A családfői szerep akkor szállt át Lajosra az édesapjáról, amikor annak ügyvédi munkáit és ügyfeleit átvette tőle. Onnantól kezdve az édesapjának önálló jövedelme nem volt, Lajos volt az egyedüli, aki pénzt hozott a családnak, mivel földbirtokuk nem volt.

​Így, amikor Lajos börtönbe került, nagyon nehéz helyzetbe került a család. Wesselényi Miklósnak köszönhették, hogy az általa szervezett adományokból, ha nagyon szerényen is –  a vége felé már erősen szűkölködve –, de megéltek. Ettől függetlenül azonban Lajos családfői szerepe megmaradt, több leveléből kiderül, hogy kifejezetten ragaszkodott hozzá. Elképzelése szerint ő dönthetett pénzkérdésben, a család lakhelyéről, és még húgai házasságához is az ő áldása kellett.

​1838-ban Lajos a börtönben hallotta az árvíz híreit, a Várbörtönbe nem jutott fel az ár, ő teljes biztonságban volt. A gondolatait azonban erősen lefoglalták az árvízzel kapcsolatos teendők, mind az országra, mind családjára nézve. Első gondolata az volt, hogy segítsen, akinek tud:

   “Azon nehány forintból, melly idekerülésemkor kezemnél volt, még megvan 30 pft-om. Küldök 25 pft-ot belőle. Mert lehetetlennek látszik előttem, hogy kedveseimnek most pénzre szükségök nem volna. Lehetetlen, mondom, s ha mégis valami boldog véletlen úgy találta volna intézni, hogy nincs szükségök: az ínség karjai közt nyomorgók közűl legalább egy-két szenvedő embertestvérünk arczáról letörülhetik vele egy pár napig az éhség könnyeit.”

Zsuzsáéknak bizony mindig szükségük volt pénzre, de ők is a bátyjához hasonlóan erejükön felül adakoztak a náluk szerencsétlenebbeknek. Lajos azonban családjának nem csak anyagi, hanem fizikai biztonságáért is aggódott. 

   “Hogy a Csepcsányi ház erős épület, azt magam is tudom, azonban mégis sok tekintetből nagy megnyugtatásomra szolgálna, ha kérésemnek engednének édes Anyámék, s egy pár hónapra legalább Szürtére rándúlnának. Több okaim vannak ezt kérni. Az illy vízáradások után nyomban a legerősebb épületre nézve sem lehet szabatos határozottsággal mondani, hogy nem szenvedett.” 

   Zsuzsáék ekkor a mai Astorián álló Csepcsányi házban éltek (ma már nem létezik), ahol az áradás legtetején kb. combközépig ért a víz. Lajos aggódott értük, hogy a ház talán nem elég erős, és az árvíz után összedőlhet, ezért kérte szüleit, hogy költözzenek Miliékhez Szürtére (ma Ukrajnában található kis falu). Kossuth tájékozódott az árvíz kapcsán a természeti folyamatokról, és arról győződött meg, hogy a veszély nem múlt el:  

    “A szokatlanúl tömérdek hó a földet nagyon átáztatta, tömérdek víznek kellett a földgyomor üregeibe szorúlni; ebből tömérdek gőz fejlik, a tavaszi szárító-tisztító szelek jobbadán kimaradtak, s így a föld felülete lassan szikkad, emiatt a belsőbb rétegek lassan párologhatnak s a t.” 

   Börtönlevelei közt sok hasonló értekezést találhatunk, amikor hol az árvízről, városrendezésről, közlekedés megszervezéséről, oktatásról ad tanácsokat levelező partnereinek. Családját csak ritkán fárasztja az ilyen jellegű hosszú leveleivel. 

    Családfői szerepének csorbulását Lajos nehezen tűri a hosszú börtönévek alatt. Amikor Kossuth László végül úgy dönt, hogy nem fogják megvárni Lajos végeláthatatlan fogságának a végét, és Lujzit férjhez adják, öröme és gratulációi mellett megírja megbántottságát is, amiért őt meg sem kérdezték a frigyről.

    “Megegyezésemről, helyben hagyásomról említést tenni kár vala. Ez olly színt vet rám, mintha én olly jogokat követelnék, mik a testvéri szeretet körét haladják. Pedig hogy megegyezésem a dologhoz nem múlhatlanul szükséges, eléggé mutatja az, hogy húgom már jegyet is váltott, mielőtt én ez egészről csak szót is tudtam volna. Azonban, ha valaki azt gondolná, hogy az én helybenhagyásom némileg mégis a dologhoz tartozhat, én azt hiszem, erről jegyváltás előtt kellett volna szóllani; és eszembe jutván, mikép Mili húgomról is azt, hogy menyasszony, Pozsonyban idegenektől hallottam, egy hónappal előbb, mint ő tudósított …”

Kossuth Lajos mentségére szól, hogy őszintén rosszul eshetett neki, hogy a börtön miatt nem csak a közéletből, de még családja mindennapi életéből is kikopott, úgy érezhette, sehol nincs rá szükség.