Szakasits Árpád így emlékezett a fejezetben leírt találkozóra:

"Tegnap hajnalban a német 23. páncélosezred 15 bevethető harckocsival és rohamlöveggel Rontótól nyugati irányban folytatta az előző napon megkezdett támadást. A céljuk, hogy lezárják a Nagyszalonta–Nagyvárad útvonalat, és elvágják a Nagyvárad délnyugati részén harcoló szovjet 33. lövészhadtest visszavonulási útját."

"Szeptember 29-én hajnalban a német 23. páncélosezred 15 bevethető harckocsival és rohamlöveggel, alárendeltségében a 23/3. páncélos-felderítőszázaddal, Rontótól nyugati irányban folytatta az előző napon megkezdett támadást azzal a céllal, hogy lezárja a Nagyszalonta–Nagyvárad útvonalat, és elvágja a Nagyvárad délnyugati részén harcoló szovjet 33. lövészhadtest visszavonulási útját."

"A vezérkar nagy része még mindig a németek oldalán áll. … Ehhez legalább három hétre van szükségem. … Ötezer főnek tudok felszerelést adni."

"Megemlítette, hogy a vezérkar teljesen a németek oldalán áll és a hadseregben nincs egyetlen megbízható ember sem, akire támaszkodhatna abban a törekvésében, hogy a magyar csapatokat kivonja a harcokból." Vörös sokat sejtetően megemlítette azonban, hogy „a fegyverszünet létrehozása érdekében . . . nemcsak diplomáciai, hanem katonai téren is megtörténtek a lépések".  A tárgyaláson a Magyar Front képviselői felvetették a munkásság felfegyverzésének szükségességét is, és — a visszaemlékezők szerint — a vezérkari főnök ezzel egyetértve, mintegy 5 ezer munkás felfegyverzését látta lehetségesnek. Vörös arra is utalt, hogy „legalább még három hétre van szükség, amíg megfelelő katonai intézkedésekkel alátámaszthatja a fegyverszüneti kérelem sikerét"."

"Most jött a hír, hogy várnak minket Moszkvában! Az esti gépre mi is felszállunk!"

"Este fél 9-kor üzenet érkezett Konyev tábornagytól Kijevből, azzal, hogy már értesítette Moszkvát a jövetelünkről, de mindeddig nem érkezett válasz. Konyev egy öt tisztből álló delegációt küldött a köszöntésünkre, amelyet igen kimódoltan állított össze: ötféle szolgálatot képviseltek, és mind különböző rendfokozattal rendelkeztek. A vezetőjük ezredes volt, a többi négy pedig sorban: alezredes, őrnagy, százados, főhadnagy. Nagy ricsajjal és nevetéssel léptek a szobába, de aztán hamar összebarátkoztunk és lehiggadtak."

"Még alig ébredeztünk, amikor dél körül megérkezett Konyev üzenete, hogy Moszkvában várnak bennünket."

"Negyed órát mentek az ideiglenes felszálló pályáig. Ott az oroszok mindannyiukat megölelték, megcsókolták, előkerült egy fényképezőgép is, csoportba álltak, összeölelkeztek, villant a vaku, és még a magyarok is elérzékenyültek."

"Egy hajtásban egész Zólyomig mentünk, ott Makarov alezredes fogadott, a Makarov és Voljanszkij szobáját kapta meg a Faragho és a Szent-Iványi, két másik tisztnek a szobáját Teleki Géza, meg én. .. A delegáció aztán két napot töltött még Zólyomban és a második nap éjszakáján, vacsora után, akkor nagy fotografálás volt kint és elindultak."

"A bizottság két napot, szeptember 29-ét és szeptember 30-át töltötte Zólyomban. Szeptember 30-án este 11 óra körül az oroszok Faraghót, Telekit és Szent-Iványit kivitték a Tri Duby (Három tölgy) nevű, a közeli Szliács határában lévő repülőtérre (mai neve: „A szlovák nemzeti felkelés repülőtere") és egy kis szovjet géppel Eperjesre repültek. majd tovább Kijevbe, Konyev marsall főhadiszállására, ahová a helyi idő szerint október 1-én reggel fél 5 órakor érkeztek meg. A repülőút innen Moszkvába vezetett."

"Este 10 körül hagytuk el szállásunkat, s mintegy negyedórás autózás után megérkeztünk a felszállási helyre (repülőtérnek nem nevezhetem, mivel olyan itt nem volt). Elérkezett a híres orosz (szláv) elérzékenyülés. Meglehetős tömeg gyűlt össze: minden tiszt, oroszok és partizánok egyaránt, kijött a géphez. Mindenki megölelt mindenkit. Ez, meg a repülőgép „feltöltése" áruval és emberrel mintegy negyven percig tartott."

A repülőutat így írta le Szent-Iványi:

"Végre beülhettünk, s rögtön egy szardíniásdobozban éreztem magam. Egymáshoz zsúfolódtunk, alig maradt szabad hely a gépen.

Hamar észrevettem, hogy gépünk egy amerikai Douglas, amelyet valószínűleg alkatrészeire szerelve szállítottak ide Amerikából. Minden egyes acéllemezre és lapra számok és betűk voltak írva, nyilvánvalóan az összeszerelés helyét jelölték. A tehersúly tekintélyes volt, s nem hittem, hogy a gép simán fel tud szállni. Szerencsére mégis így történt, s amint a levegőbe emelkedtünk, a gépen és a földön is kialudt minden fény. Felszállás után fél órával a két géppuskát készenlétbe állították, kezelőik pedig elfoglalták helyüket, hogy reagálni tudjanak a németek esetleges Messerschmitt-támadására. Két kísérőnk, Konakov és Zlatner, odajött hozzánk (embereken, sebesülteken, dobozokon, hatalmas konzerveken kellett átküzdeniük magukat), s az ablakon a mélybe mutattak. - Ez a németek harmadik frontvonala - közölték. Azon tűnődtem, vajon ránk támadnak-e. Az oroszok persze megígérték, hogy megfelelő angol és amerikai gépek fognak kísérni bennünket, de a Douglas zúgásától kintről semmit nem lehetett hallani. Később megtudtam, hogy valóban jöttek velünk brit és amerikai gépek, amelyek átkísértek a front fölött, de menet közben nem lehetett megmondani, milyen gép búg odakint. Izgalmas érzés volt átkelni a német és orosz lövészárkok fölött. Olykor megpillantottuk egy keresőfény ragyogó csóváját, s láttam vörös és jelzőfényeket is. A katonák a gépfegyvereknél minden idegszálukkal figyeltek és füleltek, de nem történt semmi, így otthagyták a gépfegyvereket és leültek a gép még valahogy üresen maradt helyeire Körülbelül háromórányi repülés után Konakov odajött hozzám és közölte: - Fél órán belül megérkezünk Kijevbe."