Kossuth Zsuzsát és Florence Nightingale-t is úgy ismeri az utókor, mint akik megteremtették a hadi ápolás intézményét, Kossuth Zsuzsa az 1848-49-es szabadságharcban, Florence Nightingale pedig az 1853-56-os krími háborúban. A világ az elsőséget Miss Nightingale-nek tulajdonítja, leginkább azért, mert Kossuth Zsuzsáról nem hallottak a határainkon túl. De vajon tényleg ők kezdték volna a harctéri ápolást? 

​Természetesen létezett már tábori ellátás a tizenkilencedik században Európában, Magyarországon a korhoz képest magas színvonalon. A két hölgy tevékenysége nem az ellátás megalapítását jelentette, hanem annak színvonalas megszervezését.

​A szabadságharc alatt nem Kossuth Zsuzsa volt a tábori kórházi ellátás vezetője, azt a feladatot Flór Ferenc, honvéd alezredes, a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának vezetője látta el. Dr. Flór elsősorban orvos, sebész volt, nem bürokrata. Fókusza az orvosi ellátáson volt, nem a köréje épülő, azt lehetővé tévő logisztikán. Az emberi és anyagi erőforrások megszervezésére kevésbé jutott energiája és figyelme a szükségesnél. Itt lépett be Kossuth Zsuzsa a képbe. Zsuzsa nem volt képzett ápoló, semmilyen orvosi ismerettel nem bírt, de gondolkodni, szervezni, felhívásokat írni és keményen dolgozni tudott. Persze így sem engedték egyedül nekiállni a feladatnak, maga mellé kapta kísérőül vagy felügyelőként a nála jóval fiatalabb Barna Ignác orvos századost.

​Kossuth Zsuzsa tevékenységének köszönhetően sok asszony állt be ápolni a sebesülteket, felhívására az otthon maradó asszonyok a megszervezték a sebkötések, ágyneműk és alsóneműk készítését és eljuttatását a frontkórházakba. Zsuzsa veleszületett pszichológiai érzékkel több olyan újítást is bevezetett, amelyek ma is korszerűnek számítanak: elrendelte, hogy egyformán bánjanak a saját és ellenséges sebesültekkel, az egymást ismerőket, egy helyről származókat, egy nyelvet beszélőket közös kórterembe helyeztette, mivel megfigyelte, hogy így egyrészt egymást segítik, másrészt jobb a hangulat, és gyorsabban gyógyulnak a katonák.

Munkáját a politikai vezetés erős kritikával vagy szimpla lenézéssel fogadta, a szabadságharc leverése után börtönnel fenyegették miatta. Csak az utókor ismerte el teljesítményét.

​Florence Nightingale a krími háborúban a logisztikán túl elsősorban az ápolói tevékenységre fókuszált, hiszen képzett ápolónő volt. Vagyonos családból származott, szülei ellenezték érdeklődédét az ápolói munka iránt, és csak makacs hozzáállása miatt engedték a pályára. Florence még a házasságkötésről is lemondott, csak hogy a hivatásának élhessen. 

Amikor 1854-ben eljutott hozzá a hír, hogy a krími háborúban mennyire rossz körülmények között ápolják a sebesülteket, egyből munkához látott. Kihasználva magas összeköttetéseit elérte, hogy a politikai vezetés több pénzt fordítson a katonák egészségügyi ellátására, a helyszínen létfontosságú higiéniai szabályokat vezetett be, és elindította a hadi ápolók képzését is. A háború után tovább folytatta forradalmi mukáját az egészségügyben, egészen haláláig, 1910-ig. Őt már életében komoly megbecsülés övezte, több állami kitüntetést kapott.

Különbségeik ellenére mindkettejüket egy nagyon erős segítő szándék hajtotta, munkabírásuk, szorgalmuk mellett Zsuzsát a lelkesedése segítette a férfiak között munkája elismertetésében, míg Florence szigorú, ellentmondást nem tűrő parancsaival vívta ki magának a tiszteletet.