A korabeli Magyarországon más európai országokhoz képest arányaiban sok nemes élt, a lakosságnak több mint 4%-a volt nemes, így azok önmagukon belül is számos rétegre tagolódtak. A nemesi ranglétra minden fokára más-más megszólítás jutott: a főnemesek legfelsőbb körét illető “főméltóságú, nagyméltóságú” megszólításától kezdve, a bárói és grófi szint “méltóságos” titulásán keresztül a “nagyságos”, a “tekintetes”, és a nemesi hierarchia legalján állóknak kijáró “nemzetes” megszólításig. 

​Mivel Kossuthék föld nélküli köznemesek voltak, eredetileg a “nemzetes” megszólítás járt volna nekik, de mivel Lajos táblabíró lett, onnantól kezdve már “tekintetes” úr lett belőle. A köznemes kisasszonyokat “tekintetesnek” szólították a reformkorban, így Zsuzsának is ez a titulus járt férjhezmeneteléig, majd onnantól a férje után maradt ugyanez a megszólítás, hiszen Meszlényi Rudolf földbirtokos nemes volt. A családot szolgáló cselédek is ezeken a címeken szólították a ház urait.

​A forradalom, és majd a kiegyezés után két tendenciát lehet megfigyelni a megszólítások alakulásában: egyrészt inflálódnak a titulusok, másrészt a hölgyek esetében egyszerűsödtek, a legtöbben “nagysád”-ok lettek.

Kossuth Lajost politikai pozíciói alapján is szólították, volt tehát táblabíró úr, szerkesztő úr, miniszter úr és kormányzó úr. Zsuzsa életében a megszólítások másképp alakultak. Amint sorsa egyre nehezebbé vált, egyre kevésbé kapta meg a neki akkor társadalmilag kijáró megszólításokat. Az őt elfogó katonák, az őt vizsgáló rendőrök, valamint bírái, börtönőrei nem feltétlen adták meg neki a megfelelő megszólítást. Később ő maga kerülhette, amikor Belgium és Amerika polgári társadalmaiban ezek a titulusok már semmit sem jelentettek számára.