A regényben sok olyan apró jelenet szerepel, melyeket nem én találtam ki, hanem a forrásokból vettem. Tulajdonképpen 1848-tól kezdődően a legtöbb regénybeli esemény - kisebbek és nagyobbak egyaránt - a valóságban megtörténtek, nekem csak láthatóvá kellett tennem azokat. A legérdekesebbek közül bemutatok itt néhányat az eredeti forrással együtt:

A nagyváradi katonai zaklatás

Andrej Ivanovics Delvig báró, a szabadságharcban orosz oldalon harcoló hadmérnök így írt a Fél évszázad az orosz életből 1820-1870 c. művében: 

A regényben ez a jelenet így fest:

   „Zsuzsa még egyszer körbenézett a nagyváradi szállásuk szobájában. Az egyetlen ágyban az édesanyja feküdt, nehezen lélegzett, arcába, végtagjaiba alig ért el az élet, szeme színét egészen világosra lúgozta a kor és a betegség. ...  kinézett az ablakon, és katonákat látott az ablakuk előtt strázsálni. Indult volna az ajtóhoz, hogy élelemnek nézzen utána, meg orvost keressen az édesanyjának, amikor egy kurta dörömbölés után felszakadt az ajtó és két egyenruhás lépett be rajta. Zsuzsa automatikusan kihúzta magát, és enyhe terpeszben fogadta őket. Ruttkay József elkezdett feltápászkodni a szalmáról, de amint a tisztek mögé nézett, látta, hogy egy egész szakasz katona kíséri őket, hát visszahuppant.

   – Hát itt vannak az áruló Kossuthok! Büdös népség! – Az osztrák tiszt hangja nagyot dörrent a kicsi szobában.

     – Mit keresnek maguk itt? – Zsuzsa hangja támadó és reszkető volt egyszerre.

   De mielőtt végigmondhatta volna, a másik tiszt, az orosz cári csapatok helyi vezetője, felemelte a kezét, csendet intett. Levette a sapkáját, biccentett Zsuzsa felé, majd az osztrák felé fordult.

     – Amikor egy magánál magasabb rangú tiszt fedetlen fővel van, maga is kapja le a fejéről a sapkát, de azonnal!

    Zsuzsa tartása kicsit engedett a feszültségből. Az osztrák, bár kelletlenül levette a sapkáját foltosan kopaszodó fejéről, a száját nem tette lakat alá.

      – Nem értem, mit finomkodik ezekkel a magyar szukákkal! Áruló mind!

    Erre az orosz törzsparancsnok csak intett, hogy kifelé! Az osztrák dühösen megfordult és hangos csizmacsattogással kiviharzott a szobából.

     – Hölgyeim, egy pillanat, mindjárt visszajövök. – Az orosz tiszt kifordult a szobából, Zsuzsa teljes testében remegve alig volt ura a mozdulatainak, de közelebb lépett az ajtóhoz, hogy hallja a kinti párbeszédet.

     – Mit képzel maga! Hadbíróság elé állíttatom!

     Az osztrák tiszt nem ijedt meg, tudta, hogy üres fenyegetéssel van dolga.

    – Ezek mind Kossuth Lajos családja! Mind áruló, összeesküvő, nem lehet bennük bízni! Mit finomkodik velük?

     A cári tiszt megvetéssel rázta meg a fejét.

     – Azt majd én eldöntöm. Amíg itt vagyok, addig nem eshet bántódásuk.

     Az osztrák nem is leplezte, hogy vigyorog. Mindketten tudták, hogy az oroszok nemsokára elhagyják a várost, és akkor a császáriak maradnak itt az urak.”

Podhorszky Marcsi megviszi a házkutatás hírét

Podhorszky Mária 1851-ben fiatal lány volt, Kossuthékkal baráti családban élt. Ő írta meg naplójában az esetet, amikor családja tudomást szerezett a Zsuzsánál tervezett házkutatásról, és ő szaladt elvinni a hírt. Később ő maga is a kémrendszer áldozatává vált, egy besúgó feladta, és az Újépületben, majd egy morvaországi börtönben tartották fogva 1852. októbertől 1857. novemberig. Börtönéveit megírta, abban található az alábbi részlet:

   "Történetesen Prottman József is szintén fejgörcsben szenvedett s őt is Gárdos orvos gyógyította ugyanazon mód szerint. A gyógykezelés alatt a rendőrségnél sok titkos dolgot hallott, az orvos. A többek közül arról is ott értesült, hogy Kossuth családnál házkutatást fognak tartani.

    Egy este szokatlan órában jött hozzánk az orvos és monda, hogy Bécsből a rendőrséghez parancs érkezett Meszlényinénél házkutatást tartani, esetleg elfogni.

Az orvos kérte anyámat, hogy figyelmeztetés végett küldjön el engem Meszlényiékhez, hogy égessenek el minden compromittáló papírt, levelet, kivált, ha ez utóbbiak külföldről valók."

A regényben ezt így jelenítem meg:

   "November utolsó estéjén Budán a szokásosnál is sötétebb volt, felhők takarták a holdat. Ezért is volt meglepő, sőt egyenesen ijesztő, hogy Podhorszky Marcsi, egy baráti családból való fiatal lány Zsuzsáéknál kopogtatott. Marcsi sietősen lépett be a szalonba, az őt kísérő inas addig a folyosón várakozott.

    – Gyorsan! Égessenek el mindent, ami terhelő lehet, mindjárt jönnek! – Alig kapott levegőt az izgatottságtól.

    Károly felpattant ültéből, és megragadta a karját.

      – Miről beszél, Marcsi? Kik jönnek? Honnan veszi?

    Marcsi ekkor vette észre, hogy Károly is ott van a Kossuth szalonban.

    – Maga meg meneküljön! Magát börtönbe akarják zárni!

   Károly hitetlenkedve nézett rá. De erre már Zsuzsa is felugrott, lenyomta Marcsit egy székre, és lassan kezdett el hozzá beszélni.

     – Marcsi, kezdd elölről! Kik jönnek ide?

   Marcsi bólogatott, fújtatott, majd belekezdett.

     – Az orvosunk, aki a rendőrségen is dolgozik, nálunk járt ma este. Ő mesélte, hogy mi terjed a parancsnokságon. Házkutatást fognak maguknál tartani ma éjjel. Bizonyítékokat keresnek valamiféle összeesküvésre."

A felkelők listája osztrák kézre kerül

   A Makk-féle összeesküvésről több forrásból, régóta sejtése volt az osztrák rendőrségnek, amikor Kossuth követe, Pataky-Piringer Mihály Hamburgban besétált a felkelők nevét tartalmazó listájával az osztrák rendőrség kezei közé. Így ír erről Jánossy Dénes A Kossuth-emigráció Angliában és Amerikában 1851-1852. c könyvének első kötete 468-469. oldalán (1940,):

   "Az ilymódon holtpontra jutott nyomozás végül is egészen más oldalról nyert váratlan fordulatot. Ugyanis Kossuthnak Londonból a hazába küldött ügynöke, Pataky-Piringer Mihály 1851. november 16-án Hamburgba érkezett, ahol Ruscsák Ignác magyar származású szabómester támogatásával kísérletet tett arra, hogy az ottani osztrák csapatokba altisztként beosztott volt honvédtisztek között Kossuth kiáltványait terjessze.

    Ruscsák régi, megbízható oszlopa volt a titkos szervezkedésnek és az utóbbi évek folyamán számtalan szökött katonának tette lehetővé, hogy útját Angliába folytathassa.

Természetes tehát, hogy Pataky is mindjárt hozzáfordult és vele együtt utazott Rendsburgba, hogy az ott állomásozó 19.es. kir. gyalogezred körében Kossuth titkos mozgalmának híveket szerezzen. Még Londonban hallotta, hogy Pánthory ezredparancsnok jóindulattal viseltetik a kényszerszolgálatra besorozott magyarok iránt, az ugyanott szolgáló Schönborn hadnagy pedig régi fegyvertársa volt egykor Bem vezérkarában.

    Ez utóbbival kereste mindenekelőtt a kapcsolatot, abban a reményben, hogy támogatásával az ezred tisztikara körében is eredményes propagandamunkát sikerül majd végeznie. Schönborn látszólag belement Pataky terveibe, azonban mindjárt jelentést tett tapasztalatairól Pánthory ezredesnek, aki utasítást adott neki Pataky és Ruscsák elfogatására. 

...

 Azonban megtalálták nála naplóját, melyet útja során folytatott összes bizalmas beszélgetéseiről pontosan vezetett, valamint Kossuth sajátkezű utasításait és proklamációit, nemkülönben azon megbízható hazafiak lajstromát, akiket Magyar- és Horvátországban felkeresni szándékozott. "

A regény nem kalandozhatott el Pataky németországi csetlése-botlása felé, ezért ezt úgy írtam meg, hogy a történés lényege változatlan maradjon, és röviden át lehessen adni a történtek súlyát:

   "Pataky Mihály feje már forgott a sok alkoholtól, a keblét feszítő büszkeséget még nagyobbra dagasztotta a bor. Mentéje alatt Kossuth leveleit hozta. Ő ilyen fontos ember! A hamburgi kocsmában újdonsült cimborája karjába kapaszkodott, magához húzta az embert, és a fülébe súgott.

     – Komám, találkoznom kell a seregben szolgáló magyarokkal! Kossuth üzenetét hozom nekik!

    A német tiszt ránézett a részeg magyarra, és elvigyorodott.

         – Kossuth Lajos üzenetét? A nagy forradalmárét?

   Pataky kihúzta magát, amennyire csak tudta, kidüllesztette a mellét, megcsapkodta oldalát, ahol a levelek lapultak.

         – A kormányzóét! Egész Európa kormányzója lesz, ha végigsöpör a forradalom itt! 

   A három német ivócimbora összenézett, bólintottak.

         – Na, gyere, komám, odavezetünk téged a magyarokhoz!

  Felnyalábolták a dülöngélő Patakyt, és egyenesen a főnökükhöz vitték. Egy óra múlva a csendőrparancsnok nem akart hinni a szemének. Ekkora fogásért hatalmas jutalom jár majd neki! Kezében tartotta a teljes magyar felkelés névsorát."