1847. február 4—20.

Így ír Kerényi arról, ahogy Petőfi tudomást szerzett Arany János Toldijáról:

"A Kisfaludy Társaság 1847. január 13-án bírálta el előző évi pályázatát ... A pályázatot Arany János nyerte meg, a Toldival. Petőfi legkésőbben a Pesti Hírlap január 31-i számának apróhíréből értesült az eredményről, valószínű azonban, hogy barátjától, Pákh Alberttől, a rovatvezetőtől már korábban hallott róla. Elkérte a kéziratot Erdélyi Jánostól, a társaság titkárától és február 4-én végzett vele: "Ma olvastam Toldit, ma írtam e verset [Arany Jánoshoz címmel], s még ma el is küldöm." "

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 290. old. 

Petőfi első levele Arany Jánoshoz:

Pest, febr. 4. 1847.

Üdvezlem Önt!

Ma olvastam Toldit, ma írtam e verset, s még ma el is küldöm. Az Életképekben ki fog ugyan jőni, de én minél hamarabb akarom Önnek tudtára adni azon meglepetést, azon örömet, azon elragadtatást, melyet műve költött bennem. Hiába, a népköltészet az igazi költészet. Legyünk rajta, hogy ezt tegyük uralkodóvá! Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század föladata, ezt kivívni célja minden nemes kebelnek, ki megsokalta már látni, mint mártírkodnak milliók, hogy egypár ezren henyélhessenek és élvezzenek. Égbe a népet, pokolba az arisztokráciát!

Irjon Ön nekem, ha nem fogja restellni: írjon magáról, akármit, mindent, hány éves, nőtlen-e vagy házas, szőke-e vagy barna, magos-e vagy alacsony... minden érdekelni fog. Isten önnel, isten önnel. Ab invisis

őszinte barátja

Petőfi Sándor 

Még a következő levelet idemásolom, Petőfi második levelét Aranyhoz, mert ebből is idéztem a regényben:

Pest, febr. 23. 1847.

Lelkem Aranyom!

Nem veszed tán rossz neven, ha elhagyom az önözést. Én olyan ember vagyok, hogy, amely házba bemegyek, szeretem magamat hanyatt vágni a ládán... miután tehát nálad bekopogtattam, s te ajtót nyitottál: megengeded, hogy egész kényelmemet használjam, annyival inkább, mert már barátomnak neveztelek s te engemet viszont, és én, részemről, nem szoktam e szót mindennapi értelmében használni, s remélem, te sem így alkalmaztad reám. Igaz, hogy ismernünk kell annak jellemét, kit barátunknak választunk; de hiszen, gondoltam, te az enyémet már ismerheted munkáimból, valamint én kiismertem a tiedet Toldidból. Aki ily dicsően festette a gyermeki szeretetet, annak magának is jó fiúnak kell vagy kellett lennie, s aki jó fiú, az nem lehet rossz ember, az szép, tiszta, nemes lélek. Ilyennek tartalak téged, s ezért neveztelek mingyárt barátomnak. - Leveled csak ma kerűlt kezemhez, isten tudja hányadik embertől, aminek magam vagyok az oka, mert elfelejtettem megírni szállásomat, annyira magamon kívül voltam akkor az elragadtatás miatt. Látod, és mégis azzal vádolnak némelyek, hogy én el vagyok fogulva a költők ellen. Ez udvarias kifejezése annak, hogy magamon kivűl senkit sem akarok költőnek ismerni, s az élő istenre mondom, ez a legnyomorúbb rágalom. Az igaz, hogy a tehetség nélkül vagy a fél tehetséggel előretolakodó embereket nem szeretem, nem szenvedhetem, elgázolom, ha lehet, de a valódi tehetség előtt leborulok és imádom! - Nagy, igen nagy örömömre volt leveled, s versedet már annyiszor elolvastam, hogy könyv nélkül tudom. Majd leírom és elküldöm Tompának. Legény ám még az is a talpán! Átaljában: Arany, Petőfi, Tompa, isten-krisztusugyse szép triumvirátus, s ha dicsőségünk nem lesz is oly nagy, mint a római triumvirátusé volt, de érdemünk, ugy hiszem, lesz annyi, ha több nem. S az érdemdíj? egy falusi papság, egy falusi jegyzőség és egy nagy városi... izé... semmi. De sebaj! én igénytelen ember vagyok, s ezzel is beérem, s ha éhen veszek is, megélek holtom napjáig, azon túl pedig nem szoktam aggódni sorsom felől... a temetési költségekről gondoskodjék más. Bizony nyomorú mesterség ez a magyar iróság! valami hivatalt tán csak magam is kaphatnék, de attól meg irtózatosan iszonyodom, s így nem marad más hátra, mint: egyél, öcsém, ha van mit. Ah, a lelkem fáj, ha elgondolom, milyen beduin veszett el bennem! de hiszem az istenemet, hogy itt nálunk is megjön még az ideje, mikor a szabadság-imádó pogány emberek is megélhetnek, nemcsak az egy igaz úr előtt alázatosan görnyedező jámbor keresztyének. Ezért nem is házasodom, mert megeshetik, hogy, amit nem akarnék, özvegyet és árvákat hagynék magam után. Nem házasodom, barátom, pedig, hejh be képzelem, milyen szép az a házasélet, milyen boldog lehetsz te benne! - Azt kérded leveledben, hogy nem lenne-e chimaera a népi szellemben és nyelven írt komoly eposz? meghiszem, hogy nem; és nagyon jól teszed, ha minél előbb belekapsz. Csak királyt ne végy hősödnek, még Mátyást se. Ez is király volt, s egyik kutya, másik eb. Ha már a szabadság eszméit nem olthatjuk szabadon a népbe, legalább a szolgaság képeit ne tartsuk a szeme elé, mégpedig a szolgaságnak a költészet színeivel kellemessé, vonzóvá festett képeit. Nekem ily eposz már régi eszmém, hőseim Trencséni Csák Máté és Rákóczy. Az a szerencsétlenségem, hogy egyiket is, másikat is agyonütné a cenzúra, s későbbi, tán jobb idők számára azért nem írhatom meg, minthogy napról napra élek, s így nem fordíthatom időmet oly művek készítésére, melyekért mingyárt nem fizetnek. Látod, barátom, ilyen a nyomorúság. Adna csak nekem a nemzet évenként hét-nyolcszáz pengőforintot, megmutatnám, hogy pénze nem lenne elvesztegetve. Ezt természetesen csak a nemzettől fogadnám el, privát embertől a félvilág sem kellene ajándékban; persze, hogy a nemzetnek kisebb gondja is nagyobb, mint ilyesmire csak gondolni is. Nincs a földön gyermekeitől zsarnokilag-követelőbb, s aztán irántok hálátlanabb anya, mint édes hazánk, ez a jó Magyarország. - De már annyit pletykáztam, hogy bele is unhattál; megállj, ha arra a tájra vetődöm, majd kibeszéljük magunkat. Meglehet, hogy a jövő nyáron Erdélybe utazom; akkor semmi esetre sem mulasztalak el meglátogatni. Ugy szeretnélek már látni, és megölelni és fölkiáltani a múzsa nevében; "Lelkemtől lelkezett gyönyörű magzatom!" mint Toldinak mondja az anyja. - Én ugyan roppant kuvasz levélíró vagyok, de azért, ha nem restelled, néha-néha szívesen firkantok össze egypár bolondságot számodra, s a te leveleidet mindig gyönyörrel veszem. Lakásom: Hatvani utca, Jankovics-ház, 585 szám, 2-dik emelet... azonban, ha írsz, tán mégis inkább Pillwax kávéházába cimezd; ott könnyebben hozzájutok, minthogy itthon nagy néha szoktam lenni. Márciusi vásárra megjelennek összes költeményeim; ha tudnám: mi úton-módon juthatna hozzád, küldenék egy példányt. - Szilágyi Pistával levelezel úgy-e? írd meg neki, hogy eddig is szerettem, de most még jobban szeretem, azt tudva, hogy ő ösztönzött téged az irásra. Eszköz volt ő a gondviselés kezében, mely ha elrejti is gyöngyeit, rendel számára halászokat, kik azt fölhozzák. Te uj példa vagy azon régi állításomra, hogy a világon semmiféle tehetség el nem vesz. Nem olyan bolond a természet, hogy hiába teremtsen erőket. Amit teremt, azért teremti, hogy hasznát vegye. Hanem hát áldjon meg a jóisten, és ha érdekli hitvesedet idvezletem, mondd, hogy idvezlem őt melegen. Téged pedig ölel

igaz barátod  

Petőfi Sándor

NB. Hallom visszakérted a Toldit javítani vagy mi, ugyan minek? hanem ha már ott van, legalább iparkodjál felküldeni, hogy minél hamarabb kinyomhassák, s aztán bámulhassa két ország!

Nem én írtam meg ennyire szigorúnak, sőt kegyetlennek Szendrey Ignácot. A valóságban megtörtént minden próbálkozása a lánya jobb belátásra való térítésének. Pl. megtiltotta, hogy levelezzenek.

"Júlia valóban állta apjának tett ígéretét, nem levelezett a költővel, így márciusi levelére sem felelt."

Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete, Osiris 2008, 304. old.