1841. november — december

Orlai Petrics Somával költözött egy tágas szobába, amit azonban atélen ott kellett hagyniuk.

"A "ferenciek zárdájának átellenében volt tágas szobájukat azonban az 1841-42-es kemény télben nem lehetett fűteni, ezért egy német szabómester kicsiny, de jól fűthető szobájába költöztek át, a kollégium tőszomszédságába. (Meg is rótták érte, mert nem jelentette a címváltozást és szálláspénz-adósságot hagyott maga után.)"

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 72. old.

Ebben az időben egyszer Egressy Gábor Pápán vendégszerepelt. Az ő játéka adott inspirációt Petőfinek a KÉpzőköri szavalásához.

"Az ötletet a Pápán játszó színtársulatnál vendégszereplő Egressy Gábor, Petőfi színészeszménye adta, aki június 15-én August Kotzebue Legjobb az egyenes út című vígjátékában Krumm Illés szerepét tette tótos dialektussal mulatságosabbá."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 76. old.

Akkori Heine-fordításairól ennyit ír Kerényi:

"Beszédes adalék, hogy két verse és Heine-fordítása másra rendelt matematika-tankönyvében maradt ránk."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 72. old.

A regényben idézett fordítás:

IFJU A PATAKNÁL 

Németből Schiller után 

Forrás mellett űlt a gyermek, 

Koszorúkat kötözött, 

S látta őket elragadtan 

Tűnni a habtánc között. 

Éltem így röpűl, miként a 

Forrás, fáradatlanúl, 

S mint a koszorúk, sietve 

Ifjuságom elvirúl. 

Ne kérdjetek, mért busongok 

Éltem rózsaidején; 

Minden örvend és reményel 

A tavasznak jövetén. 

Ámde az uj természetnek 

Ébredő hangezrede 

Kebelemnek rejtekében 

Csak nehéz bút kelthete. 

Nem vidítnak a vigalmak, 

Melyeket nyujt szép tavasz; 

Egy köt engem csak: közel van, 

S mégis messze tőlem az. 

A kedvelt árnykép elébe 

Vágyva nyujtom karomat, 

Haj! nem érem el s ez érzet 

Csillapítatlan marad. 

Jőj le, jőj, o szép leányka, 

Hagyd kevély lakod falát, 

Majd virágit a tavasznak 

Kebeledbe hintem át. 

Ime, dal zeng a berekben, 

S tiszta zajjal jár az ér; 

Egy boldog szerelmü szívpár 

Kis kunyhóban is megfér. 

Pápa, 1842. február

Én a fejezetben egy másik, szintén Pápán készült verséből idéztem.

DALFORRÁS

Költőnek lenni isteni,

Én is költő leszek!

Varázserővel szívemet

E vágy szállotta meg. 

S e vágy nem szűnő lángiban

Mindegyre égtem én;

Ragadtam végre a kobozt

Nagy tűzzel, hevenyén. 

S hogy énekem röpűlete

Fellengezőbb legyen,

Telt hordóhoz vevém magam,

Pincének mélyibe. 

Míg fejtörés között időm

Itt lassan mendegelt:

A - nem mondhatnám szűk - torok,

S a csap nem vesztegelt. 

De bármint törtem fejemet,

S levék borral tele:

Hiában! a csigázott ész

Egy kukkot sem szüle. 

Végpontra szállt a türelem!

Még egyszer jót iszom;

S manó vigye, ha éneket

Ugysem zeng kobozom. 

S a csapnak estem nagy mohón,

Gondolva ezeket,

De ó hallatlan bosszu! a

Csap már nem csepegett.

Zajló kebellel álltam ott,

Bennem harag gyuladt,

És megragadtam s vágtam a

Hordóhoz lantomat. 

Felhangzott a kiürűlt

Hordónak kebele...

S o üdv, o kéj! a fejtörő

Titok kulcsot lele. 

Bélőlem - végre rájövék -

Költő miként leszen:

Im, telve hallgatott s konog

A hordó üresen. 

Éhezni kell, éhezni hát,

Ki költő lenni vágy,

Éheztem én is... s folyt a dal

S enyém a mirtuszág. 

Pápa, 1842. április