Az író számára kihívás és egyben lehetőség az, hogy kortárs nézőpontból kell megmutatni az eseményeket, azok értékelését, az azokból fakadó további várakozásokat és elképzeléseket. Regényírás közben el kellett felejtenem mindazt, amit a történelemről tudok, és a kortársak szemével, gondolataival kellett az események felé fordulnom. 

Ez a módszer kiváló lehetőséget ad arra, hogy eljátsszunk a "mi lett volna ha" kérdésével. Ugyanis amikor egy esemény megtörtént, pl. a németek kilőtték az első V1 rakétákat, vagy a német-magyar csapatok visszafoglaltak pár erdélyi települést a Vörös Hadseregtől, még senki nem tudta, hogy milyen változást hoz ez a háború menetébe. A szereplőim szájába adhattam olyan gondolatokat, melyek várakozásként fogalmazódtak meg a kortársakban, latolgatva a következményeket. Tanulságos belegondolni, hogy csak utólag egyértelmű egy-egy helyzet értékelése, azt átélve koránt sem volt előre látható a fejlemény. Így az akkori döntési helyzetek egyből nehezebbek, összetettebbek és kockázatosabbak lesznek.  

A regényben az utólagos tudás perspektívája nélkül az események úgy bontakoznak ki, ahogy azok megestek, magukkal hozva az összes félelmet és reményt. Események, amelyekről ma már tudjuk, hogy nem voltak fontosak, megtörténtükkor akár sorsfordítónak is tűnhettek. Így nézve rá az eseményekre, egyből nagyobb szerepet kap a történelem alakításában a véletlen.  Néha kicsi, akár lényegtelen történések jelentik az utolsó cseppet és hatalmas hatással lesznek. Egy apró hazugság, estére elfáradt akaraterő, egy kényelmetlen pisztolytáska - mind ilyen sorsfordító, de önmagában jelentéktelen részlet. 

A kortárs perspektíva arra is alkalmas, hogy a "megélt" történelmet lássuk és ne a "visszaemlékezett" történelmet.  A megélt időnek sokkal nagyobb az érzelmi töltete, és kevésbé racionális, mint ahogy azt később magyarázzuk - visszaemlékezve.  Az adott helyzetekben a szereplőim éhesek, betegek, ingerültek voltak, tartottak valamitől, vagy reménykedtek valamiben, ami később nem vált valóra, így utólag felesleges volt minden rá vonatkozó érzelem. A visszaemlékezett idő ezeket a részleteket már törli a memóriából, és átértelmezi a történéseket. A korábban említett Daniel Kahneman foglalkozott a megélt vs. visszaemlékezett idő (experience vs. memory) kérdésével. (Itt egy TED előadása ebben a témában.)