Lakatosék és Veesenmayer beszélgetésének forrásai:

"Horthy néhány perc múlva visszatért, majd Lakatos suttogó kérdésére katonás egyenességgel válaszolt: „Az a fráter azt akarta, hogy adjam át neki a hatalmat. Kidobtam."

"Az egymást követő órák lassan és komoran teltek. Mindegyikünket saját gondolatai foglalkoztatták. Senkinek közülünk nem volt kedve, hogy az elénk tett ételt akár csak meg is érintse. Hamarosan visszavonultam belső szobámba, a többiek pedig a másikban tartózkodtak."

"Lakatos tárgyalása Rahnnal és Veesenmayerrel a kormányzó lemondásának részleteiről…"

"Horthy úgy gondolta, hogy egyszerűen hadifogoly. Lakatos azt hitte, hogy Horthy önként helyezte német védelem alá magát, és most a németek veszik át az ügyek vitelét. Szálasi meggyőződése viszont az volt, hogy most virradt fel a hungarista eszme napja."

"Másfelől Szálasi, jóllehet bevallotta akkor Veesenmayernek, Keménynek és másoknak, hogy a kormányzó nemcsak nem adott neki írásban semmit sem, hanem kifejezetten el is utasította, hogy úgy tegyen, mégis a lehető legmakacsabbul ragaszkodott ahhoz, hogy Horthy szóbelileg „felhatalmazta" arra, hogy „mint miniszterelnök ténykedjen és a végleges rendezésig a kormányzói funkciókat is gyakorolja"."

"A németeket azonban nem lehetett ilyen könnyen kielégíteni. Veesenmayer Szálasi beszámolója alapján erről a beszélgetésről azt a benyomást szerezte, hogy Szálasi kudarcot vallott. A magyarokat most elkülönítették. Tostot, Vattayt és Lakatost egy másik szobába vitték át, ahol néhány perccel később Tost agyonlőtte magát. Úgy látszik, arra számított, hogy kihallgathatja a Gestapo, és attól félt, hogy a kínzások hatása alatt elárulhatja a Moszkvával való tárgyalások titkos kódját. Aztán délután 1 óra 30 perckor - Lakatos későbbi beszámolója szerint - Lakatost átvitték a Német Követségre, ahol Rahn, Veesenmayer és Feine várt rá. Veesenmayer azt mondta, hogy egész délelőtt a Führer Főhadiszállásával folytatott telefonbeszélgetést. A sajtó „fegyvernyugvása" délután 2 óráig tart. Továbbá, Hitler felkínálta, hogy Horthynak fejedelmi bánásmódot biztosít, három feltétellel: ha hivatalosan lemond, kinevezi Szálasit miniszterelnökké és kiad egy nyilatkozatot, amelyben az előző napi Proklamációtól elhatárolja magát, mégpedig úgy, hogy kijelenti: „ilyen Proklamáció csak a nevemmel való visszaéléssel jelenhetett meg". 

Lakatos - a saját változata szerint elvetette ezt a javaslatot, amibe szerinte - a Kormányzó sohasem egyezne bele. „A legtöbb, amibe beleegyezne, az, hogy a Proklamáció semmis és érvénytelen." De ha szükséges, megy és megkéri őt.

Lakatost - ahogy erről ő maga beszámol - őrizet alatt visszavitték a Hatvany palotába, délután 3 óra és 3 óra 30 perc között. Ott „megmondta a Kormányzónak, a németek azzal fenyegetőznek, hogy csak akkor biztosítják számára a megígért bánásmódot, ha teljesíti ezeket a formalitásokat. Mindhárom pontról említést tett". „A Kormányzó" - mondta Lakatos - ezután szóról-szóra ezt mondta: “Nem bánom." Lakatos visszament a németekhez, akik azt kérték tőle, hogy szerezzen a Kormányzótól határozott hozzájárulást mindhárom ponttal kapcsolatban. Ő erre azt az ellenvetést tette, hogy a maga részéről nem ismeri Szálasit. Ezért abban állapodtak meg, hogy Feine beszéljen a Kormányzóval az első két ponttal kapcsolatban, Lakatos pedig intézze el a proklamáció visszavonását. Rahn azt az ellenvetést tette, hogy egyszerű visszavonas túl rövid lenne, ezért hozzá kell tenni „valamit, ami a csapatoknak szól".

Lakatos visszament a Kormányzóhoz, „akinek két kívánsága volt: kapja vissza a fiát, és engedjék becsomagolni, mielőtt útnak indul a következő nap". Erre Lakatos visszament a követségre, „ahol hosszú ideig kellett várakoznia, mivel azt mondták, hogy telefonálniuk kell Hitlerhez vagy Himmlerhez". Majd Veesenmayer közölte, hogy a „legmagasabb hatóság - Hitler vagy Himmler - hozzájárult, hogy a Kormányzó visszakapja az ifjú Horthy Miklóst". Lakatos erről is beszámolt a Kormányzónak. Majd - Lakatos szerint - németül megfogalmazott egy Proklamációt, a kívánt értelemben. Csak Horthy írta alá. Lakatos nem eszközölt raja ellenjegyzést. Az okmányt Lakatos visszavitte és odaadta a németeknek (Veesenmayernek vagy Rahnnak), délután 4 óra körül.

Ez az állítólag ebben az órában aláírt dokumentum így hangzik: „A magyar nemzethez intézett október 15-i kiáltványomat ezennel semmisnek és érvénytelennek nyilvánítom, és megismétlem a Magyar Vezérkari Főnöknek a csapatok számra kiadott parancsát, amely a harc elszánt folytatására hív fel. A súlyos katonai helyzet megkívánja, hogy a Magyar Hadsereg hírnevéhez méltóan védje a hazáját. A jó Isten vezérelje a Hadsereget és Magyarországot a jobb jövô útjára.

(Aláirás) Horthy, 1944. október 16."

Ezt az állítólagos dokumentumot sohasem lehetett újra látni, de az állítólagos német eredeti magyar fordítását később a Magyar Külügyminisztériumban őrizték. A szöveg és a végén Horthy neve gépelve van, alatta kézzel írva a következő szavak:

„Tanúsítom, hogy a fenti szöveg hűséges fordítása a jelenlétemben aláírt eredeti német szövegnek

Lakatos"

"Körülbelül 1 órakor másik SS-tiszt lépett be és négyünket (a kormányzó nem volt köztünk) egy távolabb lévő helyiségbe kísért “megbeszélésre".”

"Negyedórás várakozás után, tehát negyed kettőkor értem jöttek azzal, hogy a német követségre visznek. Feine követségi tanácsos és fegyveres német SS-legények kísértek. Rövid várakozás után Rahn nagykövet és Veesenmayer lépett a helyiségbe. Elsőbb is hevesen tiltakoztam letartóztatásom ellen. Tiltakozásom természetesen hiábavaló volt. Mindenesetre éles szemrehányást tettem Veesenmayernek, hogy megszegte reggel adott szavát.

Fél kettő volt. Rahn nagykövet vitte a szót. Közölte, hogy sikerült a német sajtót délután 2 óráig visszatartani, hogy ne válaszoljon a kormányzó németellenes manifesztumára. (Erről csak annyit, mint kiderült, ez sem volt igaz. A német rádió már előző nap nekirontott a kormányzónak.) Rahn biztosított, hogy a kormányzó Németországba utazhat, ahol nyugodt életlehetőséget biztosítanak neki. Igaz, hogy eddig csak Hitler ígéretét bírják. A dolgok elrendezéséhez azonban az én belátásom szükséges. Ugyanis előzőleg néhány alapfeltételt kell elintéznünk; éspedig 1. a kormányzó formálisan mondjon le; 2. nevezze ki Szálasit miniszterelnökké; 3. vonja vissza proklamációját olyan értelemben, hogy jelentse ki: „csak nevével való visszaélés révén vált a kiadása lehetővé".

Válaszom a következő volt: 1. Megkísérlem a forma szerint való lemondás közvetítését. (Arra gondoltam, hogy igazság szerint ez volt a kormányzó szándéka, midőn elfogadta Vattay javaslatát mint Németországban való elfogadható tartózkodásának előfeltételét.) 2. Szálasi kinevezésének közvetítését nem értem és szükségességét sem látom be. Déli 12 órakor egy német tiszt már mint miniszterelnököt jelentette be a kormányzónak. Rahn belátta érvelésem helyességét, és ezt válaszolta őszinte hangon: „Sehen Sie, Exzellenz, das ist wieder einmmal eine deutsche Panne!" (Látja, kegyelmes uram, újabb német baklövés.) 3. A proklamációnak ilyen szemenszedett hazugsággal és gyáva letagadással való visszavonását, illetőleg ennek közvetítését kereken visszautasítottam, mondván: „Amit egyszer a magyar kormányzó aláírt, azt így, ilyen formában soha megtagadni nem fogja, mert ezt jellemével nem tudná összeegyeztetni. Legjobb esetben azt mondhatná, hogy a proklamációt ezennel semmisnek nyilvánítja. Amennyiben erre egyáltalában hajlandó."

Fegyveres kísérettel vittek vissza a Hatvany-palotába a még mindig fogva tartott kormányzóhoz."

A Malinovszkij - Nádas Lajos elmaradt találkozó forrásai:

"Október 16-án reggel Szegeden nem jelentkezett magyar küldött. Nádas Lajosnak eszébe sem jutott, hogy átmenjen, söt! - éppen hogy a nyilas hatalomátvétel ügyeit intézte. Azok sem mentek - el sem indultak -, akik erre készek lettek volna: Utassy Loránd és Szent-Miklósy István vezérkari őrnagy…"

“...október 15. estétől Nádas, Bán Mihály és Szávay Sándor ezredesek – azaz a Színház utca igazi főkolomposai – más vezérkari tisztekkel már a városmajori templom sekrestyéjében adták ki a parancsokat a nyilas különítményeknek…”