Makk József tüzérezredesként szolgált a szabadságharcban. Szakmai-katonai teljesítményét általában nagyra tartották, de már a szabadságharc idején elterjedt róla az a vélekedés, hogy megőrült. Egyedül talán Rózsafy Mátyás, régi katonatársa bízott benne, és az ő erőszakossága miatt kérték fel végül Makkot az összeesküvők a felkelés vezetőjének. Rózsafy nyomására Zsuzsa levélben beajánlotta Makkot Kossuthhoz, aki erre útnak is indult Kütahyába.

A regénybeli enyhén eszelős figura közel állhat a valósághoz, több forrás is finoman szólva excentrikus jelenségnek írja le Makkot. Temperamentuma heves volt, lelkesedése határtalan. A könyvben megírt jelenet, miszerint ereklyét kér Lajostól, szintén megtörtént. A felkelés szervezésében magára a hős vezércsillag szerepét osztotta, míg Zsuzsát és környezetét lehetetlen feladatokkal bombázta. Az általa beszervezett emberek sokszor haszontalannak, néha egyenesen veszélyesnek bizonyultak. A regényben megjelenő Andrásfy, ficsúros öltözetével, szalonokba való modorával szintén a valóságon alapul.

Zsuzsa és Károly aránylag hamar felismerték, hogy rossz emberre bízták ezt a fontos pozíciót, de addigra Kossuth már bízott benne, így igyekeztek teljesíteni a rájuk bízott feladatokat vagy finoman ellehetetleníteni azokat. Csak akkor mondtak kereken nemet Makknak, mikor meglátták, hogy milyen proklamáció kinyomtatásához kellene nyomdát szerezniük:

A kiáltványt a könyvben szó szerint idézem, ilyet én nem tudtam volna kitalálni, a valóság sokkal erősebb, mint bármilyen próbálkozásom:

A szervezkedés lelepleződése után Makknak sikerült külföldre menekülnie, neki semmi bántódása nem esett. Kalandvágyát tovább kergethette az amerikai polgárháborúban, ahol az északiak oldalára állt be. Ott halt meg 1868-ban sárgalázban.