1846. július — augusztus
Azt nem tudjuk, hogy mennyire készült Petőfi a Vahottal vívandó párbajra, csak azt, hogy feleslegesen tette. Az előző fejezetben idézett leveléből folytatom az idézetet:
"Elküldtem hozzá szekundánsaimat, de másfélnapi gatyázás után végre határozottan kimondta, hogy ő semmi esetre sem fog vívni. Ezek voltak végszavaim hozzá: No b...m az apád istenét, amilyen alávaló gazember, épen olyan gyáva is vagy!"
Petőfi Sándor levele Arany Jánoshoz, Pest, március 31. 1847.
Ebből az is kiderül, hogy a fejezetet záró profanitást is egyenesen Petőfitől vettem.
A Pesti Füzetek ügye sehogy sem haladt.
"A Pesti Füzetek anyaggyűjtése lassan haladt. Július 8-án Jókai Komáromból arról panaszkodott a Tízek jegyzőjének, Pákh Albertnek (szemlátomást ők ketten voltak megbízva a kéziratok begyűjtésével), hogy augusztusra az első füzet anyaga nem fog összeállni. Az eddig beérkezettekről viszont — az egyetlen Salgót kivéve — ez volt a véleménye: " ... mind elhamarkodott munkákkal álltunk elő, — pedig ide kell most minden erőnket össze szednünk."
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 245. old.
A titkosszolgálati megfigyelését a Levél Várady Antalhoz című verse váltotta ki.
"A költemény abból a szempontból is első, hogy jelentőségét a polititkai hatalom is fölismerte, és tartalmi kivonata az osztrák államtanács elé került. Valószínűleg az történt, hogy a valóban elküldött levelet egy postamester felbontotta, ami bevett információszerzési eljárás volt akkoriban (is), és eljuttatta Peregriny Elek cenzornak, aki a levél továbbítását nem akadályozta meg ugyan (az Várady Antal hagyatékából került elő), ám tartalmát elmondta a W. J. jelű besúgónak. Ő május 28-i jelentésében referált az esetről. Minthogy más jelentések is említették a Petőfi-verset ... , gróf Josef Sedlnitzky rendőrminiszter bevette 1846. június 23-i államtanácsi összefoglalójába, majd utasítást adott Posch pesti postamesternek Petőfi levelezésének figyelésére és Szekrényesy András pesti várkapitánynak információgyűjtésre."
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 243-244. old.
És a vers, ami ezt a felfordulást okozta:
LEVÉL VÁRADY ANTALHOZ
Hát megtörtént a párbaj? s élsz-e még?
Ha főbelőttek, - tudósíts felőle,
Írd meg tüstént, hogy Pestre felrohanjak,
És bosszut álljak éretted, barátom...
Szó ami szó, de nekem igazán
Nem tetszik, hogy te minden balgaságért
Kész vagy kockára tenni éltedet.
Azt gondolod: lelked-tested szakáll? s ha
Leborotválnak, újolag kinősz?
Csalódol; mert az élet csizmatalp,
S ez nem lesz új, ha egyszer elkopott,
Azért kiméld a drága csizmatalpat,
Amelyet nem szab kétszer senkinek
Az ég vargája, a kőszívü sors. -
S azt gondolod tán: annyi a barátom
Mint fönn az égen a csillag? ha egy
Lehull közűlök, észre sem veszem?
Hiszen tudod jól: mily kis számotok van
Nektek, kik engem őszintén szerettek,
Kik fönntartjátok szívem melegét.
Mért e kis számot megfogyasztani? -
És Ida, Ida, e kedves leány,
Ha téged elveszt ő, mivé lesz? ő
Kinek kivűled nincsen senkije.
Te vagy világa... Lennél oly kegyetlen,
Reászakadni hagynád a világot?
S van még egy... a hon! vagy már elfeledted,
Feledhető-e, amiről beszéltünk
A lelkesűlés lángóráiban?
Ki tudja, mit hoz a kétes jövendő,
Mely álmainknak legkedvesbike,
S akkor hazánknak ránk szüksége lesz. -
Látod barátom, élted mily becses,
Azt a világhoz mennyi lánc köti,
S te mégis könnyelmün kockáztatod.
Ha még nem tértél, térj eszedre már,
S ne légy, mint voltál, olyan balgatag,
Vagy igazabban: oly kétségb'esett...
Kétségbeesni!... milyen gyávaság!...
Kinek van erre több s nagyobb oka,
Mint énnekem? de én szégyenleném ezt.
A szenvedésnek lángjában szivem
Szét fog pattanni, mint a porcelán,
De, mint a jégcsap, szétolvadni nem!...
Megállj, ha Pestre ismét fölmegyek,
Majd megtanitlak én kétségbeesni,
Hogy unokád is megemlegeti.
Vásárra ott benn termek nálatok,
S viszek portékát, de nem holmi gyapjút,
Vagy bőrt, vagy posztót s effélét, azért
Nagyon hiszem, hogy nem lesz kelete.
Mert haj, jó gazda ám a magyar ember!
Amit kutyákon, kártyán s más egyében
Eltékozol, meggazdálkodja könyvön.
A könyvvel ugy van, mint hajdan zsinóros
Nadrágjával s prémes mentéivel volt,
Melyet nagyapja s édesapja vett;
Az szolgált még az ő fiának is.
Hazám, mégsem vagy oly boldogtalan,
Minőnek első pillanatra látszol,
A lelki szükség nem bánt tégedet;
Minden szükséged van, de lelki nincs,
Ettől az egytől megmentett az Isten...
- - Amint mondottam: a vásárra majd
Meglátsz barátom: akkor fölmegyek,
S te rám sem ismersz, ugy megváltozám;
A szép természet megváltoztatott,
Beteg kedélyek e hű orvosa,
Beteg valék én ott tinálatok
A pesti utcák holt, hideg kövén,
Hosszú, sötét árnyként vonult utánam
A csüggedés, az életunalom. -
Ujjászülettem!... a falusi lég, a
Sötét erdőnknek zúgó lombjai,
Lombok felett a csattogó madár,
A fák alatt a hallgatag virágok
Föléleszték elájult lelkemet;
Nem gyűlölöm, mint eddig, a virágot:
Már csak haragszom rája, csak haragszom...
Hogy olyan gyáva, hogy föl nem kiált
Elzárt, elorzott boldogságaért, hogy
Meg nem torolja kincse elrablóin
Évezredeknek szenvedéseit. -
De hinni kezdem, hogy dicső napoknak
Érjük maholnap fényes hajnalát,
Midőn a népek mind fölemelik
A föld porába gázolt fejöket,
S végigmennydörgik a föld kerekén:
"Legyünk rabokból ismét emberek!"
Ez nagyszerü, de véres kor leszen,
És úgy is illik, hogy véres legyen!...
Már vizözön volt, most egy vérözön kell,
Hogy megtisztuljon a világ a szennytől,
Amely fölötte meggyülekezék;
Egy vérözön kell! és ha az lefolyt majd,
A megmosdott föld tiszta szép leend,
És lakni fognak emberek fölötte,
Hasonlitók az isten képihez.
Dömsöd, 1846. május 22.