A Vár megtámadásának forrásai:

"A németek azonban - a magyarok panaszai szerint - vad támadásba kezdtek. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy a “tüzet szüntess!" parancs, amit mindenesetre Von dem Bach nem sietett kiadni, csupán néhány perc múlva jutott el minden alárendelt parancsnokhoz. Skorzeny mindenesetre az akcióról szóló történetében nem tesz említést arról, hogy ilyen parancsot kapott volna, de szemléletesen leírja, hogy a karóráján számolta a perceket egészen 6 óraig. Ő maga azokkal a tankokkal és páncélozott autókkal volt, amelyek a frontális támadást intézték a Bécsi Kapun keresztül. A lejtőn 5 óra 59 perckor indultak felfelé. Mihelyt a hadoszlop áthaladt az őrizetlen Bécsi Kapun, kétfelé váltak. Majdnem ellenállás nélkül nyomultak előre a két párhuzamos utcán, azaz az Országház utcán és az Úri utcán, amelyek a Kaputól indulnak a Palota irányába. Ekkor három robbanást hallottak, és ez Skorzeny számára azt mondta, hogy az Alagútban lévő kommandósok felrobbantották a földalatti átjárókba és óvóhelyekhez vezető utakat. Egy perccel később a tankok keresztül jutottak Lázár barikádjain, mintha azok ott sem lettek volna. Mintegy száz méternyit haladhattak előre a Palotához vezető fő úton, és már ott is voltak a Palota nagy kapuja előtt. Itt néhány lövést tényleg leadtak rájuk, és a Palota kertjében is folytatódott a szórványos lövöldözés. Skorzeny vállalkozott arra, hogy egyedül átmegy a magyarok vonalán, bement a Palota kertjébe, azzal, hogy Lázárral akar beszélni. Amikor Lázárral találkozott, felszólította megadásra. Lázár kiadta a „tüzet szüntess!" parancsot, és ezzel az „ostrom" befejeződött. Az összes veszteség négy német és három magyar halott volt, tizenkét német és tizenöt magyar megsebesült."

“...a Bécsi kapunál az Őrzászlóalj nem tanúsított ellenállást – a Bécsi kapu a harckocsikkal szemben remekül védhető állás lehetett volna, ha az aknazár a helyén marad, ennek hiánya pedig nyilván demoralizálóan hatott, de ezen túlmenően Lakatos fegyverhasználati tilalmat is elrendelt. Ebben bízva Skorzeny haditerve az volt, hogy a lehető legnagyobb sebességgel, az esetleges egyes lövésekre nem is reagálva halad át megerősített konvojával a Bécsi kapun. Elöl maga Skorzeny foglalt helyet néhány tisztjével egy Kübelwagenben, őt hat Tigris B nehézharckocsi, az 500. rohamutász század Goliath irányítható robbanó-törpeharckocsi csoportja, valamint teherautón az SS-Jagdverband Mitte százada és az SS-ejtőernyősök egy része követte.

A csoportosítás a Bécsi kapu téren kettévált, egy része az Úri utcában, másik része pedig az Országház utcában haladt tovább. A második hullám járművei közül több biztosítási feladattal visszamaradt, és lezárta a Nádor laktanya kijáratait. Skorzeny különítményének a Szent György utca és a Dísz tér sarkán le kellett lassítaniuk. Innen már csak háromszáz méter választotta el őket a Királyi Palotától, amelyet óvatosabban közelítettek meg. Minden bizonnyal nagyjából itt vagy még korábban találkoztak szembe azzal a konvojjal, amelyben a palotából Lakatos vezetésével Horthyt és társait vitték a német követségre. Amikor Horthy a palotából távozott, az udvarlaki őrség fegyverbe lépett, és a kürtös a szokásos díszjelet fújta, amiből minden testőr, aki ezt hallhatta, tudhatta, hogy a kormányzó távozik a Várból. Néhány perccel ezután az egyik védőkörletből Hidegkuti őrmester telefonált Lázárnak, és jelentette, hogy németek másznak át a kerítésen, Lázár ezt válaszolta: „Ne kérdezzen semmit, hanem teljesítse a parancsot.” Nem sokkal később géppuskasorozat hallatszott, és egyidejűleg kézifegyverek erős hangzavarát lehetett hallani a palota keleti, déli és nyugati oldaláról. Skorzeny menetoszlopára viszont senki sem lőtt, ami nem meglepő, hiszen az itteni útzár őrségét Lakatos Horthyra hivatkozva szerelhette le. Így a harccsoport akadály nélkül érhette el a “Királyi Palota főbejáratát néhány perccel azután, hogy Horthy távozott onnan. Ekkorra azonban a palota déli, keleti és nyugati oldalán megkezdődött a küzdelem.

Lázár a második emeleti irodájában tartózkodott az események alatt. A lövöldözés és az ellentmondásos hírek hatására nem sokkal hat után Békássy Miklós testőr százados felindultan jelentette, hogy Horthy tényleg távozott. Nemsokára megérkezett Hazslinszky-Krull Géza testőr alezredes is, és közölte, hogy Horthy utasítást adott az ellenállás beszüntetésére. Telefonon az udvarlaki őrség parancsnoka ugyanezt jelentette, és ugyanez a jelentés futott be a portáról is. Lázár idegesen fel-alá járkált a szobájában, a többi testőrtiszt némán állt. A várakozás hosszú perceknek tűnt a jelenlévők számára, végül Lázár megkérdezte, hogy van-e a közelben kürtös. Az udvarlaki őrségen volt, így Lázár utasítást adott a „tüzet szüntess” jel fújására. A kürtjel egy percen belül felhangzott, de a tüzelés nem szűnt meg, az északi szárnyon viszont teljes volt a csend. Nem sokkal később kivágódott a szoba ajtaja, „és ott állt előttünk egy vagdalt képű, hatalmas termetű német tiszt, kívülről két géppisztolyos kísérőjével, és végignézve rajtunk, felhorkant: „Ich suche Herrn General Lázár” – emlékezett vissza a jelenetre Bangha. Skorzeny ugyanis amint az oroszlános kapu elé ért, félreállt Kübelwagenjével, és utasítást adott a mögötte lévő harckocsinak, hogy törje át a kaput lezáró torlaszt – amire nem lett volna szüksége, ugyanis gyalogosan a torlasz mellett is be lehetett menni az udvarra. Ezt követően pedig az udvaron álló egyik tisztnek azt kiáltotta, hogy vezesse azonnal a parancsnokhoz. … Erről a támadásról elmondható, hogy Skorzeny 19-re húzott lapot. Egy esetleges tűzharc esetén ő lett volna az első, aki fűbe harap, nem beszélve arról, hogy hiába soroltak be menetoszlopába a legkorszerűbb harckocsik, ezek a közvetlen közelről leadott páncéltörő-, illetve páncélököl-találatokra igen sérülékenyek voltak, az aknákról nem is beszélve. Városharcban a szűk utcákon a harckocsi szinte teljesen vak, mert az optikai kilátás csak kis szögben lehetséges. Koordinált tűzparancs esetén a magyar védők a támadást vérfürdőbe fojthatták volna – és igencsak kérdéses, hogy az első roham kudarca után képesek lettek volna-e a vezetőjüket is elvesztő csapatok egy gyors újabb akcióra. Ami biztosra vehető, az az, hogy amennyiben az aknazárat nem távolítják el, és amennyiben a honvédség szervezett ellenállást tanúsít, akkor ennek a lerohanó akciónak esélye sem lett volna egyből eljutnia a Dísz térig. Ezzel szemben a kialakuló tűzharc zaja az egész várost beterítette volna. Attól kezdve, hogy az ellenségeskedés megindul, a magyar védők számára sem lehetett volna kérdéses, hogy mi a feladatuk.

Amint említettem, nem is sikerült mindenütt megoldani, hogy ne kerüljön sor fegyverhasználatra. A Várkert bazárnál kialakuló húszperces tűzharcban a bécsújhelyi zászlóalj akciója nem tudott kibontakozni, és a testőrök jól célzott tüzében kétszer is összeomlott. Nyugatról a 600. SS-ejtőernyős zászlóalj 1. százada akadálytalanul tudott bejutni a Várba. A Váralja utcában három Tigris B és a 22. SS-hadosztály egy csoportja viszont nem tartotta magát az eredeti tervekhez, hanem tüzet nyitott a Koronaőrség Attila úti laktanyájára. Ebben szerepe lehetett annak, hogy egy arra járó gázlámpa-gyújtogató alkalmazott véletlenül nekiment az itt fel nem szedett „lőtak” aknák zsinórjának, és felrobbant (az esetet szerencsére túlélte). A németek viszont minden bizonnyal magyar támadásnak vélték a robbanást – ráadásul Igmándy-Hegyessy Géza nyugalmazott testőr altábornagy a Váralja utca 9/B emeletéről több társával saját szakállára puskákból lőni kezdte az előrenyomuló német gyalogságot. A Koronaőrség laktanyájából Bunda József koronaőr is tüzelt, lelőtte a kényszersorozott Kovács József SS-katonát. Itt azonban hallani lehetett a tüzet szüntess kürtjelet, és a koronaőrök ezért hamar meg is adták magukat – túl sokáig egyébként sem tudtak volna ezen a helyszínen ellenállni, hiszen a Koronaőr-laktanya a mai Dózsa György tér sarkán, tehát az egyébként védett körletektől elszakítva stratégiailag igencsak kedvezőtlen helyen volt, és érthetetlen, hogy Lázár, aki a Koronaőrséggel is rendelkezett, miért nem rendelte a Királyi Palota védelmére.

Lázár egyébként is túl optimistán ítélte meg a Vár védelmének kérdését, és közel sem aknázott ki minden rendelkezésére álló lehetőséget. Amikor Király Gyula csendőr ezredes felajánlotta, hogy még egy csendőrzászlóaljjal is meg lehetne erősíteni a Vár védelmét, fölényesen azt válaszolta neki, hogy minden „gombnyomásra” fog működni, és erre nincs szükség. Arra sincsen semmilyen adat, hogy Lázár kapcsolatot tartott volna a HM őrszázadával, illetve a Színház utca riadóegységével, holott ez a két alakulat legalább 300 főt tett ki.”

“...a Gestapo főhadiszállásán, ő maga mesélte nekünk a történteket: Miután jelentették neki, hogy több száz német harckocsi van Budapesten, közvetlenül hat óra előtt megváltoztatta véleményét - elhatározta, hogy ne védekezzünk, mert nem lenne helyes az egész testőrséget feláldozni, akik készek voltak felvenni a harcot, és a nagy túlerővel szemben a várat a végsőkig védeni. Azáltal, hogy Budapest hadtestparancsnokát, Bakay Szilárd altábornagyot a németek elrabolták, és utódját a nyilasok letartóztatták - Budapest védelme meghiúsult. A „tüzet szüntess" parancs tehát kiment, de már nem érte el a Várkert alján - a Kállay András vezénylete alatt - lévő testőröket. Ott hat német katona elesett, Andrást elfogták, és a dachaui koncentrációs táborba szállították.”