Vörös Antal sorsa nagymértékben összefonódott a Kossuth család sorsával, hiszen Antal hosszú évtizedekig dolgozott Lajosnak, és volt közben a család barátja. Volt-e szándék és esély arra, hogy a munkán kívül a magánéletben is összekötődjön a két család, azt nem lehet pontosan tudni. Zsuska és Antal Sátoraljaújhelyen ismerkedett meg egymással, amikor Lajos Pozsonyba került a diétára, és Antal elkezdett neki segíteni. Az évek során a két fiatal sok levelet váltott egymással, hozzávetőlegesen 1839-től Zsuzsa haláláig. Leveleikből az kiderül, hogy Zsuzsa mély, testvéri szeretettel gondolt Vörös Antalra, és sokszor fordult hozzá támaszért nehéz időkben. A fiatalember pedig mindig igyekezett erején felül segíteni a családnak és benne Zsuzsának. 

Zsuzsa 1839-es levelében így ír Vörös Antalnak: 

    “Hogyan telnek napjai, édes Vöröském? Nemde munka, emlékezet és és remény között, ha szabad kitalálnom? Adja Isten, hogy az utóbbi mihamarabb egy boldogító célt érjen. Ha az én helyemen volna, t.i. egy ilyen boldog házaspár körében, nem tűzné azt ki oly messzire, de sietne Józsi tanácsát béfogadni, ki nekem mindig azt mondja, házasodjam meg, mert az nagyon jó.”

   Ebből a pár sorból sok minden kiderül. A megszólításból következtethetünk a közvetlenségre kettejük közt a magázódás ellenére. A boldog házaspár, akit Zsuzsa a levelében említ, nővére, Lujzi és annak férje, Ruttkay József, akik a levél írásakor épp friss házasok voltak. Zsuzsa náluk töltött pár hetet azon a télen. Zsuzsa arra biztatja Antalt, hogy házasodjon meg, valószínűleg Antal levelére válaszolva, amiben a fiatalember a házasságkötést távoli lehetőségként említhette. Az okokat nem tudjuk: talán jegyben járt, de nem sietett a házasággal, talán magányos volt és nem is érdekelte a nősülés, esetleg a nők nem érdekelték. De az is belefér a fenti sorokba, hogy Antal még abban reménykedett, hogy egyszer Zsuzsát veheti majd feleségül, de Zsuzsa nem értette Antal utalásait.

    Annyi bizonyos, hogy Antal Meszlényi Rudolf halála után is erős támasza maradt Zsuzsának. Így írt Antalnak Zsuzsa 1848 tavaszán:

   “Olvasva önnek szíves gyakori leveleit kérem önt legyen olyan jó minket Lajosnak egészségi állapotjáról értesíteni. … Kéré anyám önt legyen szíves addig míg Lajos egészsége helyre áll minket minden héten tudósítani – írjon még közelébb pár szót arról is, mikor indul meg a hírlap. … És most Isten áldja meg önt jóságáért mi irántam s szegény kis árváim eránt bizonyít s fogadja szíves hű barátságom    Z”

   Vörös Antal olyan elszántsággal és energiával próbált Zsuzsának segíteni egész életében, hogy nehéz azt a motivációt másnak tulajdonítani, mint rajongásnak. Zsuzsának viszont minden megnyilvánulásából érezhető, hogy testvéri szeretet és ragaszkodást érzett Antal iránt, és ezt egyértelművé tette a fiatalember számára is. Ebből a feltételezésből alakult ki a regényben Zsuzsa és Antal közötti egyenlőtlen, de mély kapcsolat.