükségesnek láttam, hogy a legszükségesebbek összecsomagolása végett visszatérjek oda. 16 óra körül megjelent nálam Feine követségi tanácsos, és a várpalotába kísért. Elkészültem rá, hogy végrehajtott “házkutatás" nyomai várnak, de amit láttam, minden elképzelést felülmúlt. A selyemdamaszt bútorokon Skorzeny legényei nyújtózkodtak. Minden szekrényt és fiókot feltörtek. Pusztító szabad rablás képe tárult elém. Feleségem ékszereitől kezdve, a cselédség megtakarított pénzéig minden elemelhetőt elvittek, aminek csak értéket tulajdonítottak. A visszataszító látvány színterén még komikusan ható jelenség is akadt: amint beléptem fürdőszobámba, hogy mosdószereimet magamhoz vegyem, saját fürdőköpenyembe öltözött katona jött velem szembe, nyilván akkor fejezte be fürdőjét. Néhai István fiam és foglyul ejtett Miklós fiam lakosztályait csakúgy kirabolták, mint minden egyéb helyiséget.

Utasítást adtam régi inasomnak, hogy megmaradt ruháimat, fehérneműmet és egyéb holmimat becsomagolja."

"Szegény Ila csak nagyon kevés dolgot tudott összeszedni, mert Skorzeny SS-katonái minden szobát elleptek, még apósom ágyába is belefeküdtek. Mesélte, hogy az én ágyamban is két német katona feküdt. Kiraboltak mindent. Kinyitott egy-két fiókot, s mivel ezeket üresen találta, megjegyezte, hogy itt már nincs semmi. Ekkor rögtön elvitték Skorzenyhoz, aki az apósom íroasztalánál ült - az apósom bőrkabátjában! Rákiáltott Ilus nővérre: „Német katona nem lop!" Ilus nővér nagyon bátran viselkedett..."

"Még a fürdőszobában tartózkodtam, ahová három géppisztolyos őr kísért, midőn váratlanul betoppant Lakatos miniszterelnök, aki Veesenmayerrel együtt érkezett a várpalotába. Lakatos papírlapot nyújtott át, amely német nyelven lemondó nvilarkozatomat és Szálasi miniszterelnöki kinevezését tartalmazta.

Átfutottam a géppel írt lapot, amelyen a német szöveg alatt — ugyancsak gépelve — ez volt olvasható: “gez. Horthy”, vagyis “Horthy s.k.”. Visszaadtam, és megkérdeztem: “Mit jelentsen ez? Írjam ezt alá?” Lakatos igenlően válaszolt, mire csodálkozva emlékeztettem, hogy Szálasi a nap folyamán már kétszer is kérte kinevezését, és hogy ő tanúja volt annak, hogy én mindkét esetben elutasítottam kérését. 

A dolgot ezzel befejezettnek tekintettem, és folytattam a csomagolást. Lakatos azonban tétovázva, továbbra is ott maradt. Észrevettem határozatlanságát, mintha nem értené magatartásomat, megkérdeztem tehát, mi oka van arra, hogy aláírásomat kérje. Hiszen neki mint miniszterelnöknek éppen az elutasításra kellene tanácsot adnia. Ekkor olyan célzást tett, amelyből megértettem, hogy Miklós fiam életéről van szó. 

Szóltam, hogy hívják Veesenmayert, aki a fürdőszoba ajtaja előtt állt, és nyomban megerősítette, hogy fiam élete és szabadon bocsátása valóban az én aláírásomtól függ. Fel kellett tételeznem, hogy  akár aláírom a szöveget, akár nem, mindenképpen azt fogják közölni majd a nyilvánossággal, hogy lemondtam és Szálasit kineveztem. Ezt a szándékot elárulta és bizonyítja a lapra előre rávezetett “Horthy s.k.".  Úgy láttam, hogy aláírásom megtagadásával már semmit sem segíthetek, viszont ha megadom az aláírást, talán megmenthetem Miklós fiamnak, most már egyetlen gyermekemnek életét.

Azt mondtam tehát Veesenmayernek: - Látom, hogy ön az államcsínyhez a törvényesség látszatát keresi. Adhatja-e becsületszavát, hogy fiam szabad lesz és hozzánk csatlakozhat, ha aláírom ezt a papirost? Igenis, Főméltóságod - felelte Veesenmayer -, a becsületszavamat adom rá. Erre kijelentettem előtte, hogy én sem le nem mondok, sem Szálasit miniszterelnökké ki nem nevezem, és hogy aláírásommal csakis a fiam életét akarom megmenteni. Géppisztolyok fenyegetése közben kizsarolt aláírásnak nem lehet és nincs is alkotmányjogi érvénye."

"Este 8 óra felé egy SS-ember jött értem autóval, és a német követségre hurcolt. Ugyanazok az emberek vártak rám, akikkel délután volt dolgom. Azzal fogadtak, hogy ígéretem ellenére a kormányzó megtagadta a lemondó okirat aláírását. Ezért miután a jelenlétemben hangzott el az államfő hozzájárulása, nekem kell sürgősen rendezni az ügyet. Rahn a fenyegetésektől sem riadt vissza. Többek közt ezt mondta: „Nekem az utolsó, Magyarországon harcoló német katona élete értékesebb, mint a kormányzó fiáé, akit végeredményben az ellenséggel való paktáláson értek tetten, és akit igazság szerint haditörvényszék elé kellett volna állítanunk. De a kormányzó kiutazása és kezelése is másképp alakul, ha nem írja alá az okmányt." Ez azt jelentette, hogy amennyiben a délután megbeszélt formaságok nem nyernek haladéktalanul elintézést, akkor a nagykövet és társai a legbrutálisabb eszközöktől sem riadnak vissza.

Roppant dilemma elé állítottak. Megmutatták a Szálasi szerkesztette lemondó okmánytervezetet, mely három-négy gépelt lapon, terjedelmes történelmi és jogi érvekkel igyekezett bizonyítani, hogy a kormányzónak örökre le kell mondania minden jogáról. Ugyanakkor a fiáért aggódó apára gondoltam. Ezért a következő javaslatot tettem: a) a lemondó okirat szövegét a lehető legrövidebbre kell fogni; b) az aláírást kizárólag a német követ jelenlétében vállalom; c) ifj. Horthy Miklós szabadon bocsátására adjon garanciát a német követ. Erre Rahn nagykövet saját maga szerkesztette - természetesen németül - a lemondó

irat szövegét. Ezt a tényt nem hangoztathatom eléggé. Ami engem illet, én arra szorítkoztam, hogy még ebből a szövegből minden felesleges szó elhagyását javasoljam. Az okmánytervezetet most németről magyarra kellett fordítani. Erre az ott időző és fontoskodó Rajniss vállalkozott. Kiment a követ dolgozószobájából, írt, fordított, gépelt. Beregfy Károly vezérezredes és Kemény Gábor báró maradtak a helyiségben. Meg kell jegyeznem, hogy a fordítási munkálatot megelőző vitában különösen Kemény állandóan beleszólt. Kénytelen voltam megkérdezni Rahntól, hogy ezeknek az uraknak van-e beleszólásuk. Ha igen, akkor csinálják meg ők az egészet. Rahn elhallgattatta őket. Mindketten kényszeredetten követték Rajnisst."

"Mivel az így elkészült iratokkal csak Veesenmayer kíséretében voltam hajlandó a kormányzóhoz járulni, ez erre készséggel hajlandónak mutatkozott. A Várba mentünk, a kormányzó magánlakására. A család utazáshoz csomagolt. Visszataszító és elszomorító volt a kép, melyet az addig méltóságteljes, jól ismert palota nyújtott. A bejáratnál, a lépcsőházban, a süppedő szőnyegekkel borított folyosókon hemzsegett a fegyveres, piszkos német katona. A kormányzó egy üres öltözőszobában fogadott. Először egyedül léptem be hozzá. Jelentettem jövetelem célját, mire Horthy ezt kérdezte: „Mi van a fiammal?" Azt válaszoltam, hogy kint vár a német követ, s a kérdésre kizárólag ő adhat feleletet. Behívtam Veesenmayert. A kormányzó ugyanezt a kérdést szegezte mellének. Mire a követ, széles mosollyal, amely azt próbálta kifejezni, hogy e ponton nincs már probléma, mert minden elrendeződött, ezt válaszolta: „De kérem, legfelsőbb hely már elrendelte, hogy ő holnap a különvonatba száll. Bécsben-e vagy Linzben, azt nem tudom biztosan. Azt azonban garantálom, hogy fia csatlakozik a különvonathoz." „Ez biztos?" - kérdezte a kormányzó. Ich gebe dafür mein Ehrenwort" (Becsületszavam adom rá) - felelte a követ. A kormányzó rám nézett kérdőleg. Mire ezt mondtam: Azok után, amiket a követ úr kijelentett, nincs okom, sem jogom kételkedni. - A kormányzó erre aláírta a lemondási okiratot, és mi eltávoztunk."

"Másnap Kelenföldről indult a vonat. Fegyveres őrök kísérték őket mindenhova…"

“Fővárosunkat és hazámat október 17-én hagytam el mint fogoly. Délután fél 5 óra körül megjelent Feine követségi tanácsos, hogy a pályaudvarra kísérjen. Erős katonai fedezettel mentünk gépkocsin a kelenföldi állomásra. A különvonatban feleségem és menyem is helyet foglalt már fiacskájával, s indulásra készen állott … Életemnek ez volt a legszomorúbb utazása.”

"Megérkeztiünk Kelenföldre. Vajon kik ezek az emberek, akik köröttem állnak kifejezéstelen arccal? Ha jól emlékszem, a kormányzó Turán vonatának egy vagy két szerelvénye volt beiktatva egy vonatba, amelyben előttünk és mögöttünk német katonák kísértek. Kisvártatva megérkezett Miklóspapa civilben, és a vonat elindult."