Kossuthról sokan sokat írtak már, az államférfit, a politikust, a stratégát már jól ismerheti az, akit érdekelt a személyisége. A regény számára azonban meg kellett őt ismerni emberként is: milyen fia volt szüleinek, hogy viszonyult testvéreihez, barátaihoz és ismerőseihez. Milyen volt a temperamentuma, milyen volt vele együtt élni, együtt dolgozni, melyek voltak a jó és rossz tulajdonságai.

​Kétféle forrásból próbálhatjuk meg összerakni a képet: egyrészt családi, baráti leveleiből, másrészt a kortársak megemlékezéseiből. Ez utóbbiakat azonban erős fenntartásokkal kell kezelni. Természetes, hogy a legtöbben dicsérték és magasztalták, de hát mit is tettek volna a Kormányzó úrral? Akiről dalokat énekeltek országszerte a szegény emberek? Akinek hívására több ezren indultak harcba? Aki pedig negatívan nyilatkozott róla, arról tudható, hogy komoly vitáik voltak akár politikailag, akár katonailag.

​Személyes levelei sokkal beszédesebbek, azokon belül is a börtönből családjához írottak. Szinte vicces olvasni és belegondolni, hogy Kossuth édesanyja ugyanúgy viselkedett majd kétszáz éve, mint egy mostani édesanya tenné, és persze Lajos is ugyanúgy reagál, mint egy mai fiú (Lajos levele édesanyjának a börtönből 1837. október 13.):

   “Gondoskodását édes Anyámnak a küldött holmikra nézve köszönöm. De valóban, amint már írtam, úgy most is újra írom, hogy ezt a temérdek tömeg gyümölcsöt, ehetetlenül rossz, savanyú szőllőt, törődötten érkező s máskép nem is érkezhető baraczkokat stb. kár küldeni, mert egyik fele bizonyosan itt rothad haszontalanul, a másik fele gyomorfájást okoz.”

   Az apró részletek a leveleiben mutatják, hogy a börtönben sem mondott le kényelméről, megszokásairól, természetesnek vette, hogy nemes létére jár neki a kényelem.

  “Hálóingeim megszakadoztak. Viki és Zuzi húgomnak egy kis munkául átküldöttem ötöt javítani.”

​  “Szobám meglehetős. Egészségem még mindég tűrhető. Amint nem szoktam bort inni, úgy néha úgy láttam, jól esett gyomromnak egy pár csep tokaji.”

​    “Ha rendes csizmadiám Hamza (lakott a Szél utczában) archívumában lábam mértékére reá akadna, kérem, varjon nekem egyet fekete everlastingból. De nem holmi hánt-vetett darabot, de újat, jót s erőset vegyen, mert még ahányat vart, feje mindeniknek hamarébb megszakadt, mint talpa.”

    Az egészségével szinte mániákusan foglalkozott a börtönben, hosszú levelekben ecsetelte orvosának emésztési panaszait.

   “ … étvágyam nem igen jó; eszem, eszem, de csak amúgy, mint az ízevesztett torkos, ki asztalhoz ül remélve, megjövend evés közben étvágya. Ebéd után gyakran igen kellemetlenül vagyok, néha erőtetésbe kerül le nem fekünni (mit egyébiránt sosem teszek), olly tunya, rest és tompa lelkem mint testem. Álmom meglehetős jobb, mint régen volt. De napközben fejembe gyakran sok vér tódul, s arczom felhevül.” 

​   “Diaetámot ami illeti: reggelizni nyers tejet vagy pirított vajas kenyeret szoktam, délre két ételt főzetek, ritkán eszem, gyakran csak egyet. Este soha semmit. Általában az étel megtölt, de nem táplál.” 

    Tudni kell, hogy ebben az időben Lajos családja nagyon szerény körülmények között élt, hiszen az egyetlen kenyérkereső a családban, Lajos, börtönben ült. Nekik nem járt a nemesi privilégium keresőképes férfi jelenléte nélkül.