Regényemben több kórházi helyszínt is leírtam, természetesen nem mind a hetvenkettőt, ahol Zsuzsa vagy megfordult, vagy melyek felállításában, felszerelésében segédkezett. Olyanokat emeltem ki, melyekről találtam forrásokat, és amelyekhez Zsuzsának olyan tevékenységeit kapcsolhattam, melyek az utókor szemével is kiemelkedőek.

​A regényben szereplő helyszíneken mind járt Zsuzsa, és többé-kevésbé a regényben leírt helyzetek fogadták őt ott. Az Eger melletti kolostorban felállított tábori kórház esete is valós, erről Zsuzsa mesélt amerikai barátnőjének: 

Ebben a leírásban szerepel az a tette, amit azóta is minden életrajzírója jogosan megemlít: ugyanolyan gondossággal ápoltatta az ellenfél sebesültjeit is, mint a magyar honvédeket. Szintén itt említi meg azt az újítását, melyet a pszichológia tudománya azóta igazolt: az egy helyről valókat, egymát ismerőket egy körletbe helyeztette, mert megfigyelte, hogy azok gyorsabban gyógyulnak és egymást is segítik.

Zsuzsa egy egész levelet szentelt Kossuth Lajosnak a Károly-laktanyában kialakított kórház sorsáról, annyira felháborította az, hogy munkáját semmibe veszik, és az egymásnak ellentmondó utasítások között feleslegesen dolgoznak.

    “Most oly sok a parancsoló, például tényt hozok fel: te rendeletet adtál a Károly-laktanyának kórházzá leendő átalakítása iránt, és az elhagyott, rongált épületet forcirt szorgalommal javíttattam. A Hadügyminisztérium a szekerész-kart odarendelé, s ez elfoglalja a tisztázott termeket. A fennmaradt osztályokban tovább rendelkezem a kórház részére. A Hadügyminisztérium tegnap hivatalosan utasítja a kórház főparancsnokságot, miszerint ma háromszáz egynéhány beteg szállíttatik a Károly-laktanyába, felvételéről illő úton gondoskodjunk. Ma reggel bejön a miniszterelnök maga, és szóval ezt mondja: Egyetlen beteget sem szabad felvenni, mert ez nem lesz kórház. Ehhez nem kell többet szólani, mindenki beláthatja, hogy rend nem lehet.”