Embedded Files
Ahogy az előző fejezetnél írtam, az időrend és a földrajzi sorrend némileg felkavarodik ezekben a fejezetekben, főleg mert annyi minden történik, sokszor párhuzamosan is Erdődön, Pesten, Debrecenben. Szerintem a résztvevők maguk is úgy érezhették ezekben a napokban, hogy több időt élnek meg, mint a naptárilag eltelt napok száma :) .
Sass Karcsi bátyja Sass Pista volt, a régi jó barát. Petőfi Borjádon ismerkedett meg Karcsival, amikor Sasséknál nyaralt két hetet.
"... Károly ... az erdődi Károlyi-uradalomba szerződött Szent Mihály napjától. Elöljáróját, a jószágigazgatót Szendrey Ignácnak hívták."
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 187. old.
" [Szendrey Júlia] Ismerte Petőfi verseit is, ezeket Sass Károly adta a kezébe, a költő borjádi jó barátja, aki 1845 szeptemberétől mint írnok szolgált Szendrey mellett."
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 261. old.
Júlia valóban felháborodott azon, hogy Petőfi megmutatta másoknak a neki írt levelét. Naplója őrzi ennek nyomát.
Szendrey Ignác — mai szemmel is érthető okokból — nem örült az alakuló kapcsolatnak.
"A kapcsolat komolyra fordultával ellenségessé vált a család ...
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 265. old.
Koltóról tehát Debrecenbe ment Petőfi és ott természetesen színházba is ment.
"A vélhetőleg november 10. táján Debrecenbe betoppanó Petőfi ... "
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 271. old.
"Debrecenben ekkor egy Feleki Miklós vezette színtársulat játszott. Petőfi természetesen felkereste őket, és november 14-i előadásukon el akarta szavalni felvonás közben Erdélyben című versét. A helyi cenzor, Kardhordó Ambrus piarista gimnáziumigazgató ezt nem engedélyezte, majd az őt személyesen fölkereső és felelősségre vonó "vándor író"-val szóváltásba keveredett, amelynek során Petőfi a "cenzúrát zsarnokságnak, őtet pedig ostobának nevezé". A cenzor feljelentéssel élt az eset miatt."
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 272. old.
A cenzúrázott vers:
ERDÉLYBEN
Barangol és zúg, zúg az őszi szél.
Csörögnek a fák száraz lombjai,
Mint rab kezén a megrázott bilincs.
Hallgass, zugó szél, hadd beszéljek én!
Ha el nem hallgatsz, túlkiáltalak,
Mint nősirást az égiháború.
Egy nemzet és két ország hallja meg,
Mi bennem eddig titkon forra csak,
S amit keblemből mostan kiröpítek,
Mint a volkán az égő köveket.
Az forra bennem, az fájt énnekem,
Hogy egy nemzetnek két országa van, hogy
E kétországos nemzet a magyar!
Ez tette lelkem pusztává, a bánat
Pusztájává, hol egy tigris lakik:
A vérszemű, a lángszemű harag.
Oh e vadállat hányszor verte el
Magányos éjim csendét, amidőn
Besüvöltötte puszta lelkemet! -
Mely ördög súgta, hogy kettészakadjunk,
Hogy szétrepesszük a szent levelet,
Mit diadalmas őseink írának,
Szivök vérébe mártván kardjokat?
Kettészakadtunk, és a szép levélből
Rongyok levének, miket elsodort
És sárba dobott a századok viharja.
Lábbal tiportak bennünket. Könyűket
És jajkiáltást küldöttünk az égbe,
De panaszunkat az be nem fogadta.
A rabszolgákat nem hallgatja az meg,
Mert aki jármot hágy nyakába tenni.
Méltó reá, hogy azt hurcolja is,
Míg össze nem dől a korbács alatt.
Tartottunk volna össze: a világ most
Tudná hirünket, nem volnánk kizárva
A templomból, hol a nagy nemzeteknek
A tisztelet tömjénét égetik.
Tartottunk volna össze, nem törölnénk
Szemünkből annyi fájdalmas könyűt,
Midőn forgatjuk reszkető kezünkkel
Történetünknek sötét lapjait.
A porszemet, mely csak magában áll,
Elfúja egy kis szellő, egy lehellet;
De hogyha összeolvad, összenő, ha
A porszemekből szikla alakúl:
A fergeteg sem ingathatja meg!
Fontoljuk ezt meg, elvált magyarok,
Amit mondtam, nem új, de szent igaz.
Az események romboló szele
Nem fú jelenleg, és a porszemek
Nyugton hevernek biztos helyökön;
De ha föltámad a szél, mielőtt
Eggyé olvadnánk, el-szétszór örökre
A nagy világnak minden részibe,
És soha többé meg nem leljük egymást.
Iparkodjunk. A század viselős,
Születni fognak nagyszerű napok,
Élet-halálnak vészes napjai.
Fogjunk kezet, hogy rettegnünk ne kelljen
Az eljövendő óriásokat.
Tartsuk meg a szép, a szent kézfogást,
Tartsuk meg azt, oh édes nemzetem!
Ki legelőször nyujtja ki kezét,
Azé legyen a hála s a dicsőség;
S ki elfogadni azt vonakodik?
Annak porára szálljon minden átok,
Melyet sirunkra majd virág helyett
Ültetni fognak maradékaink,
Kiket örökre megnyomoritánk!
Koltó, 1846. október 26.
Mai ésszel már szinte hihetetlen a történet, miszerint Petőfi egy pletyka alapján ítélkezett kedveséről.
"Itt, a Luzsénszky-kúriában azzal a pletykával találkozott, hogy Szendrey Júliának korábban egy gróf Lokodetti nevű osztrák dzsidáshadnaggyal volt szerelmi viszonya. A mérhetetlenül felháborodott Petőfi — Jókai emlékei szerint — azonnal lemondott házassági tervéről: " ... megtudta, hogy egy német katonatiszt gróf udvarolt neki! Német, katonatiszt és gróf! Háromszoros ellenség!" "
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 271. old.
A valóságban nem egy napon történt mindaz, amit a regényben egy napra teszek, de a leírt események megtörténtek.
A színházbeli fogadtatásáról maga Petőfi számolt be később Kerényi Frigyesnek az Úti leveleiben:
"... amint beléptem a nézők közé, minden szem rajtam függött, s a lelkesedés az égiháború hangján kiáltá: éljen Petőfi Sándor!"
Petőfi Sándor: Úti levelek Kerényi Frigyeshez, 3. levél, Debrecen, 1847. május 14.
"November 17-én a Két pisztoly című népszínmű előadásán pedig a társulat fiatal színésznője, Prielle Kornélia, akit a költő még Pestről ismert, a korabeli színházi szokás szerint tisztelkedésül alkalmi betétdalként elénekelte A virágnak megtiltani nem lehet... Debrecenben zenésített népdalát."
Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 272. old.
Page updated
Google Sites
Report abuse