1844. február 12—16.
Ez a fejezet Petőfi híres gyalogútjáról szól Debrecenből előbb Egerbe, majd a közetvező fejezetben később onnan Pestre.
Annyit tudunk róla, hogy február 12-én indult és 16-án ért Egerbe, tudunk pár állomást is: Tokaj, Miskolc és Andornak. Az számomra nem volt egyértelmű, hogy tudhatott-e már arról Debrecenben, hogy nem bír a legrövidebb úton menni Pestre, mert a Tisza áradása miatt csak Tokajnál lehet átkelni a folyón.
Google maps-en kiszámoltam, hogy akár egyből Tokajnak ment, akár előbb a rövidebb úton indult el, a rendelkezésre álló idő szinte biztosan nem volt elég végig gyalogosan megtenni az utat. Ezért választottam, azt a verziót, ami drámaibb: útközben jön rá, hogy kénytelen megváltoztatni az útvonalát. Így is, úgy is szekérre kellett ültetnem, belefért hát ez a plusz drámaiság.
Így a következő útvonalat járta be:
Ő maga így írt erről egyik Úti levelében:
"Debrecenből utaztam Pestre, 1844-ben februáriusban, kopott ruhában, gyalog, egy pár huszassal és egy kötet verssel. E kötet versben volt minden reményem; gondolám: ha eladhatom, jó, ha el nem adhatom, az is jó… mert akkor vagy éhen halok, vagy megfagyok, s vége lesz minden szenvedésnek. Egyes-egyedül mentem itt a Hegyalján; egy lélekkel, egy élő lénnyel sem találkoztam. Minden ember födelet keresett, mert iszonyú idő volt. A süvöltő szél havas esőt szórt reám. Épen szemközt jött. Arcomon megfagytak a könnyek, melyeket a zivatar hidege és a nyomorúság fakasztott."
A fejezetben idézett vers:
KERESZTÚTON ÁLLOK...
Keresztúton állok,
Merre tartsak?
Ez kelet felé visz,
Az nyugatnak.
Akármerre megyek,
Mindegy nekem,
Mindenütt szomorú
Az életem.
Mért nem tudom, hol vár
A halál rám?
Hogy egyenesen azt
Választhatnám!
Miskolc, 1844. február