A fejezet az alábbi forrásra épül (Faust beszámolója):

"Egy épségben maradt parasztházban, közvetlenül az első vonal mögött, pár órát pihenővel töltöttünk. Úgy éjfél tájban keltett fel kísérő alezredesünk és elindultunk a nehéz útnak. A pompásan megépített „Budapest” sportszállónak csak füstölgő romjait figyelhettük meg az éjjeli sötétségben. A volt hadosztály-parancsnoksági épület romjai között várt bennünket a rajvonalból elénk jött szovjet katona, aki hivatva volt bennünket állásukba kísérni. A moszkvai alezredes velünk maradt továbbra is, az őrnagy Gasztyilovics tábornoknál maradt. Meredek magaslatra kellett felmásznunk, és kísérőnk gyors menésre buzdított bennünket, mert a lövöldözés szünet nélkül folyt. Végül is a magaslat tetejére, egy úgynevezett sündisznóállásba érkeztünk, mely állást két napja foglalták el a szovjet csapatok. Az állások előtt igen sok magyar katona holtteste feküdt, lépten-nyomon beléjük botlottunk a sötétségben.  ... Aczél még az éj sötétségében akarta az átmenést végrehajtani, de én ebbe nem egyeztem bele, mondva, hogy az biztos halál, és ezért úgy döntöttünk, hogy a hajnali szürkületben indulunk el a magyar állások felé. Aczél vállalkozott arra, hogy negyedórával előbb elindul és biztosítja az utat számunkra. Gasztyilovics tábornok elrendelte, hogy elindulásunk idejére kétórás tűzszünetet tartsanak a szovjet csapatok. Sajnos, a magyar állásokhoz való visszatérés majdnem tragikus véget ért. A szovjet állásoktól kb. 100 méterre egy tizenkét főből álló kis magyar csapatra bukkantunk, a csapat parancsnoka egy hadapród őrmester elmondta, hogy az éjjel keveredtek arra a helyre s eddig még nem tudtak tájékozódni. Megmutatták, hogy merre lehet a magyar fővédelmi vonal és mi elindultunk a mutatott irányba, de alig mentünk kb. ötven lépést, géppisztoly tűzzel fogadtak bennünket."