Az előző két bejegyzésben felsorolt feladatok mellett Kossuthnak a személyi ügyeket is kezelnie kellett. A katonák kórházi ellátásáról olvasunk a regényben, de az egyéb HR feladatokra nem tudtam kitérni, pedig abból még több volt, de nem tartoztak szorosan a regény cselekményébe. 

A toborzott újoncok rendszerint sosem voltak még katonák, kiképzésük fontos volt hadba engedésük előtt, de sokszor ez mégsem történt meg. A tábori fegyelem fenntartása állandó kihívás volt, ennek része volt a fegyelmezés és a kinevezések rendszere. A kinevezéseknek nem csak jutalmazó célja volt, hanem szükségszerűség is vezette az ilyen döntéseket. Kossuth állandóan azzal küzdött, hogy nem volt elegendő felkészült, megbízható, tehetséges katonai vezetője – vagy legalábbis ő így ítélte meg. Személyi ügyekben sokkal inkább hallgatott a saját megérzéseire, mint mások tanácsaira. Rendszeresek voltak az ilyen jellegű ajánlásai: 

    “Máriássy ott sokkal több kárt s hátramaradást okozott, mintsem hogy minden bizalmat el nem veszített volna. Ő ott egészen utált egyéniség, s nyiltan könnyelműnek, tudatlannak s elbizott embernek kiáltják kinek jelenléte s részvéte ott csak rosszat szült.

    A körülmények akkint állván, jónak látnám, ha a hadügyministerium Márjássy alezredest talán a verbászi táborba tenné át, hol dandárparancsnokok különben is hiányoznak, s hol mint illyen ismeretes vitézségénél fogva jó szolgálatot tehetne, míg Aradon a multaknál fogva többé bizalomra nem számolhat.”

A hadifoglyok ellátásáról, a velük való bánásmódról is többször rendelkezett Kossuth. Szintén törődnie kellett a katonaszökevényekkel, az átállókkal, kémekkel és önkéntes külföldiekkel. 

​Ezeken felül azonban a legfőbb feladatának a szabadságharc katonai irányítását tartotta. Az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökeként, majd később kormányzóként úgy gondolta, hogy a katonai stratégia megalkotása is az ő feladata, és nem az általa kinevezett katonai vezetőké. Itt egy levelében felvázolja néhány seregének helyzetét:

“Eszterházy Pál csapatja 2000 ember Kéthelyen, a pilisi járásbeli csapat Sánta István vezérlete alatt Bönyön Banán 500 főből álló állomásoz, Gróf Eszterházy Károly pedig veszprémi nemzetőrökkel és néppel Ménfőn és Csanakon fekszik 2000-el. Bezerédy főparancsnok pedig Komáromban és vidékén 2468 fővel.”

Mindezeket a leveleket, felhívásokat, rendeleteket olvasva természetes, hogy felmerül a kérdés: hogyan tudta mindezt fejben tartani? Hogyan volt képes átlátni ezt a rengeteg, állandóan változó információt? Kossuth általában mozgásban volt: hol a kormánnyal együtt költözött, menekült, hol a frontot járta, tehát nem tudott magával hordozni egy irattárat. Mégis, úgy tűnik, mindig tudta, hogy hol melyik katonai vezető, hány emberrel, milyen körülmények között, milyen problémákkal küzd. Emlékezett, hogy mit kértek tőle, hogy ő kit és mire utasított, és követte a végrehajtást. Naponta sok rendeletet írt, még több kérést fogadott, és úgy tűnik, nem temette maga alá a mérhetetlen sok feladat. 

Hogyan volt erre képes Kossuth? Volt-e fotomemóriája, vagy valamiféle mentális sémája ennyi információ befogadására és kezelésére? Nem tudom a választ, a könyvben leírt módszer kitaláció. Akár úgy volt, akár másképp, igazán különleges képesség kellett egy ilyen dimenziójú projekt irányításához.