Időjárás

    Ma már nem lehet pontosan tudni, hogy milyen volt az időjárás Magyarországon Kossuth Zsuzsa életében. Bár 1815-től a Gellért-hegyen felállított csillagda végzett meteorológiai megfigyeléseket, az intézmény elpusztult 1849-ben Buda ostrománál, így ha voltak is feljegyzéseik, valószínűleg akkor odavesztek.

1870-ben állították fel a Meteorológiai és Földdelejességi Magyar Királyi Központi Intézetet, és 1873-ban adták ki az első évkönyvet, mely 1871-től közölte a meteorológiai megfigyelések eredményeit. 

​    A regényben így csak arra hagyatkozhattam, ha egy adott forrás, levél, naplóbejegyzés, kifejezetten megemlíti az akkori időjárási viszonyokat. Így például 1848. őszén a schwechati csata előkészületeinek leírásakor a valós körülmények között mozognak a szereplők: 

    “Kossuth rosszkedvűen rugdosta egy kisebb fa törzsét, a csizmáját csapkodta hozzá, próbálta a bokáig rátapadó sarat leverni róla. Nem sok sikerrel. Negyvennyolc órája nem bújt elő a nap a felhők mögül, nem száradt a talaj, és csak újabb esőfelhők gyűltek felettük. A tábor csupa sár volt és rendetlenség. Mennyivel jobb volt a hangulata, amíg ide megérkezett! Akármerre ment, Esztergomban, Komáromban, kellemes napsütés kísérte, és toborzó beszédei mentén tizenötezer ember csatlakozott hozzá.”

Holdállás

    A holdállással sokkal egyszerűbb a helyzet, mint az időjárással, mert az visszamenőlegesen is bármikor kiszámolható. Így amikor teliholdról, vagy újholdról írtam, az pont úgy volt a valóságban is, mint a regényben.

Itt egy online holdállás-kiszámoló: naptarak.com

Ruházat, bútorok

    Néhány helyen a regényben ugyanolyan ruhába öltöztettem a szereplőimet, mint amiben a valóságban voltak, itt is annak függvényében, hogy a korabeli forrás megemlíti-e az öltözéket.

    “Az izguló politikus megnyugodott Lajos bensőjében, a magabiztos szónok pedig felélénkült. Megigazította fekete bársony díszmagyarját, elfelejtette beteges tüdejét, fájdalmasan kaparó torkát, csak a tömeget látta, a feladatot maga előtt, hogy lelkesítsen, erőt adjon és egyetértést váltson ki.”

    “Ez a farsang más volt, mint a többi. Most is megvolt a beöltözős hangulat, csak most nem titokzatosságba, hanem hazaszeretetbe burkolóztak a bálozók. A férfiak mind zsinóros atillában feszítettek, kidomborított mellkassal, pomádézott körszakállal. A nők ruhái sokkal egyszerűbbek voltak, mint a korábbi években, tobzódtak a piros rózsás díszítések, zöld szárral és fehér szalagokkal. Zsuzsa büszkén és megilletődötten állt Rudolf mellett. Erre nem számított. Rudolf a védegyleti bálnyitó beszédében külön kiemelte az ő szerepét. A férfiak csodálkozva és nem titkolt csodálattal nézték a hófehér lenbe öltözött karcsú, sudár de szokatlan érdeklődésű fiatalasszonyt, a nők meg hallhatóan összesúgtak a szokatlan gesztusra.”

A regényben szerepel egy kék pamlag Vachot Kornélia lakásában:

    “Zsuzsa fészkelődött a kék pamlagon, sehogy sem volt neki kényelmes. Nelli az előbb szólt a cselédnek, hogy hozzon egy-egy zsámolyt nekik, hadd tegyék fel a lábukat.”

Ezt a kék pamlagot többen is megemlítették naplójukban, leveleikben, ugyanis az Erdélyi János és Vachot Kornélia által szervezett rendszeres irodalmi szalon központi eleme volt.

Utcakép

    A pesti utcakép a regényben erősen eltér a maitól, csakúgy, mint a valóságban. Az akkori Pesten a belváros a Duna-part melletti pár utcára korlátozódott, itt laktak először Kossuthék a mai József Attila utca és Dorottya utca sarkán ma is álló ház második emeletén (az első emelet volt a legdrágább). A Duna-part ekkor még teljesen rendezetlen volt. Innen költöztek ki “jóval” messzebbre, a mai Astoria észak-keleti sarkán akkor álló Csepcsányi-házba (ma már nem létezik). Velük szemben állt az Első Magyar Pesti Színház, melyet később átneveztek Nemzeti Színházzá. 

​Az utcák pár kivételtől eltekintve földutak voltak, szalmával felszórva, a rajta közlekedő lovak otthagyták nyomaikat, esőben ebben gázolt az egész város. A mai Károly és Múzeum körutat Országútnak (Land Strasse) hívták, és híresen sáros és nehezen járható volt.

     “Antal úgy fordult, hogy ne süssön a szemükbe a nap. Melegítette a hátukat, lábuk alatt hó– és trágyalétől ázott szalma cuppogott.”