A koronatanács forrásai:

"A rendőrség jelentést tett a Kormányzónak: pontosan közölték, amit vizsgálataik során megállapítottak. Így a Koronatanács csak 10 óra 45 perckor kezdődött el. Jelen volt minden miniszter (Jurcsek és Reményi-Schneller is), továbbá Vörös, Ambrózy és Vattay (kivételesen) Bárczyval együtt jegyzőkönyvvezetőnek. Horthy azonban elvetette Lakatos javaslatát, hogy József főherceg, Bethlen és mások is jelen legyenek. Arra hivatkozott, hogy nem akar másokat megterhelni a felelősséggel. A Kormányzó nyitotta meg a Koronatanácsot. Nem szólt semmit a tárgyalásairól, az előzetes fegyverszünetről vagy Antonov ultimátumáról, de keserű szavakkal ismertette fia és Bakay elrablását és egy hosszú bűnlajstromot, amit a németek elkövettek Magyarország ellen. A helyzet olyan, hogy Magyarországnak nincs más választása: fegyverszünetet kell kérnie. Maga Németország közel áll az összeomláshoz, és ha Magyarország tovább harcol, egyszer csak azt fogja tapasztalni, hogy magára maradt. Azt mondta, hogy Magyarországnak kilátása van “elfogadható" fegyverszüneti feltételekre. Továbbá, ha Magyarország most köt fegyverszünetet, még fennáll a remény, hogy az oroszokkal együtt vagy közvetlenül utánuk angol es amerikai küldöttség is jön Budapestre. Amikor Lakatos megkérdezte, hogy van-e alapja ennek a reménynek, Horthy azt válaszolta: „Igen. "

Ezt követően Vörös vázolta a katonai helyzetet. Magyarország katonai erősítés nélkül maradt. Az Oroszországból visszavonuló csapatokat már bevetették. A Debrecentől északra lévő orosz erők már majdnem elvágták az Első és Második Hadsereget. A két német páncélos hadosztály megérkezett (ezzel valószínűleg Guderian üzenetét továbbította), de azok csak ideig-óráig tudják feltartóztatni az oroszokat. Ő a maga részéről azt javasolta a németeknek, hogy vonuljanak vissza a Tisza-Bodrog-Meszes vonalra. A németek ezt elutasították. Ekkor parancsot adott az Első és Második Hadseregnek, hogy vonuljanak vissza a Tisza és a Bodrog vonalára, a VI. hadtestek pedig azt, hogy térjen vissza Budapestre. Ez ellen a németek arra hivatkozva tiltakoztak, hogy ők maguk akarják megvédeni Budapestet. Végül 10 óra 10 perckor megjött a legfrissebb német ultimátum, amit ismertetett.

Lakatos megerősítette, hogy a katonai helyzet reménytelen. Hennyey azt mondta, hogy a külpolitikai helyzet elkeserítő. Erre a Koronatanács úgy döntött, hogy Vörösnek a Kormányzó nevében kiadott parancsa nem visszavonható: a két Hadsereg folytassa visszavonulását.

Ezután Lakatos és néhány minisztertársa ismét megtárgyalta a kormány, múltbeli kötelezettségeik és a Parlament jogalapját. A Kormányzó azonban kijelentette, hogy a jelenlegi Parlament nem képviseli a közvéleményt, és március óta csonka. Úgy gondolja, hogy a Parlamenttel felesleges konzultálni. Megismételte szándékát, hogy fegyverszünetet kér. Kérte, hogy tegyék meg ellenvetéseiket. Jurcsek a további harc mellett volt. Reményi-Schneller - eléggé indiszkrét módon - megkérdezte, melyek a fegyverszüneti feltételek, de a Kormányzó ingerülten azt mondta, hogy erről majd később fog beszélni. Megkérdezte, ki van mellette és ki van ellene, majd szavazásra bocsátotta a kérdést. A kormány minden tagja elfogadta. Ekkor Lakatos bejelentette a kormány lemondását. Horthy elfogadta és felkérte Lakatost, hogy alakítson egy új kormányt. Nagyon lassan és hangsúlyozottan szólva kérte, hogy álljon fel, aki nem hajlandó az új kormányhoz csatlakozni. Senki sem állt fel."

“Október 15. 10:45 A koronatanács kezdete, Horthy bejelenti, hogy fegyverszünetet fog kérni, a kormány erre lemond, majd változatlan összetételben újra megalakul.”

“Délelőtt 11-kor a kormányzó elnökletével koronatanácsot tartottak. Először Vörös vezérezredes közölte, hogy ultimátumot kapott a német hadvezetéstől, amely Magyarország teljes területét hadműveleti területnek nyilvánította, és megtiltotta a vezérkar főnöke által korábban elrendelt visszavonulás végrehajtását.”

“Ezt követően Horthy bejelentette, hogy fegyverszünetet kér (elhallgatva, hogy ezt már megtette). Erre a kormány lemondott, Horthy pedig a döntés felelősségét magára vállalta.”

“A koronatanácson is elhangzott az az érv, hogy fegyverszünet esetén van remény arra, hogy angol–amerikai küldöttség is érkezik Budapestre. 12 órakor az ülést félbeszakították, mert Horthy Veesenmayert fogadta.”

“A szervezés hiányosságait jól illusztrálja, hogy az október 15-i koronatanács az előző napi minisztertanácsi értekezletnek megfelelően úgy tett, mintha volna lehetősége kialakítani a fegyverszüneti feltételeket, és ennek megfelelően a három szövetséges nagyhatalomnak a svéd és a török követ útján olyan felkérést küldtek, amely szerint az országot a szövetségesek együtt szállják meg” “Érthetetlen, hogy Horthy hogyan volt képes részt venni ebben a színjátékban”

"A végzetes koronatanácsot október tizenötödikén, vasárnap délelőtt tíz órakor tartottuk meg, ezen résztvett az egész kormány. Én itt nyíltan bejelentettem, hogy a háborút elvesztettük. Amikor elhagytuk a termet, akkor hallottuk a rádióból a kormányzó szózatát, amelyet a stúdióból Hlatky Endre volt nagyváradi főispán, a rádió elnöke olvasott fel. A proklamáció szövegét egyébként — tudomásom szerint — Vattay és Ambrózy csinálták."

"A kormányzó délelőtt 10.45-kor nyitotta meg a koronatanács ülését. A kormány tagjain kívül jelen volt még Ambrózy Gyula, a kabinetiroda főnöke, Vattay Antal altábornagy, a katonai iroda főnöke, Vörös János vezérezredes, a vezérkar főnöke, valamint jegyzőkönyvvezetőként Bárczy István államtitkár. 

A kormányzó elsőként a vezérkar főnökét szólította fel, hogy tájékoztasson bennünket a katonai helyzetről. Mielőtt Vörös vezérezredes eleget tett volna e  felszólításnak, jelentette a kormányzónak, hogy néhány perce ultimátumot kapott a német főhadiszállástól, amelyben egész Magyarországot „német hadműveleti területté" nyilvánítják, s a parancsnoklás jogát a német hadsereg főparancsnokságára ruházzák. Végül az ultimátum közölte azt is, hogy azonnal vissza kell vonni a honvéd vezérkar főnökének az 1. és a 2. magyar hadsereg visszavonására adott előző napi parancsát. A megfelelő intézkedések megtörténtét este 20 óráig kell jelenteni a német főparancsnokságnak, ellenkező esetben a Birodalom kénytelen lesz a legerélyesebb rendszabályokat foganatosítani Magyarországgal szemben. 

A távirat igen éles hangú volt. A német követeléseket a kormányzó is, a kormány tagjai is a legnagyobb felháborodással fogadták, hiszen a honvéd vezérkar főnöke a kormányzónak mint legfelsőbb hadúrnak a nevében adta ki a parancsait. Minden egyébtől eltekintve, ezek már csak azért is megalapozottak voltak, mert a hadműveleti helyzet következtében, valamint a német vezetés által megígért erők elmaradása miatt mindenképpen szükséges volt a magyar hadsereg visszavonása. A kormányzó úgy határozott, hogy a hadseregnek kiadott parancs továbbra is érvényes.

A vezérkar főnökének helyzetjelentése lesújtó volt. A debreceni csata, mint mondotta, vereséggel végződött, a Tiszától keletre lévő területeket nem lehet tovább tartani, a Duna-Tisza köze hamarosan teljes egészében az ellenség kezére kerül. A Hatvan-Miskolc körüli területen máris harcok folynak. A vasúti hálózat és a legtöbb pályaudvar használhatatlan, a légitámadások következtében a gyárak nagy része nem üzemel, a légvédelem pedig már csak papíron létezik. Ezen a helyzeten az esetleg újonnan érkező erősítések sem változtathatnak már; a további harc értelmetlen.

E nyomasztó bejelentések után a kormányzó közölte döntését: fegyverszünetet kell kérni a szövetségesektől. Németország kétségtelenül az összeomlás küszöbén áll; ha ez bekövetkezik, annak súlyos következményei lesznek Magyarországra mint egyetlen megmaradt szövetségeste nézve. Kétségtelenül kemény megpróbáltatások várnának rá, ellenben a háború gyors befejezésével meg lehetne óvni az országot és lakosságát a pusztulástól. Harmadik út nincsen. A kormányzó hangoztatta, hogy nemcsak az igen súlyos hadi helyzet láttán jutott, sok vívódás után, e nehéz elhatározásra, hanem rákényszerült a német csapatok és a Gestapo minősíthetetlen magatartása miatt is, ami megmutatkozik az ország tervszerű kifosztásában.

Magyarország, mondotta, elvesztette a háborút, ebből le kell vonni a következtetéseket, bármilyen súlyosak legyenek is. A Moszkvában folyó tárgyalásokról egyetlen szót sem ejtett a kormányzó. A katonai iroda főnöke később elmondta, hogy azért nem foglalkozhattunk ezzel a kérdéssel, sem a kiáltvány szövegével, mert közben megérkezett a német követ.

A kormányzó bejelentése után a miniszterelnök, Lakatos Géza vezérezredes kért szót, Kifejtette, hogy egyetért ugyan a kormányzóval, de mégis bejelenti a lemondását, mert a fegyverszünet létrejöttéért két oknál fogva sem viselheti a felelősséget. Az egyik ok az, hogy kötelező ígéretet adott az Országgyűlésnek, hogy véleményének kikérése nélkül nem köt fegyverszünetet, a másik pedig az annak idején a német követnek tett ígérete, hogy minden ez irányú lépésről értesíteni fogja. A kormányzó erre azt felelte, hogy ő a német követet majd délben mindjárt személyesen tájékoztatja az imént közölt döntéséről. Ami az Országgyűlés értesítését illeti, ezt fölöslegesnek tartja, mivel a fegyverszünetkérés joga az övé mint legfelsőbb hadúré, s ehhez nem kell kikérni az Országgyűlés véleményét. E kérdésben szópárbaj keletkezett Vladár Gábor igazságügyi miniszter és Ambrózy Gyula, a kabinetiroda főnöke között: Ambrózy a kormányzó felfogása mellé állt, viszont Vladár, eIvi okokból, az ellenkező álláspontot képviselte. Végül a kormányzó olyan értelmű döntést hozott, hogy ez a kérdés az  ő hatáskörébe tartozik. A minisztereInök erre benyújtotta lemondását a kormányzónak, és csatlakozott hozzá a kormány valamennyi tagja. A kormányzó elfogadta a lemondást, de felszólította a lemondott minisztereket, hogy ismét ők alakítsák meg a kormányt. Ezután emelt hangon föltette a kérdést, van-e valaki, aki nem óhajt részt venni a kormányban; ha van, szíveskedjék felállni. A felszólítás Reményi-Schneller Lajos és Jurcsek Béla miniszternek szólt, akiknek közismert volt a németbarátsága. Mindamellett továbbra is részt vettek a kormányban, sőt másnap posztot vállaltak a Szálasi-kormányban is. Minden úgy zajlott le, ahogyan 14-én délután a miniszterek megbeszélték. 

Végezetül én kértem szót. Röviden vázoltam a külpolitikai helyzetet, rámutattam Németország kritikus helyzetére, amelyet számomra még előző nap megerősített a Külügyminisztérium egy Berlinből éppen akkor érkezett magas rangú hivatalnokának a beszámolója is. Hangsúlyoztam, hogy szó szerint ez a legutolsó perc, amikor döntenünk kell, hogy folytassuk-e a háborút, vagy kérjünk fegyverszünetet. A magam részéről a fegyverszünet mellett szálltam síkra. Mivel utánam már senki sem jelentkezett szólásra, s időközben megérkezett Veesenmayer német követ is, a kormányzó berekesztette a koronatanács ülését, és arra kérte az urakat, hogy maradjanak meg együtt az eskütételre.

"Tíz órakor a Várba siettem. A proklamáció szövegét kellett befejeznünk, s várható más fontos megbeszélésekre is sor kerülhetett. A szárnysegédi szobában Vattay altábornagy jött elém. Kérdésemre, nem lenne-e szükséges számomra még egy rövid audiencia, nemmel felelt, s hozzátette, minden el van készítve. A koronatanácsra érkező Hennyey külügyminiszter készen hozta magával a három említett semleges ország követeinek szóló francia nyelvű jegyzéket. Ezeket a délután 2 órára a Várba kéretett diplomatáknak időveszteség nélkül személyesen akarta átnyújtani. Az összkormány tagjai, valamint az időközben visszaérkezett Vörös János a Mátyás-teremben gyülekeztek a koronatanácsra. Az ülés megkezdése előtt Ambrózy kabinetirodai főnök felhívta figyelmem az elnöklő kormányzó asztalára tett ívlapra, melyen - az előző esti megállapodáshoz híven - a tanácskozás egész tervezett menete rögzítve volt.

Tizenegy órakor kezdődött az ülés, mely nagyjából programszerűen folyt le. A kormányzó bevezető szavait elhatározásának kinyilvánítása követte. Erre kértem - tekintettel a két nácibarát miniszterre - Vörös Jánost, ismertesse a harctéri helyzetet, és pedig azért, hogy „elhatározásunknak" objektív alapja legyen. Ezután kértem az államfő hozzájárulását az országgyűlés összehívásához. A kormányzó ezt megtagadta, mire benyújtottam a kormány lemondását. Midőn az újabb kinevezésre került sor, éreztem, óvatosnak kell lennem, ezért ezt válaszoltam: „Én mint katona a kormányzó óhajtása előtt meghajlok, s vállalom, de kérem, hogy a kormány tagjai együtt és külön-külön kérdeztessenek meg, hogy tárcáik vezetését a fegyverszünet jegyében vállalják-e vagy sem." A kérdést a kormányzó feltette, s valamennyien néma fejbólintással igenlő választ adtak. Tizenkét óra lett éppen, és jelentették, hogy Veesenmayer megérkezett a kormányzói kihallgatásra. Nem lett volna értelme váratni a követet. A koronatanács véget ért. A miniszterek az új eskütétel miatt együtt maradtak."

"A korszak utolsó koronatanácsa délelőtt 11 órakor kezdődött. Túlzott óvatosságból Horthy nem közölte a miniszterekkel a előzetes fegyverszünet aláírásának tényét, de fél 3-kor, az ülés folytatásakor sem tette ezt. Veesenmayert délben viszont pontosan tájékoztatta a szándékairól."

"A kormányzó a két áruló miniszter — Reményi-Schneller és Jurcsek — jelenléte miatt beszélt így, jövő időben a fegyverszünetről. A másik ok, amiért Horthy a jövő időt használta, hogy az előzetes fegyverszüneti feltételekkel szemben október 11-én kérte a "részletes", a végleges fegyverszüneti feltételekre vonatkozó tárgyalásokat és megállapodást."

“Azzal, hogy a kormányzó a fegyverszüneti feltételeket a miniszterelnök és a kormány tájékoztatása nélkül kötötte meg, formálisan törvényt sértett. Ezt a helyzetet mind a minisztertanács, mind Horthy úgy kívánta rendezni, hogy 1944. október 15-én délelőtt 11 óra körül a kormányt lemondatta, majd újra kinevezte.”... “a kinevezés előtt nem tájékoztatta az érintetteket arról, hogy a fegyverszünetet már megkötötte (kivéve Lakatost és Hennyeyt…”

A Veesenmayer-Horthy találkozó forrásai:

"Úgy érkezett a híres audienciára, hogy még tesz egy végső erőfeszítést ugyanezen cél érdekében - egy végső erőfeszítést, hogy megtegye azt, amire a Führer kifejezett parancsa utasította, amelynek végrehajtásáért „az életével felelt".

Először még arra sem volt lehetősége, hogy kinyissa a száját. Horthy azzal kezdte, hogy a németeket vádolta a fia elrablásával. Veesenmayer először tagadta, hogy a németeknek közük lenne a dologhoz, de Horthy kihúzta a zsebéből a német golyókat, amiket az Eskü téren találtak, és odavágta azokat az asztalra és megkérdezte: „És ez mi?" Majd keserű szavakkal Veesenmayert vádolta a fia elrablásáért. Azt mondta, hajlana arra, hogy túszként fogva tartsa Veesenmayert a fia elengedése érdekében. Veesenmayer „ellentámadásba ment át". Azt mondta, hogy az elrablás Winkelmann ügye, nem az övé, de teljesen jogos volt, mivel a fiatal Horthy az ellenséggel állt érintkezésben. Azzal kapcsolatban pedig, hogy őt túszként fogva tartják, azt mondta, hogy a követségnél azt az utasítást hagyta, hogy hívják fel délután 1 órakor Ribbentropot, ha addig nem ér vissza teljes testi épségben. Horthy ekkor egy átfogóbb témára tért át: többé-kevésbé a Proklamáció sorrendjét követve felsorolta Veesenmayer előtt a Magyarország ellen elkövetett német bűnök teljes lajstromát. Úgy kezelték Magyarországot, mint egy ellenséges, megszállt országot, kifosztották és kirabolták. A magyar csapatokat cserben hagyták Voronyezsnél, Erdélyben, Debrecennél és Aradnál, amelynek eredményeképpen az ország nagy része most ellenséges kézen van. A nyilaskereszteseket támogatták és elrabolták Bakayt.

Mindezt valójában annak bizonyítékául szánta, hogy a németek megszegték különböző megállapodásaikat. Azt, ami maga Horthy és Hitler között történt márciusban, azt, amit Guderian ígért Lakatosnak, és azt is, amiben Guderian és Vörös megállapodott. Magyarország jogosan vonja le ezekből a következtetéseket. Horthynak teljes joga van ehhez, és ő mindig fenntartotta magának ezt a jogot. De Hitlernek megígérte, hogy mielőtt a jogával élne, tájékoztatja szövetségesét. Most ezt meg is teszi. Majd tirádáit így fejezte be: „Mindezek után elhatároztam, hogy nem folytatom tovább a harcot, hanem fegyverszünetet kérek." Veesenmayert „láthatóan megrázta a döntés és elsápadt". De haladékot kért, hogy érintkezésbe léphessen a Führerrel. Ha a helyzet ennyire rosszul áll, talán lehetne további katonai erősítést küldeni. De Horthy anélkül, hogy utalt volna a szövetségesekkel folytatott tárgyalásainak részleteire, egyszerűen csak annyit felelt: már túl késő.

Veesenmayer azonban nem adta fel. Közölte hogy Rahn történetesen éppen most érkezett egy különleges küldetéssel, „a két ország között érzékelhetővé vált feszültségek feloldására, és a felmerült komoly problémák megoldására" Nem volna hajlandó Horthy fogadni őt? Ez Horthy számára meglepetés volt, mert az a hivatalnok, aki az előző nap vette Veesenmayer üzenetét - Isten tudja, miért - nem volt képes felfogni annak értelmét. A magyarok közül senki sem tudta, hogy Rahn Magyarországon tartózkodik. De Horthy beleegyezett, és 12 óra 40 perckor Veesenmayer távozott, hogy elmenjen Rahnért."

"...figyelnem kellett az időt, mert tizenkettőre volt bejelentve Veesenmayer látogatása, amikor nekem lehallgatási szerepem volt. Lementem tehát az első emeletre, és elhelyezkedtem a Miklóspapa irodája melleti szobában. Miközben ott vártam, megrohantak a kételyek: Mi értelme van ennek a Veesenmayer-kihallgatásnak? Ebből semmi jó nem származhat - ha a proklamációval magunk mögött úgyis minden hidat felégetünk, miért kell ezt bejelenteni? Szép a korrekt eljárás, de gazemberekkel szemben nem kellene alkalmazni. Amikor Veesenmayer megérkezett, levettem a cipőmet, és csendben odamentem az ajtóhoz, hogy pontosan hallhassam, amit odabent beszélnek. Nem volt nehéz kihallgatni, mert ennél a valóban drámai jelenetnél mindenki elég hangosan beszélt. Jelen volt a megbeszélésen Lakatos miniszterelnök és Hennyey külügyminiszter. Apósom szemrehányást tett Veesenmayernek. Kikérte magának, hogy a fiát elrabolták. Veesenmayer először azt mondta, erről nincs tudomása, de amikor Miklóspapa magából kikelve eléje dobta a helyszínen talált német puskatölténytárat (én tisztán hallottam), mondván, hogy ez a bizonyíték, amit a tűzharc helyszínén találtak, akkor Veesenmayer minden átmenet nélkül azt mondta, hogy Nickyt jogosan tartóztatták le, mert a ellenséggel paktált. Ekkor mondta neki Miklóspapa, hogy megtörtént a döntés, az oroszoktól fegyverszünetet kért.

Pilanatnyi csend következett; apósom utólagos elbeszélése szetint mintha a közlés váratlanul érte volna Veesenmayert, aki elsápadt. Ez volt az a pillanat, amire vártam, és csendben - felszedve útközben a cipőmet - bementem a szomszéd szobába Ambrózyhoz, mondván, azonnal leadható a proklamáció."

"Déli 12 órakor a kormányzó fogadta a német követet; a miniszterelnök és én is jelen voltunk. A mintegy félóra hosszat tartó kihallgatás drámai légkörben folyt le. A kormányzó éles hangon és kemény szavakkal a követ szemére vetette a német csapatok és a Gestapo magatartását, ami - mondotta - egyenlő az ország kifosztásával. Németország eddig egyetlen ígéretét sem váltotta be; ennek következménye a hősiesen harcoló magyar csapatok veresége, valamint hogy az ország nagy része elveszett. Ugyanakkor azonban a német kormány támogatja az ellenzéki pártokat, egyenetlenséget szít, és beavatkozik Magyarország belügyeibe. Ennek különösen kirívó példája, hogy álnok módon elfogták és Németországba hurcolták Bakay Szilárd altábornagyot, a budapesti hadtest- és városparancsnokot. A hadi helyzet, mondotta a kormányzó, teljességgel reménytelen, a háború elveszett. Ezért elszánta magát, hogy fegyverszünetet kér a szövetséges hatalmaktól.

E közlések végén a kormányzó megrázó szavakkal szemrehányást tett a követnek, hogy tőrbe csalták a fiát, és keserű hangon azzal vádolta, hogy még a negyedik gyermekétől is meg akarják fosztani. E szavakkal fölugrott a karosszékéből, és bizonyítékként az asztalra dobott egy tölténytárat, amelyből hiányzott egy töltény. A tárat az egyik magyar testőrtől kapta, aki mint ifjabb Horthy Miklós kísérője ott volt az elfogatásánál. Annak az SD-tisztviselőnek a pisztolyából való volt, aki rálőtt Horthy fiára. 

A követ megdöbbenten hallgatta a kormányzó rendkívül éles és keserű szavait, majd azzal mentegetőzött, hogy neki semmi köze ifjabb Horthy Miklós ügyéhez. A történtekért Winkelmann SS tábornokra hárította a felelősséget. Tagadta, hogy egyáltalán bármi köze is lenne az ügyhöz, de megjegyezte, hogy tudomása szerint ifjabb Horthy kapcsolatban állott Tito embereivel. Aztán a követ igyekezett eltántorítani a kormányzót fegyverszünetkérési szándékától; de hiába. Végül arra kérte, hogy fogadja Hitler különmegbízottját, Rahn nagykövetet, aki éppen most érkezett repülőgépen Budapestre. Ebbe a kormányzó beleegyezett. (Rahn a Mussolini Garda-tó melléki kormányához akkreditált német nagykövet és Hitler olaszországi meghatalmazottja volt.)"

"Mihelyt véget ért a koronatanács ülése, Hennyey külügyminiszterrel és Vattay főhadsegéddel a kormányzó dolgozószobájába siettem a német követnek államfői kihallgatására. A szokatlan kép meglepte Veesenmayert. Hallva a sorsdöntő közlést, elsápadt. Meglepő gyorsan nyerte vissza önuralmát, s a fegyverszünetnek Magyarországra nézve súlyos következményeit ecsetelte. Hamarosan ellentámadásba ment. A valószínűleg agent provocateur-rel tőrbecsalt ifj. Horthy Miklós szerencsétlen akcióját az ellenséggel való paktálásnak bélyegezte. Mire a kormányzó Bakay altábornagy elhurcolását vetette szemére, és mind izgatottabban, nyugalmát végleg elveszítve felugrott, felemelte az asztalra készített német puskatölténytárat s odavágta, mondván: e le nem tagadható bűnjelet a fia körüli tűzharc színhelyén találták. A végleg feszült hangulat csak akkor enyhült valamelyest, midőn a követ megemlítette, hogy épp most érkezett Rahn volt római német nagykövet, Hitler külön kiküldöttje, akinek az lett volna a feladata - különösen ha a váratlan fordulat be nem következik ,- hogy eloszlassa a két ország közt az utóbbi időben támadt nézeteltéréseket, megfelelő légkört teremtsen és a további sima együttműködést biztosítsa. Ilyenformán - Veesenmayer - a maga részéről misszióját befejezettnek tekinti, és azonnal kihallgatásra küldi a nagykövetet. E szavakkal távozott."

"Amikor az emberrablás megtörtént, Veesenmayer tagadta, hogy erről előzetesen tudott volna, amit a bíróság előtt Winkelmann megerősített, mondván, hogy Veesenmayert csak az események után informálták. Rahn e sorok szerzőjének elmondta, hogy amikor Veesenmayer erről utólag értesült, felháborodott és méltatlankodott."

"A kormányzó dolgozószobájában fogadta a német követet. Jelen volt Lakatos, Ambrózy és Vattay. A kormányzó felindult hangon követelte a fiát, és az asztalra dobta az Eskü téren talált német tölténytárat, amit a tetőrök hoztak magukkal. Veesenmayer vállalta a felelősséget, az akciót azzal indokolta, hogy ifj. Horthy az ellenséggel tárgyalt. Horthy ezután közölte a német követtel, hogy a nemzet érdekében fegyverszünetet kötött. Veesenmayer ezt öngyilkosságnak minősítette, és hangsúlyozta, hogy ennek a lépésnek a következményeit viselnie kell. Felállt, bejelentette küldetésének befejezését, csak arra kérte még a kormányzót, hogy fogadja a most repülőgépen Hitler külön megbízatásával érkezett Rahn nagykövetet. A kormányzó válasza: "Fogadom, de ez nem fog már elhatározásomon változtatni." Meghajlás, és a követ elhagyja Horthy dolgozószobáját."

“A német teljhatalmú megbízott egy ideig szóhoz sem jutott: Horthy a fia elrablásával vádolta meg, majd tartalmilag a proklamációban is szereplő szemrehányásokat sorolta fel neki. Veesenmayer, akinek minden lélekjelenlétére szüksége volt, igyekezett jobb belátásra bírni Horthyt, és arra hivatkozott, hogy egy óra múlva érkezik meg Rahn követ, aki különleges üzenetet hoz Hitlertől”

"Megtudtam: mielőtt Veesenmayer elment, kérte a kormányzót, hogy a döntést addig tartsa függőben, míg meg nem hallgatja Hitler különmegbízottját, Rahn nagykövetet, aki most érkezett Budapestre azzal a feladattal, hogy eloszlassa az utóbbi időben támadt nézeteltéréseket, és külön üzenetet hozott Hitlertöl. A kormányzó kijelentette, hogy Rant fogadja, de döntésén nem változtat."