A regényben szereplő nyilatkozatot, melyet 176 polgár írt alá, az előző fejezet végén idéztem. Álljon itt egy részlet abból a cikkből, melyet Petőfi az esetről írt, és a Marczius Tizenötödike c. lapban jelent meg, szintén megemlítem a regényben.
"Soha sem ostromolta szemtelenebbül a becsületességet és igazságot a gazemberség, mint ezen esetben. Azzal kezdték, hogy gyülöltté tegyenek a nép előtt, nyomtatott proklamációm által, mit tolakodásnak magyaráztak. Ezzel nem boldogulván, azt hozták föl, hogy republikánus vagyok. "Soh' se bánjuk mi, ha republikánus is", felelt a nép, "hadd legyen, azért követünk lesz." - "Ez azon ember, szóltak a farizeusok, ki ellensége a minisztériumnak és a királynak!", erre a nép igy válaszolt: "nem bánjuk mi, akárkinek az ellensége, de minekünk barátunk, azért követ lesz. A miniszterek és a király nagy urak, lesz elég barátjuk az országgyülésen; nekünk pedig vagy lesz, vagy sem." Midőn az effélék sem használtak, kezdtek becsteleniteni, hogy én olyan ember vagyok, kinek már Pesten nem is szabad szólnia, kit Pestről kitiltottak, kinek megbukását, bezáratását, agyonveretését jó szivvel fogja venni a minisztérium, és az egész nemzet, s hogy én az illirnek, orosznak, és ki tudja kinek, el akarom adni az országot, s minthogy még ezen gyalázatosságok által sem hitték biztosnak győzedelmöket, az utolsó éjjel leitatták a népet, s a részeg tömeggel erőszakosan buktattak meg. - Hogy nevezzem ezt az eljárást? erre egy uj szót kellene föltalálni, mert az ördögi gonoszság ehhez képest krisztusi erény!
...
És ennek ma kellett történnie, hogy engem, mint orosz spiont, mint hazaárulót, agyon akart verni a magyar nép, ma, június 15-én... ma három hónapja, hogy március 15-dike volt, midőn első valék azok közt, kik a magyar nép szabadságáért szót emeltek, sikraszálltak! - De én azért nem a népet kárhoztatom, hanem ámitóit, félrevezetőit, kiket egykor a törvény és az isten egyaránt meglakoltat... a nép én előttem szent, annyival inkább szent, mert gyönge, mint az asszony s mint a gyermek. - Dicsértessék a nép neve most és mindörökké!"
Petőfi további küzdelmeiről, hogy igazságot szolgáltassanak neki az elcsalt választás kapcsán, így ír Kerényi:
"Július 5-én a népképviselőket az ülésteremben Petőfi röplapja várta: A nemzetgyűlési követekhez. A választópolgárok beadványa ezenközben megjárta a szolgálati utat, és a belügyminisztériumon át — minden bizonnyal szándékoltan késleltetve — csak július 7-én, egy nappal Nagy Károly képviselői mandátumának igazolása után került az illetékes bizottság elé. A képviselőház július 8-án napirendre is tért volna az ügy fölött, ha Nyáry Pál nem áll Petőfi mellé. Így háromtagú vizsgálóbizottság kiküldésére került sor. Noha személyüknek a költő is örült, a vizsgálat mégsem történt meg, mert a tanúként meghallgatható nemzetőr választók időközben táborba vonultak. Sőt, július 16-án egyetlen nap leforgása alatt Petőfi véleménye is megváltozott. ... azt is megtudhatta, hogy számára kedvezőtlen végeredmény esetén a bizottság költségeit neki kell állnia.
Márpedig július közepére Petőfi az anyagi csőd szélére jutott — éppen a képviselő-választási költségek és kieső jövedelmei miatt."
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 388-389. old.
Petőfi hamar nyúlt becsületének helyreállítása végett a párbajhoz — valószínűleg nem csak felindultsága miatt, hanem bízott általános ügyességében és katonai tapasztalatában.
"Akár 1846-ban a Tízek írói sztrájkját megtörő Vahot Imrét, Petőfi most Nagy Károlyt hívta ki — végső érvként és szintén eredménytelenül — párbajra."
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 388. old.
Petőfi megemésztette magában vereségét és főleg azt, hogy a nép ellene fordult.
" ... Petőfi ismét a márciusi nemzeti költőként, a legmagasabb szintű közösség szószólójaként nyilatkozott meg, akárha parlamenti szűzbeszédét mondaná: "Egy ember szól, de milliók nevében!" Mindenféle sérelem fölhánytorgatását teljességgel mellőzve ..."
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 392. old.
A híres sor: "Nem ismerek magamnál se kisebbet, se nagyobbat." A kis-kunokhoz című programbeszédéből származik, melyet még első korteshadjáratán osztott szét és mondott el.