A fejezet nyitó jelenetében a valóságban többen voltak ott: Lázár és Ibrányi vezérkari őrnagya, Simon László - a forrásokból látni lehet, hogy a regényből kimaradt Simon tragédiája.

A Vattay és Ibrányi közötti jelenet forrásai:

“Este 10 után Hazslinszky Zoltán testőr százados a Várba hozta Ibrányi Mihály altábornagyot, a lovashadosztály parancsnokát. Vattay azt a parancsot adta Ibrányinak, hogy seregtestét vonja össze, és még az éjjel meneteltesse Budapestre úgy, hogy reggelre a főváros szélére érjen.” 

“A parancskiadás Lázár jelenlétében történt, aki az eseményekre így emlékezett:

A parancsot nem teljesíthetem – válaszolta Ibrányi –, mert hadosztályom Kecskemét délkeleti térségében igen széles arcvonalon tisztogatási akciót hajt végre.

Erre Vattay térképet vett elő és azon a megjelölt helyzetet mutatta, majd így szólt: „Debrecen térségében nagy, döntő jelentőségű páncéloscsata folyik. Az oroszok minden erejüket ott vetették be. A Kecskemét délkeleti térségében állomásozó erőiket a Tisza mögé vonták vissza.”

Ibrányi altábornagy azonban újabb kifogással állt elő. „Egyébként is – mondotta –, én német parancsokság alá tartozom.”

Vattay a parancsot megismételte, és hozzátette, hogy Ibrányi a parancsot úgy vegye, mintha azt a kormányzó maga adná neki. Ibrányinak ez sem volt elég, további kifogásokat hozott fel, és a következőket jelentette:

„Hadosztályomnak északi irányú vonulását a németek azonnal észreveszik, és visszakoztatják a menetet. Az ő parancsnokságuk alá tartozom, ha nem engedelmeskedem nekik, alakulataimat szétverik, mielőtt Budapestre érnénk.”

Az utolsó szavak elhangzásakor, úgyszólván végakkordjai alatt belépett az irodába Vörös János vezérezredes. „Miről van szó?” – kérdezte. Vattay közölte a kormányzó úr parancsát, Ibrányi pedig felsorolta kifogásait, hangsúlyozva aggályait, miszerint a parancs végrehajtását a németek meg fogják akadályozni. A lovashadosztály északnak tartó menetoszlopait szét fogják verni.

„Igen, ez nem kétséges” – jósolta a Honvéd Vezérkar főnöke is. Még azt is hozzáfűzte, hogy jelentést kapott arról, hogy a Kecskemét térségében lévő 65 páncélossal rendelkező, körülbelül 16000 főnyi harcos állományú német hadosztályt, mely útban volt Szolnok felé, a német felső vezetés ma délután váratlanul megállította. Zöme ennek a hadosztálynak 14-én este még Kecskemét közelében maradt.

Ibrányi is erre a körülményre hivatkozva hangsúlyozta, hogy a németek fenti intézkedésükkel nyilvánvalóan hadosztályának sakkban tartását célozzák.

A három magas rangú tábornok között történt, parancskiadásnak indult és vitás eszmecserévé fajult jelenet nálam, a csapattisztnél szokatlan benyomást keltett. Ilyesmit egész szolgálati időm alatt nem tapasztaltam még.”

“Vörös és Ibrányi valótlanságokra hivatkozott – és ezt mindkettőjüknek tudniuk kellett. Kecskemét térségében ebben az időben semmilyen német páncélos erő nem tartózkodott. Szolnokon voltak ugyan német egységek, de ezek képtelenek lettek volna megakadályozni a lovashadosztály elvonulását. Szolnok térségében a 4. SS-páncélgránátos hadosztály egyik ezredének részei álltak. Egyetlen magyarországi német páncéloshadosztály sem rendelkezett ekkor egyébként 16 000 fővel – általában ennek fele vagy még annál is kevesebb volt jellemző, és ezt mindkét tábornok tudhatta, hiszen elég sokat működött együtt német csapatokkal. ”

"Folytatódtak a csapatösszevonást szolgáló intézkedések. A várba rendelték Ibrányi altábornagyot, az 1. lovashadosztály parancsnokát. Vattay altábornagy, a Katonai Iroda főnöke utasította, hogy a Ceglédbercel térségében állomásozó hadosztályt helyezze készenlétbe, hogy be tudjon kapcsolódni a másnapra várható, németek elleni harcba. Ibrányi a parancsot tudomásul vette, azonban annak végrehajtását elszabotálta."

"Felettese, Lengyel Béla tábornok a VIII. hadtest parancsnoka előtt arra hivatkozott, hogy a németek miatt az utasításnak úgysem tudott volna eleget tenni. Mire Lengyel megjegyezte: ezért a magatartásért korábban agyonlőtték volna."

"Simon László vezérkari őrnagy például többször is kérlelte parancsnokát, hajtsák végre a kapott feladatot. Miután minden erőfeszítése hiábavalónak bizonyult, tehetetlenségében és elkeseredésében főbe lőtte magát."

"Mielőtt a kormányzóhoz bementem volna, Vattay altábornagy szobájában találkoztam Ibrányi Mihály altábornaggyal, az 1. lovas hadosztály parancsnokával, akinek a hadosztálya Cegléd—Kecskemét területén gyülekezett és az anyagi és személyi kiegészítését intézte. Ibrányival beszéltem a jövendő feladatairól és az átállásról. Erre ő azt válaszolta, hogy ez máról holnapra nem megy, mert előbb a tisztikar szellemét kell átállítani, erre pedig neki idő kell."

"Nem érti, hogy én nem hagyom el a hajómat?"

"Erre a kormányzó azt válaszolta, hogy ő tengerésztiszt, a süllyedő hajót sem hagyja el és most a legnehezebb óráiban a nemzetét sem hagyja el."

"A családja és a saját biztonsága, illetve az átállás sikere érdekében sem kívánta elhagyni Budapestet, ahogyan ekkor fogalmazott: a parancsnoki hidat, hogy a második magyar hadsereg huszti főhadiszállásán tartózkodjon, amikor nyilvánosságra hozzák a proklamációt."

Horthy aznap esti jó kedélyét bizonyítja ez az epizód, ami nem került be a regénybe:

“Horthynak azonban este még arra is futotta idejéből, hogy az őt felkereső Magyary Gyula professzort, aki az USA titkosszolgálata által szervezett „Dallam” csoport tagjaként Olaszországból a szlovák partizánokon keresztül jutott el a Várba, rizstermesztéssel kapcsolatos fiatalkori emlékeivel szórakoztassa – érdemi intézkedések helyett.”