A Kossuth családtagok fennmaradt kiterjedt levelezése miatt aránylag pontosan tudható, hogy hogyan szólították egymást, milyen becézéseket és neveket használtak egymás közt a családtagok, barátok. Annyira kreatívak és sokoldalúak voltak ebben Kossuthék, hogy a regényírónak gondja is volt vele: nem illethettem Zsuzsát annyiféle néven, ahogy szólították őt: Zsuska, Zsuzsi, Zsuzsika, Zuzi és hasonlók. Az olvasónak kell egy állandó név, hogy ne keveredjen össze a történet. Honnan tudhatná, hogy Viki és Lojzi ugyanaz a személy: Zsuzsa Lujza nevű nővére? A regényben Zsuzsát mégis két néven szólítom: lánykorában Zsuska, asszonyként már Zsuzsa, mivel ő maga is legtöbbször így használta a nevét levelei aláírásakor.

Az egymás közti becézéseket is a levelekből ismerhetjük meg. Így írt Rudolf Zsuzsának 1845. decemberében: “Bizony kedves kis bubám … “ Ezt a kedves becenevet adtam én is Rudi szájába mindig, amikor Zsuzsához beszélt. 

Kossuth Lajos is becézte az egyébként nehezen becézhető feleségét, levelei így kezdődtek hozzá: “Kedves Angyalom!”

Zsuzsa beceneve Vörös Antalnak szinte bizarrnak tűnik: “Vöröském”. Magázódó viszonyban voltak, Zsuzsa Antalt keresztnevén nemigen szólította, becézéshez a családnevét használta és azt változtatta birtoklóvá. Na, ezen igazodjon ki szegény Vörös Antal!

Az édesanyák megszólítása általában Mamácska volt, a nagymamáknak járt a Mámi becézés, Rudit otthon Papácskának hívták – ezekhez mind hű maradtam a regényben.

Lujza így szólítja Terézt: “Kedves édes Terézkém”, amikor férjének, Ruttkay Józsefnek állást kér Lajostól Terézen keresztül. Zsuzsa így köszön el Lajostól 1849-ben egyik levelében: “Isten veled, hálás, hű Zsuska”. Lujza levele Lajoshoz így kezdődik: “ Kedves lelkem Lajosom!” Bár az ötvenes években több, csúnyán veszekedő levelet is váltottak egymással a Kossuth család tagjai, a megszólítások és elköszönések mégis megőrizték az egymás közti mély ragaszkodás jegyeit.