Kossuth Zsuzsa romantikus hévvel szerette hazáját, ezt biztonsággal tudhatjuk róla, mert nagy szenvedéllyel írt honszeretéről számos levelében. De hogy pontosan mit értett ez alatt, nem tudjuk, csak tetteiből tudunk visszakövetkeztetni. Patriotizmusa kifejezetten aktív volt: nem merült ki retorikában és külsőségekben, hanem tettekben nyilvánult meg. Szervezett, lelkesített, felvilágosított és dolgozott az országban élők jóléte érdekében.

​A magyar nép iránti rajongása befogadó volt: nem tett különbséget nemes és közember, nő és férfi, gyerek és felnőtt, reformpárti és kormánypárti között. De nyitottsága nem állt meg a magyarságnál, felismerte a más nyelvet beszélőben is az embert, amikor az ellenség sérültjeit is ugyanúgy ápoltatta, mint a magyar oldalon harcolókat. Igazságérzete megerősödött, amikor a magyarok elnyomásáról volt szó, és magát nem kímélve dolgozott ellene a Védegyelet megalapításával. De ugyanez az igazságérzet nem zárta ki a más nemzetiségűeket sem, felismerte, hogy a Duna mentén együtt kell élnie sok nemzetiségnek.

​Zsuzsa hazaszeretetéről feltételezhető, hogy progresszív és nyitott volt, nem egy mai kirekesztő nacionalizmus. Persze más volt a kor, mások voltak a körülmények. A nemzetállamok születésének idején járunk, amikor a birodalmakból lassan nemzetek köré szerveződő országok alakulnak ki. Zsuzsa életében a magyarság alapélménye volt az elnyomás, ilyen körülmények között más volt magyarnak lenni, mint ma, amikor senki sincs akadályozva nemzetiségének megélésében. Az akkori politikusok többsége, így Kossuth Lajos sem ismerte fel időben a kirekesztő nacionalizmus veszélyeit, és saját kisebbségeikkel úgy bántak, ahogy az osztrákok a magyarokkal. Utólag már nem eldönthető, de elképzelhető, hogy másképp alakult volna a szabadságharc, vagy talán ki sem tör, ha a magyarok ugyanazt a függetlenséget megadják kisebbségeiknek, mint amit a Habsburg uralkodótól kértek saját maguknak.

​Mivel igazából csak feltételezni tudtam Kossuth Zsuzsa hazájával kapcsolatos érzéseit és gondolatait, Zsuzsa szájába a saját hazaszeretet-fogalmamat adtam. Úgy mutatom ezt be, mit egy hagymát, mint egymásra rakódó, egymást befoglaló szinteket: kiindultam a legszűkebb közösségből, a családból, majd egyre tágítva a kört barátokon, ismerősökön, szomszédságon keresztül eljutottam a hazaszeretethez és egy európaisághoz. Ebből a körből nem marad ki senki, sem politikai nézet, vallási hovatartozás, vagy bármi egyéb alapján. A hazaszeretetet tettekből és szándékokból gyúrtam össze, ami így nem egy ideológiává, hanem egy pozitív cselekvéssé válik. Ezt éreztem leginkább közelinek és méltónak Kossuth Zsuzsához.

  “Máshol is van finom étel, szép táj és friss víz, de nekünk a miénk ízlik, a miénk tetszik. Nem jobb a magyar, mint bármi más, csak nekünk kedvesebb. …

Amikor a hazádat szereted, akkor azokat az embereket szereted, akik körbe vesznek és segítenek neked felnőni. Amikor a hazádat szereted, az élményeket szereted, melyeket átéltél, mire felnőttél. Így fejezed ki a háládat, hogy van otthonod.”